A személyes emlékekkel együtt Csernus Tibor az anyanyelvét is magával vitte Franciaországba.
Meg is őrizte ennek minden ízét, szívesen, bőségesen idézett a magyar irodalomból. Ami a szülőföld festészetét illeti: mestere, Bernáth Aurél mellett tisztelettel adózott Ferenczy Károlynak, a nagybányai plein air iskola nagyszerű alkotójának, és az alföldi festészetnek, amelynek fojtottan izzó színeit, a tanyák drámai életképeit beépítette alkotásaiba.
Munkássága az 1970-es évek elejétől négy évtizeden át bontakozott ki, ennek során az egyetemes festészettörténetnek vált kiemelkedő mesterévé. Mivel erőteljes lokálpatriotizmusától nem tudott elszakadni, elsősorban magyar festőnek tartotta magát, majd csak az idő múltával franciának is. Leginkább a hazai dicséretek elmaradása miatt vágyott nemzetközi elismerésre.
Hálás vagyok a sorsnak, hogy személyesen ismerhettem, tudniillik Csernus Tibornak nemcsak a festészete volt fantasztikus, hanem ő maga is. Beszélgetni vele mindenki számára nagy élményt jelentett, annak ellenére, hogy mellette az ember nagyon keveset juthatott szóhoz. Ugyanis bárki bármit mondott, Tibornak mindenről különféle emlékek jutottak eszébe, verseket idézett, a szülőfalujáról és a gyerekkori élményeiről mesélt. […] Irodalmi téren, zeneileg, képzőművészetileg is hihetetlenül művelt ember volt – fogalmazott Fertőszögi Péter 2007 októberében, amikor megnyitotta a kondorosi mester békéscsabai emlékkiállítását. Csernus Tibor egy hónappal korábban hunyt el Párizsban.
A kiváló művész címet 1990-ben kapta meg, Kossuth-díjjal 1997-ben jutalmazták. Teljes hagyatékát – beleértve a párizsi műterem berendezését – a Kogart Házat is működtető Kovács Gábor Művészeti Alapítvány vásárolta meg 2009-ben.
Borítókép: Csernus Tibor (Fotó: Facebook)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!