Láttunk termőföldeken dolgozó és bambuszrudakon egyensúlyozó munkásokat, néhány négyzetméteres lakásokba zsúfolt családokat, valamint az ázsiai országokra jellemző kaotikus városi közlekedést és építkezést is. Az alkotók különböző erős szimbólumokkal dolgoztak. Emellett e mozgalmas tér kontrasztját az egészen finoman megvilágított tárgyak és a színpadképpel együtt változó holdállás adta.
De mitől működött mindez megbonthatatlan egységként a színpadon? Talán attól, hogy a művészi koncepció nem akart több lenni, mint ami lehetett. Nem akart ránk erőltetni egy túlidealizált Vietnám-képet. Ehelyett arra fókuszált, hogy hol egyszerű, hogy különleges eszközökkel meséljen a vietnámi emberek mindennapjairól. Persze e színes, cirkuszi, mozgásszínházi előadás főként a látványvilágában tudott sokat adni a nézőknek, ugyanakkor képes volt arra, hogy kizökkentsen a jelenből és elrepítsen e távoli kultúrába, amelyben nagyon jó volt elmerülni.
