időjárás 30°C Pál 2022. június 30.
logo

Tizenhét év után újra vb-döntőben a női válogatott!

Harminc éve hunyt el Pintér Béla építész

A fény, amit látunk, már a múlt

Gurzó K. Enikő
2022.06.23. 22:00
A fény, amit látunk, már a múlt

Hagyománytisztelő, jó kedélyű életet hagyott maga után 1992. június 23-án Pintér Béla építész, akinek sokoldalú munkásságában a festészet, a grafika, az irodalom és a zene is méltó helyet kapott. Legismertebb alkotása a budai Hilton szálló, amelynek megvalósulását emlékezetes műemlékvita kísérte.

A kétszeres Ybl-díjas építész, Pintér Béla életíve összességében magas és szépséges. Töretlen alkotókedv, szüntelen lobogás, utánozhatatlan jovialitás jellemezte, írta róla barátja és munkatársa, Mányoky László 1993-ban a Magyar Építőművészetben. Posgay Csaba hasonlóképpen vélekedett, amikor ugyanebben a lapszámban így fogalmazott: Jó kedélyű, anekdotázó, hagyománytisztelő, igazi magyar ember volt, aki a családját rendkívül szerette, és akire mindig mindenben számítani lehetett.

Pintér Béla 1925-ben Budapesten született. Középiskolai tanulmányait az óbudai Árpád Gimnáziumban végezte, majd 1951-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát. Az érettségi és az 1944-es műegyetemi beiratkozása között egy évig a Mátravidéki Erőmű lakótelepén volt gyakornok. Aztán behívták leventeszolgálatra, de amikor a hadsereg decemberben nyugatra indult, ő nem ment tovább, Dorogról visszaszökött Pestre. Itt orosz fogságba esett, ahonnan 1945 augusztusában szabadult. 

Pintér Béla építész. Forrás: Új Magyar Építőművészet

Műegyetemi tanulmányait a második világháború lezárása után folytatta. Ugyanekkor a képzőművészeti főiskolára is felvették. A Pázmány Péter Tudományegyetemre vendéghallgatóként járt be. A festészetet és a grafikát egész életében művelte, a szobrászattal köztéri szoborpályázatok társtervezőjeként tartotta a kapcsolatot. Szerteágazó érdeklődéséhez az irodalom és a zene egyaránt hozzátartozott. 

A Műegyetemen Friedrich Loránd ókori, majd Bardon Alfréd rajzi tanszékén volt demonstrátor. A diplomavédés után a Városépítési Tervező Iroda, majd az Ipari Épülettervező Vállalat (Iparterv) munkatársa volt. 1952-től a Középülettervező Vállalatnál dolgozott, amelynek főépítésze lett. Évtizedeken át abban az építészműteremben folytatta tevékenységét, amelynek szellemi közegét Kotsis Iván professzor, Dávid Károly, Malomsoky József művészi és emberi személyisége határozta meg. Amikor eljött az ideje, átvette a stafétát, így építészgenerációknak mutathatott példát.

Pályája kezdetén, 1954-ben tervezte a nagyvonalúan klasszicizáló tolnai kultúrházat. Az 1959-ben készült bérházsorozata már a modern architektúra ötletekben gazdag példája. Az építésiparosítás hatvanas évekbeli, mindenre kiható koncepciója viszont kellemetlenül érintette. Felállt az asztaltól, és elindult az országba, hogy összegyűjtse mindazt, ami a magyar ember életének jobbá tételéhez még vagy már megvolt. Ebben a hasznos, de alig hasznosult munkában újra visszanyerte alkotókedvét, amelynek rangos fővárosi középületek a tanúi. 

Életműve csaknem kétszáz tételét lehetetlenség egyetlen újságcikkben ismertetni, de nem is szükséges, hiszen elég megemlíteni, mi mindent alkotott ahhoz, hogy szemléltessük munkássága sokszínűségét: létrehozott reprezentatív középületeket, iskolákat, bérházakat, társas- és lakóházakat, városfejlesztési és revitalizálási koncepciókat. Mindezek közös jellemzője a műszakilag és esztétikailag részletesen végiggondolt megoldások összessége. 

Fő műve az 1969–1976 között tervezett Hilton szálló, amely a Budai Várnegyedben, a Mátyás-templom szomszédságában épült, és magába foglalta a középkori Szent Miklós-templom és kolostor romjait, valamint a Hess András téri késő barokk homlokzatot. A hotel tervezése és kivitelezése viták kereszttüzében zajlott. A műemlékvédelmi szabályok és a Hilton szállodalánc előírásai végül szakmai elismerést hozó eredményhez vezettek. Ebben nemcsak Pintér Béla építészeti felkészültségének, hanem a közösen végzett munka iránti szeretetének is szerepe volt. 

Tábla a Hilton szállón. Forrás: Wikipédia

Több más irányú, az említetthez nem mérhető feladat elvégzése után jókedvűen ment nyugdíjba. Az aktív évek azonban nyomot hagytak egészségében. Pihenésre kényszerült, az újrakezdést viszont nem fejezhette be. 

Életének közeli tanúja voltam. Ismertem már diákkorában is, ezután közel négy évtizeden át együtt voltunk. Megkockáztatom: boldog ember volt, és most nem őt, hanem magamat sajnálom, magunkat sajnálom, hogy elveszítettük– fogalmazott halálakor Mányoky László. 

Ő maga így vallott a múlt, a jelen és a jövő kapcsolatáról: A múlt megkövült zárt forma, a jövő pedig nyitott, folyékony tevékenység… Van olyan építészet, ami volt, ez az, ami már megkövült, van olyan építészet, ami lesz, ez az, ami majd tevékenység lesz. Ezzel kapcsolatban külön érdekesség: mai építészet a szemlélőnek nem létezik. Szeretnék itt arra emlékeztetni, hogy sohasem láthatunk vagy tapasztalhatunk mást, csak a múltat. A hang, amit hallunk, a fény, amit látunk, már a múlt. Ilyen értelemben csupán egyet érzékelünk ma: azt, amit épp csinálunk.

Pintér Béla 1992. június 23-án hunyt el Budapesten.

Borítókép: A Hilton szálló és a Halászbástya (Fotó: Fortepan/Krtistek Pál)
 

Görbe vonó

Százharminc éve született Telmányi Emil hegedűművész.

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.