– A hetvenes évek közepén ejtett rabul a rock and roll – meséli a szerző. – Akkor már javában dübörgött az első és legismertebb erdélyi magyar rockbanda, a Metropol, de csak 1978-ban vehettem meg az első lemezüket. Több koncertjüket is elcsíptem. Nagy kedvencem volt a kolozsvári Semnal M., amelyik románul énekelt, de magyar tagjai is voltak-vannak. És persze minden magyarországi zenekar koncertjén ott voltam, amit Kolozsváron tartottak, a Generál, az LGT, a Fonográf, a Color, a Dinamit fellépésein, de a nyolcvanas évek elejétől már egyet sem engedtek Romániába. Így is voltak nagyon jó koncertek hazai csapatokkal minden stílusban, a hard rocktól, jazz rocktól a progresszív rockig, heavy metalig. Igaz, utazni nem nagyon lehetett, így többnyire csak azokat láttam, akik Kolozsváron léptek színpadra. 1990 után aztán kinyílt a világ, nekem pedig – rádiósként – hivatásból is ott volt a helyem, ahol a rock and roll dübörgött.
– Hogyan sikerült összegyűjtenie az információkat a kötetben szereplő zenekarokról?
– A kilencvenes évek elejétől a rádiózás mellett rendszeresen írtam újságoknak is. Kéthetente jelentkező újságoldalam volt előbb az Európai Idő hetilapban, majd az országos terjesztésű Krónikában és a kolozsvári Szabadságban koncertbeszámolókkal, zenekarok bemutatásával, interjúkkal, lemezkritikákkal. Ezeket az évek során összegyűjtöttem, így amikor már nagyon a levegőben lógott egy kötet összeállítása az erdélyi magyar rockzene történetéről, rájöttem, hogy egy valóságos kincsesbányán ülök. Elkezdtem utánajárni a zenekaroknak, amelyekről tíz, húsz, harminc éve írtam. Ez volt a legnehezebb, hiszen elég sokan elköltöztek és sajnos időközben jó páran elhunytak. De a régi cikkek mellé szükség volt aktualizált információkra és fotókra is. Ugyanakkor vannak olyan interjúk is a kötetben, amelyeket a rádiónak készítettem.

– Minden művészeti és tudományos területen azt szokták mondani Erdélyben, hogyha igazán érvényesülni akarsz, menj Budapestre vagy Bukarestbe. Mivel Erdélynek nincs fővárosa és nincs megfelelő szakmai infrastruktúrája, ezért erdélyi művészből nem lehet sztár. Ráadásul az erdélyi magyar művész nincs megfelelőképpen mediatizálva. Az erdélyi rockbandák hogyan tudtak érvényesülni régen és most?
– Így igaz, a két főváros a mai napig megosztja az erdélyi zenészeket. Ha országos hírnévre akarnak szert tenni, el kell dönteniük, hogy milyen nyelven énekelnek, és eszerint próbálhatnak bekerülni valamelyik főváros zenészberkeibe. Persze vannak, akik az angol nyelvet választják több okból is: a zenekar vegyes nemzetiségű, a román és a magyar rajongókhoz is akarnak szólni, és titokban reménykednek, hátha sikerül nyugatabbra is befutni. Nyilván a rendszerváltás előtt csak Bukaresten keresztül vezetett az út, de ma már a magyarországi kapuk is nyitva állnak. Ha valaki Budapesten fut be, akkor szülőföldjén, Erdélyben is népszerű lesz. Erre a „visszacsatolásra” legjobb Bagossyék, azaz a Bagossy Brothers Company példája, akiket már többen is követtek.