A sztár félmeztelenül, táncosokkal, pattanásos bőrrel, ráérősen tolta le a koncertet
Bieber fellépése a legdrágábbak közé tartozik az idei fesztiválon. Három hete még az is bizonytalan volt, hogy eljön-e. Végül jött. Saját bevallása szerint nagyon várta már, hogy újra színpadon állhasson. Hát most igazán érett dalokkal – a látványos pattanásaival együtt is –, éretten állhatott a Sziget nagyszínpadán. Annak ellenére, hogy komoly betegséggel küzd/küzdött. Mivel a teljes világ körüli turné gyakorlatilag ugyanazzal a setlisttel fut, nagy meglepetés nem érte a közönséget.
A közelmúlt gyengélkedős időszakának nyomával a hangjában, lassan indult be és ráérősen építkezett a Justin Bieber-show.
A koncert a tizedik nóta környékén, a Sorrynál vett igazi lendületet.

Bieber korábbi legnagyobb slágereit, a Boyfriendet és a Babyt a koncert végére tartogatta, melyet megelőzött egy több mint tízperces örömzenélés, instrumentális formában. Az énekes fehér zongoránál ülve muzsikált. Rajta és zenésztársain is látszott, hogy maximálisan átadják magukat az önfeledt zenélésnek. Az érzésnek, hogy ismét közönség előtt koncertezhetnek.
A pasim és a babám – Justin Bieber koncertjének tetőpontjai
A Boyfriend és a Baby az utolsó dalok között szerepelt. Még mindig ezeket a nótákat kísérte a legnagyobb ováció, hiába született a 2012-es Boyfriend című dal óta számtalan kiváló Bieber-dal. Például a jelen turné címadó lemezének (Justice) zseniális szerzeménye, a Ghost vagy az Off My Face. És az önvallomás, a már címében is beszédes Lonely. Mindezek ellenére is vitathatatlan a kétezres évek első évtizedének jelentősége Justin Bieber karrierjében.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!