A személyiség mélyrétegei minden esetben a gyermekkori emlékekből, ingerekből, esetleges traumákból táplálkoznak. Hogy ennél a benső világnál időzünk, azt nem csupán a családi anekdoták monológban való feltűnése jelzi, hanem a mondókák, rigmusok szövegtérbe kerülése is. Az ecc-pecc, kimehetsz ritmusára, kuporogva dülöngélő nőalak érzékletesen láttatja a felnőtt élet terheitől (például édesanya elvesztése) újra gyermekké váló, szorongó felnőttet.
A pokol tornácán áll az úttest szélén álldogáló nőalak
Bár láthatunk rítustáncra emlékeztető elemeket, ez az önelvesztés mégsem a dionüsziák áldott, akaratlagos határátlépése, nem az egyén kollektívba való átlényegülése. Sokkal inkább érezhetjük azt, hogy a pokol tornácán áll az úttest szélén álldogáló nőalak, táncát pedig purgatóriumi mozgássornak.
A Zebra nem csupán azért tekinthető monodrámának, mert Hadzsikosztova Gabriella egyedül táncol és beszél a színpadon, hanem azért is, mert a nézőpontot is az egyén egóvá centralizált világlátása jelenti. A műfaj kiválóan szemlélteti az érzékelés örökké szubjektív jellegét, az önmagába zárt én monológszerű belső „beszédét”.
Felvillanó városi képeket, metropoliszt látunk kivetítve, azonban maga a helyszín mégsem nélkülözi a mágikus-mitikus áthallásokat. Az útkereszteződés népmesék, mítoszok gyakori szimbóluma, s mint ilyen, épp az életet meghatározó döntések meghozatalának színhelye. A zebra csupán ennek az ősi archetipikus térnek a modernizált mása, a néző azonban emlékszik azokra a gyermekkorban hallott történetekre, amelyekben a válaszút nem csupán térbeli, hanem gyakran világok és idősíkok közötti választást jelentett. A darab hangulatok egész sorát villantja fel, pozitív és negatív emlékeket idéz meg, míg végül megszületik az elhatározás: a nő elindul, át a zebrán, az életút folytatódhat.
Borítókép: jelenet az előadásból (Fotó: Malko Teatro)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!