Alkalmatlansággal vádolják az egykor hősként tisztelt uralkodót

Nemrég emlékeztünk a mohácsi csatára, amelynek közelgő 500. évfordulója újult erőt adott a történelmi kutatásoknak. Izgalmas és máig gyakran félreértett szereplője az eseményeknek II. Lajos király, akinek az alakját még egy brüsszeli katedrális ablakára is felfestették.

Hangsúlyozta, hogy „az ellentmondásos leírásokból ma annyi a valószínű, hogy Lajos az utolsó pillanatig kitartott az ütközetben, és hű testőrei csak akkor ragadták ki a csatából, amikor már nem volt remény megfordítani a hadiszerencsét”.

„Nem tudjuk, hogy a király milyen állapotban volt, megsebesült-e, de az tény, hogy menekülés közben nem jutott át a villámárvíztől megáradt Csele-patakon, és sokakkal együtt életét vesztette azon a helyen.”

„Testét hetekkel később találta meg egy expedíció, és ekkor olyan feljegyzések születtek a test romlatlan állapotáról, amelyek szentek kanonizációjakor szoktak felbukkanni. Nem kizárt, hogy halála után néhányakban felmerült a király szentté avatásának gondolata. V. Károly német-római császár még temetést is szervezett neki Spanyolországban, özvegye pedig később mindenhol trónt állíttatott neki, mintha élne. Ez is azt mutatja, hogy ekkor inkább mártírnak tartották” – számolt be róla a Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa.

A történész kiemelte:

„Lajos érzelmeiről keveset tudunk, de özvegye, Habsburg Mária reakcióiból láthatjuk, őszintén szerették egymást. Mária több kérőt visszautasított, soha nem házasodott újra. 

Családja Németalföldre küldte az ottani Habsburg-tartományok élére. Brüsszelben egy katedrálist emelt Szent Mihály tiszteletére, ahol az üvegablakokra a Habsburg-ősöket festette. Itt is megjelenik Lajos, mint a török elleni küzdelem hőse. 

Máriáról időről időre készült udvari portré, de a királyné II. Lajos arcképét is megfestette, úgy, mintha vele együtt idősödne” – árulta el a Bama.hu cikkében Varga Szabolcs.

A történész szerint azt láthatjuk, hogy II. Lajos kultusza nem Magyarországon, hanem özvegyének németalföldi udvarában virágzott a XVI. század közepén, csak a köztudatba ez nem jutott el. Ahogy a Habsburgok megítélése egyre rosszabb lett 1849 után, ezek a részletek pláne feledésbe merültek. 

„Úgy vélem, ha valamiben előre lehet lépni a történettudományban Mohács 500-ra készülve, az a Jagellók, köztük Lajos alakjának valósághű vizsgálata és bemutatása. Ez nem kevés, hiszen ő az »arca« a csatában megöltek és a nemzeti emlékhelyen a tömegsírban nyugvók ezreinek. A király kiegyensúlyozottabb bemutatása az ő emléküket is segíti. Még mindig van három esztendő, ami alatt sok munkát el lehetne végezni.”

Varga Szabolcs szerint a történészek „összehangolt munkájával legalább félezer személyt össze lehetne gyűjteni a korabeli iratokból, akik részt vettek a csatában, és a kutatásokból alaposabban megismerhetnénk a korabeli országot”.

„Ezt a lehetőséget kár lenne kihagyni” – összegezte a kutató.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Borítókép: II. Lajos király (Forrás: Wikipédia)