Gyöngyösi Levente Az Illés szekerén (IV.) szimfóniájának I. tételével indult útjára Szörényi Levente munkásságának ünneplése. Igen, ünnep, hiszen a Fonográf együttes és az Illés-együttes tagja, számos sikeres színpadi mű szerzője életművét ünneplésére hívta életre a Zikkurat produkció a Szörényi Levente-életmű-koncertsorozatot (2023 –2025). Gundel Takács Gábor műsorvezető laudációjában kiemelte, hogy a zeneszerző az egyik első magyar alapokkal dolgozó beatzenész, akinek művei és különösen a Bródy Jánossal jegyzett István, a király című rockopera a nemzeti minimum részévé vált az elmúlt évtizedekben.
Szörényi Levente műveinek zenei szövete és a témaválasztás is nagy jelentőségű a nemzettudat szempontjából. Ezt erősíti az Atilla – Isten kardja című rockopera is, melyet ezúttal különleges, oratorikus változatban állított színpadra Novák Péter. Ha egy kicsit is járatosak vagyunk az oratórium műfajában, akkor tudjuk, hogy szólóéneket és zenekart foglalkoztató kompozíció kórussal, ami színpadon játszódik, de jelmezek nélkül. A műfaji megjelölésben a rock jelző pedig igazi fűszere, és nemcsak az eredeti 1993-as, hanem az új változatnak is.
Az előadás egyediségét egyrészt a Barcsik Géza által jegyzett, a vetítőn látható pazar grafika adta, másrészt a zenei közreműködők.
A szólisták és a Danubia Zenekar mellett a Honvéd Férfikar és a Magyar Állami Operaház Gyerekkórusa nemcsak grandiózus látványt nyújtottak, hanem hangjátékuk szépen simult a cselekménybe is: hol a keménység, hol a lágyság, hol pedig a feszesség és a könnyedség domborodott ki.
Ezt a hatalmas apparátust Drucker Péter karmester vezényelte. S bár így a színpadképet némi mozdulatlanság jellemezte, az ősi magyar motívumkincsből inspirálódott háttérvetítés – vagy inkább háttérben mesélés – funkciója voltaképp ezen vert éket. Ugyanis egy mozgalmas, a tekintetet nemcsak odavonzó, hanem ott is tartó fényáradatot és -játékot láthattunk, ami kétségkívül hozzájárult az előadás sikeréhez. Hiszen az Atilla rockopera története bővelkedik a hatásos dramaturgiai pontokban, miközben egyik fogalomtól a másikig elérünk, azaz Atilla fogadalmától fia, Csaba fogadalmáig. Elég csak az első jelenetekre gondolni, amikor Atilla hun király fogadalmat tesz, hogy népét és országát hűen szolgálja, amiért az égiek egy bűvös erejű karddal jutalmazzák meg. Vagy amikor Atilla belefáradt az örökös harcba, és tárgyalni próbál Aetius nyugat-római hadvezérrel. Ezen jelenetek dramaturgiai tetőpontjait jól követi az említett háttérvetítés.
Nagy és nemes felelősség terheli a szólóénekeseket is, hiszen a színészi játéknak kevesebb teret ad az ilyen előadás. Mégis bravúros teljesítményüket dicséri, hogy egytől egyik mindenki át tudta adni karakterének főbb jellemzőit, személyiségét, s mindezt csupán az éneken keresztül.
Vadkerti Imre Atillaként erőteljes és hiteles szerepformálása meghatározta az előadás dinamikáját. Sándor Péter Csaba királyfiként, Borbély Richárd Gyölte táltosként, Köteles Leander Harsány vak regölőként, Varga Miklós Nemere hun törzsfőként, Feke Pál pedig Aetius szerepében bizonyított. Az előadás külön fénypontjaként emlékezhetünk a kis pásztorgyermeket alakító Antal Zalán varázslatos énekére. A mágikus zenei élményben partner még Ruila erdőelvi hercegnőt megformáló Herczku Ágnes, a Krimhilda burgundi hercegnőt játszó Kováts Kriszta és a Réka úrnőt alakító Mester Viktória.
Hiányérzet a műfaji kereteket figyelembe véve nem maradhat bennünk, hiszen az Atilla – Isten kardja oratorikus változata egy különleges zenei és vizuális utazás, finom és arányos rendezéssel, kitűnő zenekari, kórus- és szólistateljesítményekkel. Szörényi Levente életmű-koncertsorozatának méltó kezdete volt a szombati esemény.
Borítókép: Az Atilla - Isten kardja című rock-oratórium szombati előadása az Eiffel Műhelyházban (Fotó: MTI/ Máthé Zoltán)
