Noha Hossala Tamás megrögzött analóg fotósként filmre exponálta felvételeit, majd nagyította a papírképeket, jelen kiállításon, nyilván, mert egy huszonöt éve tartó munkafolyamatból válogat, már feltűnnek digitális felvételek. – Síkfilmre, keskenyfilmre, digitális kamerával, mobiltelefonnal egyaránt fotóztam. Elengedtem a technikai részt. Nem az a fontos – magyarázta a fotográfus, majd kiemelte: megmarad a fekete-fehér képeknél, tudniillik az első kockák is fekete-fehér filmre készültek, s ezt a hangulatot igyekszik megtartani a továbbiakban.
Hossala Tamás bő negyedszázada, egy emberöltő óta járja a magyar–osztrák és a magyar–osztrák–szlovák határt, hogy hol digitálisan, hol pedig fényérzékeny emulzióra rögzítse mindazt, ami számára lényeges, hovatovább jelentőséggel bír. Mindeközben egy olyan történet bontakozik ki – aktuálisan ennek a kiállításnak a falain –, ami hagyományos dramaturgiai eszközökkel elmesélhetetlen. A képeknek sok más mellett van egy másik szándéka is, méghozzá az, hogy átadjanak egy folyamatosan formálódó lelkiállapotot. Olyan lélektani rétegekről beszélek, amiket kizárólag itt, a határvonalon és a senki földjén képes megélni az ember
– fogalmazott megnyitóbeszédében Kéri Gáspár fotóművész, művészeti író.
Hossala Tamás a kezdetek kezdetén az 1956-os menekülők útvonalát követte Andauig (Mosontarcsa), amely út mentén 1992-ben öt ország tizenhét képzőművészének szobrát állították fel.
A képek a későbbiekben gazdagodtak tájképekkel, tárgyi emlékeket megörökítőkkel, s a tér, idő, személyesség hármas gondolata erősödött
– magyarázta az alkotó.
– A fekete-fehér fotókon tájak és tájrészletek, az ember jelenlétének diszkrét nyomai ugyanúgy felfedezhetők, mint azok a talált és felkutatott tárgyak, amelyek szorosan kapcsolódnak a helyhez és annak szelleméhez – mondta a megnyitón Kéri Gáspár.
Noha a legtöbb hivatásos fotográfus ódzkodik az okostelefonnal való fényképezéstől, Hossala Tamás nem tartozik közéjük. – Ez szintén egy képrögzítő eszköz, ráadásul hihetetlen szabadságot biztosít, lehetőséget ad az elrugaszkodásra, hogy az ember kizárólag a témára koncentráljon – érvelt a fotóművész, aki kitért arra: a film esetében komolyabb előkészületek szükségesek, az új eszköz megkönnyíti a világ mélyebb megismerését szeleteinek bemutatásával.
Az itt látható fotók kettőssége abban érhető a leginkább tetten, hogy egyrészt határozott szándékkal rögzítik a látványt, másrészt felmutatják alkotójuk érzelmi viszonyát azokhoz a természeti tájakhoz, amelyeket néhol érzékelhető, de jellemzően láthatatlan határvonalak szelnek ketté. Olyan tájakról beszélünk, amiken a legkülönbözőbb formákban hagyott nyomokat a történelem, vele számtalan emberi sors hol egymás felé mutató, hol pedig szanaszét ágazó vonala. Ezek a nyomhagyások mára kollektív emlékezetünk, valamint folyamatosan formálódó jelenünk részévé váltak
– emelte ki Kéri Gáspár.
Hossala Tamás szólt művészetterápiás munkájáról, mint kifejtette: fontos elem, miként dokumentálja egy fiatal a környezetét, hogyan látja önmagát abban a környezetben, milyen tárgyai vannak, amiket nap mint nap használ, ellenben nem tart fontosnak. – Az anamnézis után elindulunk egy úton, s feldolgozzuk a múltját, a jelenét, netán a jövőjét – fűzte hozzá.
– Igazából magányosan járni a határvonalat, átlépni majd visszatérni legalább akkora jelentőséggel bír, mint belső határaink keresgélése, feszegetése majd átlépése. Hogy át merjük-e lépni a határt, saját határainkat, valójában az életünket végigkísérő dilemma – jelentette ki Kéri Gáspár.
Hossala Tamás művészetterápiás tevékenységében szintúgy a gondolatiságot tartja fontosnak, nem a felhasznált technikát, vagyis azt, honnan hová akarunk eljutni. – Jelen sorozat kollektív traumafeldolgozás, akár a gyermekotthoni munkám esetében – mutatott rá a fotográfus.
– Nem mehetünk el szó nélkül legalább egy említés erejéig a borderline mellett sem, mert ha valaki, akkor az évtizedek óta a gyermekvédelem területén dolgozó Hossala Tamás munkája során nap mint nap találkozik a problémával, vagy ha úgy tetszik, feladattal. És ez az a pont, amikor összeér az élet és az alkotómunka, a hosszú évek óta készülő felvételeket pedig az idő tágassága tölti ki tartalommal – zárta köszöntőjét Kéri Gáspár.
A Kolta Galéria asztalain a kiállító munkái képeslapok formájában várják, hogy mindenki hazavigyen egyet. Ahogy Hossala Tamás fogalmazott: ezzel mintegy szimbolikusan lebontsuk a határt.
Borítókép: Hossola Tamás fotóit képeslapként vihetik magukkal a látogatók (Fotó: Mirkó István)
