Különös sejtelmek és ábrándozások

Aki érdeklődik a német nyelvű rémirodalom iránt, de csak magyarul olvas, eddig még hozzávetőlegesen pontos képet sem alkothatott a szóban forgó történetek sajátos világról. Nyelvünkön ugyanis nem jelent meg olyan antológia, amely alaposabb bepillantást engedett volna eme alzsánerbe – egészen mostanáig. Az Egyem a szíved című válogatás azonban harminc szerző negyvenegy történetét tartalmazza, így az ismerkedés megkezdéséhez, valamint a korábban kialakított ismeretség elmélyítéséhez egyaránt tökéletes választás.

Hogy mi a rémirodalom, az külön tanulmány tárgya lehetne. E cikkhez a következő – meglehet, nem túlságosan cizellált – definícióval élünk: olyan történettípus, melynek gyökerei a XVIII. századi gótikus irodalomból sarjadtak ki, és amelynek legfőbb célja, hogy szorongást, félelmet, borzongást váltson ki az olvasóból. 

Ezek alapján a rémtörténetet egyesek a fantasztikus irodalomhoz, mások a horrorhoz sorolják, de az utóbbi említése ne riasszon el senkit: a múlt század első évtizedeiben íródott elbeszélésekben általában nyoma sincs nyílt színi, sokkoló erőszaknak, gyomorforgató, véres jelenetnek – az Egyem a szíved sem tartalmaz ilyesmit. 

Hogy ehelyett mit kínál, arra egykettőre választ kapunk, elég felütni a tartalomjegyzéket. Fülöp József szerkesztő tíz tematikus csoportba sorolta a novellákat, s már e miniciklusok címei is alkalmasak arra, hogy a befogadó képet alkothasson magának az alzsáner gyakori szereplőiről és főbb motívumairól. 

És ami a történetek szerzőit illeti, a fülszöveg úgy mutatja be őket:

valamennyien a német romantika hálás örökösei, az előző századfordulón szárba szökkent fantasztikus-misztikus irodalom új hajtásai.

Hogy valamivel konkrétabban fogalmazzunk: a napjainktól időben legtávolabb lévő alkotó 1862-ben született, a legközelebbi 1969-ben hunyt el. A szélesebb magyar közönségnek talán csak Gustav Meyrink és Arthur Schnitzler neve mond valamit közülük, a többieké jó eséllyel nem – ám a kötetet záró életrajzi jegyzetekből kitűnik, hogy öt író életét és munkásságát szülőhazájában is úgyszólván teljes homály fedi. (És bár nyilvánvaló, hogy a válogatás során nem ez volt az elsődleges szempont, jegyezzük meg: az ilyen jellegű talányosság jót tesz egy rémtörténet-gyűjteménynek.)

Ezek után lássuk, mik a főbb tematikus egységek, továbbá azt, mit kínálnak a legerősebb, leghatásosabb írások! 

A Hétköznapi fantazmagóriák, közönséges tévképzetek Hans Bethge A sárga kandúr című novellájával nyit, ami egy magas, csontos angol, valamint elválaszthatatlan társa, a címben szereplő macska ellentmondásos viszonyára összpontosít. A történet leginkább azáltal hat, hogy a szerző tudatosan mellőzi az egyértelmű válaszokat, így az olvasó az után is el-eltöpreng rajta, mi állhat az elbeszélt események hátterében, és tulajdonképpen mi fűzte össze a két szereplőt, hogy befejezte a novellát.

Ludwig Heinz Goebel írása, a Nicodemus Erwin von Prettin cipőgyűjteménye egy szokatlan hóborttal élő, különc arisztokrata sokkoló felismerésének története. A horror műfajában járatos olvasók alighanem a következő, rövid idézet alapján is nagy pontossággal meg tudják határozni, mi lehet a lényege: „Azt hiszed, csak a nap és a fény képes új életet adni”?

A Fatális véletlenek? legerősebb novellája Bodo Wildberg Kígyóbőr? című írása, melyből kitűnik: 

Malajziában él a hit, hogy egyes emberek képesek állattá változni. Az elbeszélő kedvese – egy Banta nevű helyi lány – például kígyóvá. A narrátor sokáig nem hiszi, hogy mindennek lehet valóságalapja, ám kisvártatva megváltozik a véleménye, és onnantól kezdve képtelen megválni egy bőrből készült tárcától…

A novella egyszerre egzotikus helyen játszódó kalandtörténet és a természeti népek felfogására tekintettel lévő, már-már kultúrantropológiai ihletettségű írás.

Paul Busson rövid remeke, a Menthetetlenül már Az átjáróban című ciklusban szerepel, és azt tárja az olvasó elé, mi jut el egy ember füléig, aki ugyan meghalt, mégis hall – még a koporsóban is. Mit észlel így a külvilágból és önmagán a gyorsan múló percek alatt, míg a sírba teszik?

Az erdő peremén – Hans Watzlik írása – a bűvös kép témájára készült variáció: egy festőnek sikerül belépnie az általa vászonra vitt képbe, de hogyan érinti mindez szerető feleségét, akit hátrahagyott? A novella főleg egyszerű, mégis kíméletlen lezárása miatt hat.

