Tasnádi Edit tolmácsként nagyon jól megtanult törökül. Úgy érzi, ez a munka másféle tudást hozott és sokat segített a fejlődésében. – Magyarországon akkoriban nagyon kevesen tudtak törökül, nem nagyon lehetett utazgatni sem. Aki tolmácsot keresett, rendszerint a török tanszékhez fordult, ahonnan a rádióhoz irányították. Ez évente egy-két alkalmat jelentett. A tolmácsolást nagyon élveztem, sok érdekes tapasztalatot szereztem általa – mondta. Majd megpályázott egy egyetemi lektori állást Ankarában, ahol öt évig tanított a hungarológiai tanszéken. Nyaranta folytatta a munkát a rádió archívumában. Miután visszajött Ankarából, még nyolc évig dolgozott az archívumban.
Elbeszélése alapján műfordítással régen elkezdett foglalkozni. – Már a rádióban dolgoztam, amikor egy fiatal költő, Halmos Ferenc Király István professzor közvetítésével megkeresett, hogy fordítsak le néhány Nazim Hikmet-verset – kezdte a történetét Tasnádi Edit. – Négy fiatal költő verseinek készítettem a nyersfordításokat. Nem tartom magam versfordítónak, véleményem szerint ehhez költőnek kellene lenni. Fordítói pályám kezdetét egy prózai alkotás jelzi inkább: a török elbeszélők novelláiból készült antológia 1973-ban jelent meg az Európa Könyvkiadónál, ahová Fahri Erdinc török író tolmácsaként jutottam el. A legendás hírű szerkesztő, Karig Sára az én próbafordításomat tartotta a legjobbnak, és a későbbiekben is együttműködtünk például Bekir Yildiz válogatott novelláinak megjelentetésében. Következő munkám egy meseregény fordítása volt, melynek címe: Tarkatollú. Írója, Fakir Baykurt az előszóban kifejtette, hogy egy török népmesét használt fel regényének megíráshoz, ez a népmese viszont alig különbözött a magyarban is ismert A kiskakas és a gyémánt félkrajcár történetétől – mondta mosolyogva a műfordító.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!