Egyenes vonal Bachig

Három nyomvonalon halad Zászkaliczky Tamás élete: orgonaművész, zenekutató és tanár. Mindig ugyanazzal foglalkozik, csak más oldalról közelíti meg. Az Editio Musica Budapest zeneműkiadó munkatársaként 1972-től tizenegy kötetben közreadta J. S. Bach összes orgonaművét. Huszonnyolc évig tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékén. 1992-ben egyik alapító tagja és első elnöke volt a Magyar Bach Társaságnak. A művész – aki négy évvel ezelőtt Szentendre díszpolgára lett – otthonában fogadott minket.

Zászkaliczky Péter Orgonaművész 20220505 Szentendre Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

– Akkor jól ismeri Bachot, a műveit, a stílusát.
– Sokat tudok, de nem eleget. Bach a szó legszorosabb értelmében istenáldotta ember volt. Rejtett üzeneteket kódolt a zenéjében a hitvallásáról, de ezeket a motívumokat nem is mindig a hallgatóknak szánta.

– A kutatások közben orgonaművészként is fellépett?
– Hogyne, sőt tanítottam is – szinte egész életemben. Minden év júniusában a Deák téri evangélikus templomban tartják a Budapesti Bach-hetet, ahol egyszer előadhattam A fúga művészetét, amely Bach nagyszabású ciklusa. Volt egy esztendő, amikor kutatás közben ezzel a 18 tételből álló ciklussal mint kottával foglalkoztam, és közben állandóan gyakoroltam, mert egy év kellett ahhoz, hogy fel tudjak készülni a koncertre.

– A váci zeneiskolában és a szent­endrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában is alapított orgona tanszakot. Az elsőben több mint tíz, a másodikban közel húsz éven át tanított. 1990-ben a Zeneakadémia tanára lett.
– Nagyon szerettem tanítani. Rengeteget tanultam közben. De legyünk őszinték: művészetet nem lehet tanítani. Az igazi művészet vagy benne van valakiben, vagy nincs. Mesterséget lehet tanítani, azt kell is, mert a gyakorlati része alól senki nem húzhatja ki magát. Ami a legfontosabb: rá kell ébreszteni a növendékeket, hogy szent dologgal foglalkoznak. A Zeneakadémián Ferenczy György volt a zongoratanárom. Az ő tanára Thomán István volt, Liszt Ferenc egyik utolsó növendéke. Thomán Bartók Bélának, Dohnányi Ernőnek és Ferenczy Györgynek is a tanára volt. Így „Liszt dédunokája vagyok”, és ha tovább haladok visszafelé, el tudok Bachig menni. Persze nem akarom magamat hozzájuk hasonlítani. Isten őrizz! De benne vagyok a sorban. A növendéknek is azt kell megtanítani, hogy te egy láncszem vagy, és a lánc nem szakadhat meg.

– Katedrálisokban, kis templomokban, rangos koncerttermekben lépett fel. Merre járt a világban?
– Londonban, Genfben, Stockholmban, a Baltikumban, Párizsban a Notre-Dame-ban koncerteztem, játszottam Novoszibirszkben és Szentpéterváron is. Ami a legjobban izgatott, hogy rengeteg orgonát kipróbálhattam, régi-régi hangszerek mellé ülhettem. Dániá­ban a királyi kápolnában egy 1608-ban készült orgonán – amelyen azóta egy szöget sem kellett kicserélni – háromszor koncerteztem. S közben az ember arra gondol, hogy ki mindenki muzsikálhatott rajta négyszáz év alatt…

– A láncszemek.
– Pontosan. Fiatal éveimben sok kortársam maradt külföldön. Finnországban nekem is megfordult a fejemben, de a kérdés soha nem jutott el a mérlegelés szintjéig. Nem tudnék olyan világban élni, ahol magyarul gondolkodom, de más nyelven kell kifejeznem magam, ahol mások az ünnepek, ahol nem nevetnek a vicceinken. Ha a Teremtő úgy gondolta, hogy engem lerak a Kárpát-medencében, ráadásul a XX. század közepén, akkor nekem itt van dolgom.

Borítókép: Zászkaliczky Tamás orgonaművész (Fotó: Bach Máté)