időjárás 35°C Ilona 2022. augusztus 18.
logo
Tolcsvay Béla és a Sajba idézte meg a mitikus magyar időket Szent Iván éjjelén

Legyen úgy, mint régen volt!

Zana Diána
2022.06.29. 07:15
Legyen úgy, mint régen volt!

Meleg nyári este van, az Esthajnalcsillag ugyan látszik már, de a horizonton alábukó nap fénye még megvilágítja az égboltot. Heinczinger Mikáék birtokán a lovak békésen szénáznak, a gyimesi rönkház előtt pedig hangszerek várakoznak a mihamarabbi megszólalás ígéretével. A gitárok nyakán nemzeti színű szalag lóg, ha nem tudnám, hogy Tolcsvay Béla lép hamarosan a mikrofon elé, ebből akkor is rájönnék. Őt a Sajba követi. Ez a két név és a mögöttük meghúzódó szellemiség garantálja, hogy Szent Iván éjszakáján a tűzgyújtás előtt megnyílik az a bizonyos átjáró ég és föld között.A régiek Tündér Ilonához, vagyis az Istenanyához, a Boldogasszonyhoz kötötték ezt a varázslatos éjszakát. A nők tüzet raktak, melyet ők ugrottak át először, s közben szakajtójukból almát szórtak bele. Molnár V. József gyűjtéséből tudjuk, hogy ez a hagyomány néhol meg is maradt. Az alma szimbolikáját tekintve sokrétű jelentést hordoz. Az aranyalma fogalma megidézi a romlatlan aranykor teljességét, amelybe – mint az este folyamán, a zenei élmény hatására megfogalmazódott bennem – nem visszavágyni kell, hanem megteremteni magunk körül, kinyitni az aranykaput, s csak bújni rajta, addig menni, mendegélni, időn és téren át, az üveghegyen is túl, míg lélekben meg nem érkezünk Tündér Ilona aranykertjébe – ahogy Tolcsvay Béla nevezi a mitikus magyar időket.
Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával azt mondta, népünk istenhite a meséinkben és a mitológiánkban őrződött meg legtisztábban, ezért ezeket vissza kell emelni a megfelelő helyre. Tolcsvay Béla ezt teszi, szóval és muzsikával, mert tudja, hogy az eszköz nem más, mint a rétegzett, szakrális magyar nyelvünk, melyben a kérdésre ott rejtőzik a válasz is, magában hordozza a megoldást, az utat pedig a megfelelő hang (rezgés) mutatja meg, amely visszavisz egyenesen a forráshoz, hiszen a teremtés maga is egy hanggal kezdődött. Kezdetben vala az Ige – olvashatjuk az evangéliumban. Az ige pedig, ahogy nyelvünk gyönyörűen megmutatja, az égi letükröződése a Földön. Amikor a magyar ember beleegyezik valamibe, azt mondja: igen. A teremtés nyelvét beszéljük – állítja a művész, aki mindezen tudás birtokában képes arra, hogy csatornát nyisson az ég felé, s létrát támasszon a menny­boltozatra, mert lelki minőségében garabonciás, táltos, mágus, aki kizárólag a Teremtőhöz igazodik.
Megpendül a gitár, készül a csodateremtés, amely mi mással is indulhatna ezen az estén, mint a Magos a rutafa kezdetű népdallal, „ugródallal”. A csillagmitológia szerint a rutafa a napúton álló világfa, a Tejút maga, a csillagösvény, ahonnan a székelység Csaba királyfi eljöttét reméli. A nóta megidézi Tündér Ilona, avagy Magyar Ilona alakját, Tolcsvay Béla pedig a magasba tekintve úgy énekel, mint aki bizton tudja, hogy előbb-utóbb helyreáll a rend, mert – mint mondja – amiből elég, az egyszer csak meggyullad és elég. Ahogy Kárpáti Tibor is megírta versében: a káosz­ból fogan az újjászült rend, mert vágyakozunk valami ősi, valami égi, valami hősi, valami régi után. Tolcsvay Béla ugyanezt a következőképp fogalmazza meg:

Ami régi, az a szép. Nem kell mást tenni, csak felfelé tekinteni, visszatérni a régi szakrális világhoz, ahol az istenség, az őstény tiszteletében élt mindenki.József Attila az éjjel itt járó Ősapáról ír, akinek szemében őserő tüzel, s miközben besötétedik, Heinczinger Mika a Sajba élén olyan őserővel énekli a sorokat, hogy beleremeg a tér.

Heinczinger Mika a Sajba élén az Ősapáról énekel                        Fotó: Fűr Tibor

Az élő elektronikus és akusztikus hangzásvilág mágikus elegye szólal meg, amelybe népi motívumok ágyazódnak. Ez a muzsika révülés a javából, amely világfát emel, megidéz táltost, kerecsent, elűz szipirtyót. Még a sajbázás népszokása is megelevenedik a zenekar előtt egy tűzzsonglőr jóvoltából. Annak idején Kismaroson és az ország néhány más helyén a sváb fiúk böjti időszakban, péntekenként egy hordódongából vágott, négy sarkán kifúrt lapot parázson izzítottak, majd botra tűzték, megpörgették, és kedvesük nevét kiáltva deszkának ütötték, mely így magasra repült az esti mise utáni éjszakai égre.
A tűzgyújtás sem maradhat el, a hirtelen beállt csöndben csak az égő fa ropogása neszez, a magasra csapó lángok fénykört rajzolnak, felfedve a köré telepedő emberek arcát. Később egy tilinkón játszott dallam csatlakozik a tücskök ciripeléséhez, a lángnyelvek közé pedig illatos füvek vegyülnek, mint a régi korokban, mikor tudták, hogy az illat rendez, a zsálya tisztít, a tűz pedig old. Majd odavetett fadarabok formájában elkezdenek a tűzbe hullani a meghaladni kívánt problémák, bajok, vagy éppen a vágyott, remélt lehetőségek. Az én gondolataimban pedig Tolcsvay Béla éneke visszhangzik: 

Legyen úgy, mint régen volt!

Borítókép: Tolcsvay Béla gitáros, énekes a zenés esten (Fotó: Fűr Tibor)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.