A Lélekrontók: Tengeri fertelmek című egység Karl Hans Strobl A sellőjével kezdődik. Ebben egy tenger menti falu népe felfedezi, hogy egy sebesült hableány vetődött a partjaikra. Az asszonyok rossz szemmel nézik, a lelkész súlyos fenntartásokat fogalmaz meg vele kapcsolatban – csupán egy Jens nevű legény kel a védelmére. 

Az erős drámai töltéssel rendelkező történet végső soron a következő kérdéseket teszi fel: mennyi esélye van egy kívülállónak egy település csaknem teljes lakosságával szemben? Mit tehet egyetlen magányos segítője anélkül, hogy a közösség ki ne vetné magából? Mennyire nehéz rávenni az embereket, hogy másként gondolkodjanak, mint addig?

A Vére pezsdül, avagy ember embernek farkasa című ciklus – nehezen eltéveszthető módon – a farkasemberekre összpontosít. 

Martin Luserke írása, A spoeksandi farkas egy kalózhajó kapitányáról szól, akit a legénysége deszkára vetésre ítél, vagyis egy falapra kötözve a tengerbe hajítja. A szárazföld lakói ezek után úgy észlelik, jókora farkas garázdálkodik a környéken. De vajon mit jelent, hogy némi idő elteltével egy hattyú is felbukkan? És mennyi esély van rá, hogy bárki is hátrahagyja múltját – végső soron: addigi önmagát –, és azoktól immár nem zavartatva, új fejezetet nyisson saját történetében? 

Karl Hans Strobl Az augustowi erdő-je az első világháború idején játszódik: egy német egység eltéved a keleti fronton, a címben említett rengetegben. Kisvártatva nyomorúságos kunyhóra bukkannak, amelyben mindössze ketten laknak. Kényszerhelyzetben lévén itt szállásolják el magukat éjszakára, és ezzel a lehető legrosszabb döntést hozzák…

A cselekménye alapján a mai túlélőhorrorok előképének is tekinthető novella azáltal hat, hogy a szereplői jóval kevesebbet tudnak, mint az olvasó. A befogadó számára ugyanis hamar világossá válik: a jövevények igazi ellenfelei nem a kemény időjárás, a zord környezet, s nem is az orosz katonák, hanem a saját természetük – elsődleges késztetéseik, téves helyzetfelismerésük –, és még valami, ami közelebb van hozzájuk, mint gondolnák.

A farkasemberek után a vámpírok is megkapják a maguk három novellából álló miniciklusát, hogy utána a Párját ritkító: szerelmes történetek című részben kiderüljön, hogy a rémirodalom eszköztárának segítségével hogyan lehet átalakítani egy-egy románcot. 

A Paul Busson tollából származó Tormento ékkövei például egy fiatal orvos mellé szegődik, akit egy szívsérülést szerzett páciens halálos ágyához hívtak. Az áldozat utolsó szavaival beszámol neki, miért fordította önmaga ellen a pisztolyát. Az orvos hiszi is, amit hall, meg nem is. Kisvártatva maga is dönteni kényszerül, mit válasszon – de az olvasó addigra megjegyezte, amit a haldokló mintegy mellékesen említett a hallgatójának: Tormento mágus neve azt jelenti: kín… A kötet egyik legerősebb novellájáról van szó!

Felix Dörmann Az életelixír című írása egy sötét rafinériával kitervelt, s kíméletlen hatékonysággal működésbe hozott csapda története. A részletekről vétek volna többet elárulni, elég legyen annyi: ha gyűjtőszenvedélyünknek hódolva netán vásárolnánk magunknak egy múmiát, és az eladó óva intene minket bizonyos cselekedetektől, hát hallgassunk rá! A borzongató alkotás némi komikumot is hordoz.

Ahogy a záró ciklus – És más veszett ügyek: paródiák, travesztiák – darabjai is. 

A. de Nora A végtelenítő című novellájának főhőse azon kapja magát, hogy halott, de ez nem akadályozza abban, hogy sikeres előadói karriert fusson be. De mert nem tud dokumentumokat felmutatni, felkelti a hatóságok figyelmét, és a kiszabott büntetés nem lehet más, mint…

Az alig négy és fél oldalas írás maró szatíra a bürokratikus ügyintézésről, a paragrafusok mindenhatóságába vetett hitről, a túlzott precizitás veszélyeiről, egyébiránt pedig remekül példázza, hogy a rémtörténetek komor-komoly tematikája humorral is társítható.

Az Egyem a szíved tehát hiánypótló válogatás, ami az immár két kiadásban is megjelent Düledék palota mellé kívánkozik a könyvespolcunkon – az az angolszász rémtörténetek világába enged alaposabb bepillantást, ez meg a német nyelvűekébe. 

Szerzői közül nem egy, nem kettő neve érdemes a megjegyzésre, és a lista vélhetően tovább bővül majd, hisz a befogadóra is igaz lehet, amivel Charlotte Nisle-Klein jellemzi A lófejű férfi egyik szereplőjét: „Gyakran a legjelentéktelenebb dolgok váltottak ki nála különös sejtelmeket és ábrándozásokat”. 

A kötet ismételt kézbevétele és egy-egy novella újbóli elolvasása például kiválóan alkalmas erre.

Fülöp József (szerk.): Egyem a szíved – Kalandozások a német nyelvű irodalom rémpanoptikumában; Napkút kiadó, Budapest, 2022

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Fortepan/Berkó Pál)