Láttam embereket, gyermekeket, fiatalokat, időseket rácsodálkozni az alkotásomra, ami nagy boldogsággal töltött el. Az alkotó azt is elmondta, úgy akarta megjeleníteni a bibliai eseményt , hogy az a mai világban is természetesnek hasson, közel kerülhessen a családokhoz a születés csodáján, az anyaság érzékeltetésén keresztül. Hozzá tette, nagyon fontosnak tartja szeretetet, a családi összetartást, a hagyományokat. – Úgy gondolom, ezeket folyamatosan ápolni, gondozni kell – tette hozzá.
A születés százszor mesélt csodája
A korábbi évekhez hasonlóan idén is érkeztek magyar képzőművészek munkái a nagy presztízsű adventi kiállításra. Olaszországban és a Vatikánban december 8-án kezdődik el hivatalosan a karácsonyi ünnepkör a karácsonyfák és a házi betlehemek felállításával. A pápai állam a hagyományoknak megfelelően december 8-án nyitotta meg a világ különböző országából érkezett legbecsesebb alkotásokból válogatott tárlatot. A pandémia éveiben a szabadtéren a Szent Péter tér oszlopsorai alatt helyezték el kiállított betlehemeket és idén is itt látogathatják meg a zarándokok és turisták egészen vízkeresztig, a karácsonyi ünnepkör lezárulásáig a jászlakat. Idén összesen 120 alkotást válogattak a tárlat anyagába, melyből hat érkezett Magyarországról.

Borítókép: Csomák Lászlóné cserzsi képzőművész alkotása (Fotó: Facebook)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!