Négy magyar minimum a pályán lehet a Qarabag ellen
Lépjünk most Robbie Keane szerepkörébe, és próbáljuk meg összeállítani a Fradit, mely reményeink szerint sikerrel juthat túl a kedd esti BL-rájátszás első meccsén. A kapuban Dibusz kap lehetőséget, ebben vélhetően nincs vita. A védelem összeállításában a Ludogorec elleni belső hármasnak – Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. – szavazhatunk bizalmat, ugyanis Cissé mintha az utóbbi meccseken nem találná tavalyi önmagát, míg Botka és Cadu elsősorban szélsőhátvéd, noha előbbi képes belső védőt is játszani.
A középpálya összeállítása már több kérdést is felvet, ugyanis itt igencsak bőséges a választék. Ha nem jönne közbe semmi, akkor a Makreckis, Tóth A., Ötvös, Kanichowsky, O’Dowda ötössel léphet pályára a Fradi, ám nem kizárt, hogy az egyre jobb formában játszó Keita, vagy a nyáron érkezett Levi kap lehetőséget. Utóbbi a FradiMédiának elmondta, mindenki nagyon készül, a legfontosabbnak azt tartja, hogy előnnyel tudjanak majd a visszavágóra utazni.
A csatársor összeállításánál nincs egyszerű dolga Robbie Keane-nek, ugyanis valamennyi támadója remek formában van.
- Varga Barnabás: Az eddigi 4 BL-selejtezőn négy gólt lőtt, a szintén négy bajnokin két gól és egy gólpassz áll a neve mellett
- Lenny Joseph: A BL-selejtezőkön 4 találkozón 1 gól és 2 gólpassz, míg a 4 bajnokin 1 gól és egy gólpassz fűződik a nevéhez
- Gruber Zsombor: 2 BL-selejtezőn egy gólpassz fűződik a nevéhez, míg a 4 bajnokin rúgott 3 gólt és adott 2 gólpasszt
- Alekszandr Pesics (megsérült a Noah elleni BL-selejtezőn, de már felépült): 2 BL-selejtezőn 1 gól fűződik a nevéhez.
Nos, vélhetően a Varga, Joseph kettős kezd majd, de akkor sem lennénk meglepve, ha a július legjobbjának választott Joseph helyett a Fradi-szurkolók legújabb kedvence, Gruber Zsombor kezdene.
Tehát az általunk összeállított kezdőtizenegy így nézne ki a Fradiban: Dibusz – Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. – Makreckis, Tóth A., Ötvös (Keita), Kanichowsky, O’Dowda – Varga, Joseph (Gruber).
Az FTC–Qarabag BL-párharc elemzése a Rapid Sporton:



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!