A film első tíz percében akár azt is hihetnénk, játékfilmről van szó. A hibátlanul komponált, esztétizált nyitóképek után a film realista megközelítésre vált, és három gyerek rajzolgatásából tárja a néző elé az alaphelyzetet, melyben a gyerekek édesapja pap, édesanyjuk nagyrészt egyedül intézi a mindennapokat. Idilli a környezet, bájosak a gyerekek, a néző azonban érzékelheti a nyomasztó hangulatot a anya fáradtságán át. Kibontakozik a teljes alapszituáció, miszerint
Polgár Róbert atya ingázik a családja és a plébániája között, az apaság mellett elkötelezetten végzi katolikus papi munkáját, melynek nyomán a faluban öröm és bőség fakad. Otthon sincs ez másképp, egyértelmű a családtagok ragyogó arcáról, amikor az apa hazalátogat. A feszültség tehát felépül a nézőben is, így a film már az elején bevonja a nézőt Robi atya nehéz helyzetébe: döntést akar hozni, hogy letegye-e papi hivatását és a családját válassza-e, vagy megmaradjon Isten szolgálatánál.
A film riportként építkezik tovább, hétköznapi életképek és interjúrészletek váltakoznak. Utóbbiak a racionális vonalvezetést adják, eloszlatva a néző ama félreértését, hogy Robi atyát bárki is választásra kényszerítette volna. Ő maga döntötte el, hogy döntenie kell. Amiatt, hogy nem tud többé hazugságban élni, az egyház hallgatólagos beleegyezésével sem. És amiatt, hogy a gyerekei megszenvedik azt, hogy nem tudja vállalni őket és elég időt velük tölteni. Robi atya élettársa az interjúrészletekben inkább adalékokat ad a történethez, azonban ő az, aki kisugárzásával közvetíti a nézőnek, mekkora teher, ha a férfi távol marad a családtól.
A döntés a film nagyjából egyharmadánál megszületik, a továbbiakban az események lelassulnak, bemutatva annak szorongató voltát, ahogy az atya bejelenti a közösségnek, hogy távozik az egyháztól. Nem arról van szó, hogy ez kínos, hanem arról, hogy ára van. A testületi tagok, a falusiak reakciója vegyes és hiteles. Egyesek megértőek, mások arra gyanakszanak, az asszony manipulálta az atyát. Fontos összefoglaló mondatok hangzanak el a dokumentumfilm mellékszereplőitől is, például:
Csalódtam benned mint plébános; mint ember, nem.
Megható templomi jelenet mutatja be, hogy milyen nehéz otthagyni a hálás gyülekezetet. A kivetkőzés bejelentése végül megkönnyebbüléssel zárul. Azt, hogy milyen megterhelő volt a folyamat, a néző újra a képi világból érzékelheti. A család színházba megy, ennek a színházi jelenetnek a hang- és képvilága a nézőt helyezi Robi atya helyébe, aki a kimerült, szinte poszttraumás ember érzékelésével lát és hall.
A film nem bírálja a cölibátust, és a laicizálás melletti döntés következményeit is reálisan láttatja. Pozitív a mérlege annak, hogy Robi atya és családja őszintén vállalni tudják egymást. Ez azonban még nem teljesíti ki a főszereplő életét, az új hivatását meg kell találnia. A képi világ a pozitív felé billenti a néző megítélését, hiszen a párt elnézve, akik végre nyíltan, tisztán lehetnek együtt, szinte tapintható a szerelem. Végül megoldódik a hivatás kérdése is, Róbertet megválasztják Murakeresztúr polgármesterének.
A filmbéli felvetés érzékelhetően túlmutat a cölibátus intézményén, hiszen sok világi néző tapasztal hasonló problémát: az életében ütközik a munka, hivatás és a magánélet, a család. A dokumentumfilmbeli pap saját döntésével mutat rá arra, hogy melyik a fontosabb. Döntésre őt nem kényszerítette senki, ahogy bennünket sem. Az első döntés az, hogy elhatározzuk, hogy dönteni fogunk.
Borítókép: Polgár Róbert atya históriáját beszéli el a megrázó feldolgozás (Forrás: HBOMax)
