Pinokkió ismét felkel és jár – de vajon hová vezet minket?

Guillermo del Toro Pinokkió című filmje az idei Oscar-gálán elnyerte a legjobb animációs alkotásnak járó szobrot. A film vizuális megvalósítása hibátlan, ám egyes jelenetek és szereplők – valamint a fasizmus térnyerésének bemutatása – megrémíthetik és elriaszthatják a gyerekeket. Így az alkotás inkább az érettebb nézőket szólíthatja meg, közülük is elsősorban azokat, akik kedvelik az egyedi felfogásban készült, sötét hangulatú, modern tündérmeséket.

Forrás: netflix

Guiseppe Collodi Pinokkió című meseregénye 1881-ben jelent meg először, és az azóta eltelt, bő 140 év alatt a fából faragott, majd hús-vérré váló fiú története a filmipar egyik kedvence lett – tavaly például két stúdió is előállt a maga friss változatával.

Dzsepettó mester és Pinokkió. Fotó: Netflix

A Disney élőszereplős alkotása jókora fiaskónak bizonyult – pedig az a Robert Zemeckis volt a rendezője, egyben forgatókönyvének társírója, akinek egyebek mellett a Vissza a jövőbe-trilógiát köszönhetik a filmkedvelők. A Netflixhez köthető, másik alkotás úgynevezett stop motion technikával készült animációs film. (Az eljárás lényege: a stáb tagjai külön-külön, állóképként rögzítik a képkockákat, és csak később dolgozzák össze őket mozgóképpé.) A társrendező és társ-forgatókönyvíró Guillermo del Toro volt, aki 2017-ben aratta legnagyobb kritikai sikerét: A víz érintése című filmje nem kevesebb, mint négy Oscart nyert! Az általa készített változat nem a klasszikus mese újraforgatása, sokkal inkább újragondolása: több ponton eltér a Collodi-féle eredetitől, ahogy a Disney 1940-es, mára szintén klasszikussá lett rajzfilmváltozatától is.

E filmben Dzsepettó nem azért vágyik gyermekre, mert nem adatott meg neki, hogy megszülessen, épp ellenkezőleg: azért, mert volt egy fia – Carlo –, de elragadta tőle a háború, és a fafaragó mester képtelen túllépni e veszteségen.

Pinokkiót Del Toro változatában a Fatündér – a Halál testvére – kelti életre. Fotó: Netflix

A másik szembeötlő változás: a történet nem a XIX. századi, hanem a II. világháborús Olaszországban játszódik, így fontos szerepet kap benne a fasizmus előretörése, a fanatizmus elhatalmasodása és a háborús felkészülés – sőt, egy ponton maga a Duce, vagyis Benito Mussolini is színre lép, hogy aztán meg is kapja a magáét.

Aki ismeri a rendező munkásságát, aligha találja meglepőnek e módosításokat. Érzelmekkel teli, helyenként szomorú történetek, melyekben keverednek a valós konfliktusok és a főszereplők – egy kegyetlen világban helytállni kényszerülő, nemegyszer magányos gyerekek – képzeletében játszódó események… Ezek Del Toro védjegyei.

Kezei között az új Pinokkió tehát meglepően sötét, olykor kimondottan komor alkotás lett, ami a helyenként kísérteties, helyenként gótikus hatásokat mutató látványvilágon is érződik.

Az animáció ezzel együtt lélegzetelállító, a film vizuális megvalósítása hibátlan – a társrendező-társforgatókönyvíró és csapata idén el is nyerte a legjobb animációs alkotásnak járó Oscart.

Del Toro a legjobb animációs filmnek járó Oscarral. Fotó: Getty Images via AFP/Netflix

Ami viszont a beltartalmat – magát a történetet és annak elmesélését – illeti, a készítők munkáját nem lehet kifogástalannak nevezni.

A film 117 perces játékideje túlságosan hosszú, 30 percet minden további nélkül ki lehetne vágni belőle.

A forgatókönyv túlburjánzik, túlságosan sok szál, téma és motívum bukkan fel benne: a központi karakter fejlődése, Dzsepettó hozzáállásának és érzelmi viszonyulásának megváltozása, a vándorcirkusz (értsd: a szórakoztatóipar) világának visszásságai, egy háborús-politikai, továbbá egy túlvilági (pokolbéli?) szál.

