Minden mai élet mögött ott áll Mohács, a szimbólum, a veszteség és a talpra állás jelképe.
– írta Felföldi László pécsi megyés püspök.
A Magyar Tudományos Akadémia és a Pécsi Tudományegyetem szervezésében a 2021. augusztus 27-én Háború, tájformálás, hasznosítás címmel megtartott szimpóziumon a mohácsi csatatér feltárásának legújabb eredményei mellett – és ezektől elválaszthatatlanul – szóba került többek között Tomori Pál kalocsai érsek, II. Lajos király fővezérének a haditerv kidolgozásában, valamint a keresztény sereg vezetésében betöltött szerepe is.
Pap Norbert tanszékvezető egyetemi tanár, a csatatér feltárását végző multidiszciplináris kutatócsoport egyik vezetője szerint az 1526-os mohácsi csatatér kutatásának legújabb eredményei alapján kijelenthető, hogy
Azok a vádak, amelyek döntően az ütközetben elesett Tomori nyakába varrják a vereség miatti felelősséget, igazságtalanok.
Fodor Pál turkológusprofesszor, a kutatócsoport másik vezetője Gondolatok Mohácsról című bevezető előadásában pedig azt a Mohácsot megelőző bő másfél évszázados folyamatot vázolta fel, ami nélkül nem lehet megérteni a vereség okait sem.
A közelgő 500. évforduló jelentőségét méltatva Felföldi László pécsi megyés püspök kifejtette, hogy az emlékezés minden nemzet számára gyógyító erőnek számít, ami Mohácsra is igaz, mert óriási volt a veszteség, és az ebből való talpra állás történelmi jelentőségét tekintve valódi győzelemként értékelhető.
Hargitai János országgyűlési képviselő, a mohácsi csata 500. évfordulójával kapcsolatos feladatok miniszteri biztosa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Mohács emlékezete nemcsak a kegyelet és nemzeti hősiesség, hanem a közép-európai összefogás szimbóluma is egyben, hiszen csaknem tízezer cseh, lengyel, horvát, szerb és német nemzetiségű katona áldozta életét a függetlenségért vívott küzdelemben.
Pap professzor, valamint Felföldi megyés püspök külön kiemelte, hogy az ország akkori 17 főpapjából 14 érsek és püspök is a csatába vonult, akik közül heten haltak hősi halált az öldöklő küzdelemben, beleértve a fővezér Tomori érseket, valamint Magyarország prímását, Szalkai László esztergomi érseket.
A mohácsi vereséghez vezető folyamat már a 14. században elkezdődött
Makacsul tartja magát az a vélekedés, hogy az 1526. augusztus 29-én Szulejmán oszmán szultán, valamint II. Lajos magyar király hadai között lezajlott ütközet és a késő középkori európai történelem legnagyobb fegyveres összecsapása volt az a másfél évszázadig tartó török hódoltsághoz vezető első lépés, amit már csak betetőzött Buda 1541-ben történt megszállása, valmint az ország három részre szakadása.
Fotó: Wikimedia Commons
Pedig ha a Magyar Királyság területi egységét fenyegető török hódítás kezdő időpontját ahhoz a dátumhoz kötjük, amikor első alkalommal törtek be és foglaltak el az oszmán seregek a magyar király koronája alá tartozó területeket, akkor csaknem másfél évszázaddal korábbra kell tennünk az oszmán invázió kezdeteit. Miután 1389-ben a rigómezei csatában I. Murád szultán legyőzte Lázár szerb király keresztény hadait, és a csatavesztés nyomán megsemmisült a középkori Szerb Királyság,
az oszmán hódítás már közvetlenül a Magyar Királyság határait fenyegette.
Luxemburgi Zsigmond magyar király (később német-római császár) felismerve az oszmán hatalom jelentette fenyegetést, preventív hadjáratokkal próbálta meg visszanyomni a magyar határtól a török hódítókat.
Fotó: Wikimedia Commons
1442-ben hatalmas török sereg zúdult rá Erdélyre, amit a korabeli Európa legkiválóbb hadvezére, Hunyadi János vert vissza. Az állandósult török fenyegetés felszámolására I. (Jagelló) Ulászló király és Hunyadi nagy, megelőző balkáni hadjáratot indított, de az 1444. november 10-én lezajlott várnai csatában II. Murád szultán megsemmisítő vereséget mért a keresztény seregre, maga a király is hősi halált halt az ütközetben.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Borítókép: II. Lajos holttestének megtalálása Székely Bertalan híres festményén. Forrás: Wikimedia Commons
