
Ami viszont a beltartalmat – magát a történetet és annak elmesélését – illeti, a készítők munkáját nem lehet kifogástalannak nevezni.
A film 117 perces játékideje túlságosan hosszú, 30 percet minden további nélkül ki lehetne vágni belőle.
A forgatókönyv túlburjánzik, túlságosan sok szál, téma és motívum bukkan fel benne: a központi karakter fejlődése, Dzsepettó hozzáállásának és érzelmi viszonyulásának megváltozása, a vándorcirkusz (értsd: a szórakoztatóipar) világának visszásságai, egy háborús-politikai, továbbá egy túlvilági (pokolbéli?) szál.
A készítők mintha nem tudták volna eldönteni, melyiket milyen súllyal szerepeltessék a történetben, és mit állítsanak a középpontba, a film így kissé zsúfolttá, fókuszálatlanná és szétesővé vált.
Benyomásaink vegyes jellegét erősíti, hogy a humor egyszerűen kilóg az új Pinokkióból. Tücsök Sebestyénnel például csaknem kizárólag egy bizonyos dolog történik – nyilván nem fogjuk elárulni, mi az, de bekövetkezése egy idő után kiszámíthatóvá teszi a filmet –; a betétdalok önmagukban gyengék és jellegtelenek, szerepüket tekintve meg feleslegesek: nemhogy nem viszik előre a cselekményt, de inkább kizökkentik a nézőt.
De ha ez a Pinokkió aktívabb valamiben, mint leggyakrabban emlegetett elődje, a klasszikus Disney-változat, hát akkor az a kérdések feltevése.
Del Toro jól érzékelhető módon olyan témákról kíván szólni, mint a hozzánk közel álló személy elvesztésének következményei, a feltétel nélküli szeretet kialakulásának nehézségei, a halhatatlanság és a halandóság egymáshoz viszonyított értéke, valamint a bizonyos apafigurák elleni lázadás szükségessége.

Del Toro a válaszadás során visszájára fordítja az 1940-es film mondanivalóját, és amellett érvel:
nem Pinokkiónak kell megváltoznia és úgy viselkednie, mint egy valódi kisfiú, hanem Dzsepettónak kell őt olyannak elfogadnia, amilyen. (És kezdetben bizony meglehetősen irritáló – nem csak a viselkedése, de már a megjelenése is.)
A központi üzenethez képest a többi meglehetősen egyszerű: az légy, aki vagy, hiába is akarnál más lenni; a háború gonosz, a fasizmus embertelen; hazudni nem jó, kivéve, amikor mégis. Az elgondolkodtató kérdésfeltevést tehát agyonkoptatott, lebutított, már-már közhelyes feleletek követik – a film talán e fronton teljesít leggyengébben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!