A készítők mintha nem tudták volna eldönteni, melyiket milyen súllyal szerepeltessék a történetben, és mit állítsanak a középpontba, a film így kissé zsúfolttá, fókuszálatlanná és szétesővé vált.

Benyomásaink vegyes jellegét erősíti, hogy a humor egyszerűen kilóg az új Pinokkióból. Tücsök Sebestyénnel például csaknem kizárólag egy bizonyos dolog történik – nyilván nem fogjuk elárulni, mi az, de bekövetkezése egy idő után kiszámíthatóvá teszi a filmet –; a betétdalok önmagukban gyengék és jellegtelenek, szerepüket tekintve meg feleslegesek: nemhogy nem viszik előre a cselekményt, de inkább kizökkentik a nézőt.

De ha ez a Pinokkió aktívabb valamiben, mint leggyakrabban emlegetett elődje, a klasszikus Disney-változat, hát akkor az a kérdések feltevése.

Del Toro jól érzékelhető módon olyan témákról kíván szólni, mint a hozzánk közel álló személy elvesztésének következményei, a feltétel nélküli szeretet kialakulásának nehézségei, a halhatatlanság és a halandóság egymáshoz viszonyított értéke, valamint a bizonyos apafigurák elleni lázadás szükségessége.

Pinokkiónak nem kellene megbíznia a vándorcirkusz vezetőjében, Róka grófban. Fotó: Netflix

Del Toro a válaszadás során visszájára fordítja az 1940-es film mondanivalóját, és amellett érvel: 

nem Pinokkiónak kell megváltoznia és úgy viselkednie, mint egy valódi kisfiú, hanem Dzsepettónak kell őt olyannak elfogadnia, amilyen. (És kezdetben bizony meglehetősen irritáló – nem csak a viselkedése, de már a megjelenése is.)

A központi üzenethez képest a többi meglehetősen egyszerű: az légy, aki vagy, hiába is akarnál más lenni; a háború gonosz, a fasizmus embertelen; hazudni nem jó, kivéve, amikor mégis. Az elgondolkodtató kérdésfeltevést tehát agyonkoptatott, lebutított, már-már közhelyes feleletek követik – a film talán e fronton teljesít leggyengébben.

Ugyanakkor Del Toro nem volna Del Toro, ha alkotásában nem kacsintana ki korábbi filmalkotásokra. A jelenet, amelyben Dzsepettó kifaragja Pinokkiót, olyannyira a Frankensteint idézi – méghozzá azt a jelenetsort, amelyben az ifjú tudós létrehozza a maga, a későbbiekben csak szörnyként emlegetett kreatúráját –, hogy az utalás talán azon nézők számára is nyilvánvaló, akik ritkán ruccannak ki a horrorfilmek világába.

Egy másik megoldás jóval direktebb ennél: a 25. percben a templomban Pinokkió a – szintén Dzsepettó által faragott – feszületen függő Jézust kezdi utánozni, a 37.-ben pedig rámutat, és megkérdi: „Ő is fából van. Őt miért szeretik, és engem miért nem?” Del Toro tehát Krisztussal állítja párhuzamba e megelevenedett bábfigurát, akiről korábban – a Frankenstein-kitekintéssel – azt sejtette, hogy esetleg szörnyeteg. A hívők egy része zavarónak érezheti mindezt.

Összegezve: az új Pinokkió felemásra sikeredett. Egyszerre kívánt a fiatalabb és az idősebb korosztálynak szólni, és míg a betétdalok elnyerhetik a gyerekek tetszését, egyes jelenetek és szereplők – valamint a fasizmus térnyerésének bemutatása – inkább megrémíthetik és elriaszthatják őket. Így az alkotás inkább az érettebb nézőket szólíthatja meg, közülük is elsősorban azokat, akik kedvelik az egyedi felfogásban készült, sötét hangulatú, modern tündérmeséket.

Akik pedig Del Toro legjobb formájára kíváncsiak, jobban járnak, ha a 2001-es Ördöggerincet, vagy a 2006-os A faun labirintusát nézik meg (újra) tőle.

(Pinokkió/Guillermo del Toro’s Pinocchio. Szinkronizált amerikai animációs film. Játékidő: 117 perc. Rendezte: Guillermo del Toro és Mark Gustafson, 2022. Elérhető a Netflix kínálatában.)

Borítókép: Guillermo del Toro és Pinokkió (Fotó: Netflix)