Heinczinger Miklós elmondása szerint tizenévesen találkozott először a szabadság fogalmával: – Az általános iskolában, amikor tanultuk a Petőfi Sándor-verseket, a Nemzeti dalt és az összes többit. Ezek összefüggésben voltak március 15-ével is, és nálunk, a családban a nemzeti ünnepek nagyon fontosak voltak, már amelyeket a hetvenes-nyolcvanas években meg lehetett ünnepelni és nem ránk erőltették – mondta a Kultúra.hu oldalon megjelent interjúban. Kifejtette, hogy az első impulzus Petőfi Sándor volt, de azt követően a zenélésben és az erdőben találta meg a szabadságot. Arra a kérdésre, hogy a zenében hogyan éli meg mindezt, így válaszolt Farkas Wellmann Endre kérdésére: – Akkor kikapcsolok. Akkor megszűnik minden, és csak a zene van. Ez egy ilyen nagy belemerülés, mint hogyha a tengerben úsznék vagy kint állnék a Madarasi-Hargita tetején, a verőfényben, és jön a levegő.
Köztudott, hogy Heinczinger Miklós húsz hangszeren tanult meg játszani az évek során, ám arra, hogy mégis mi a valódi hangszere, azt válaszolta, hogy az ének: – A többi hangszerrel kísérem magam – magyarázta. Szóba került még a dalszületés és a szabadságélmény kapcsolata is:
Az első szabadságélmény akkor van, amikor a dal kiszabadul a hangszerből, az olyan, mintha elérnéd az erdőt, és belépnél az erdő kapuján, amikor megszólal az a hangszer, amely ahhoz a dalhoz kell. És amikor ez megszületik teljes valójában, amikor azt mondom, hogy na, ez így jó, az lehet fél perc, de lehet több nap, körülbelül ebben az intervallumban szokott működni ez a dolog. Valami jön, elindul, és belemegyek ebbe a hullámba, hagyom, hogy vigyen. Az első nagy élmény az, amikor először tudom eljátszani teljes egészében úgy, hogy nincs benne baki. Ugyanúgy az ének is megtalálja a maga dallamát, és ha mindez egyszerre meg tud szólalni, onnan kezdve az számomra a teljes szabadság, mert akkor megint valami megszületett. Lehet, hogy a szabadság maga. Nem is én vagyok szabad, hanem egy dal szabadult ki. Ezt szeretem
– fejtette ki a zenész.
Heinczinger Miklós beszélt a versekhez fűződő viszonyáról is. Mint mondta, az általános iskolai magyartanárnőjének és két gimnáziumi pedagógusnak hatalmas szerepe volt abban, hogy megszerette a lírát. Az első verseskötetet pedig nagypapája adta a kezébe, ami nem más volt, mint egy Petőfi-kötet.
– És utána regényt, Gárdonyitól az Egri csillagokat – folytatta.
Szóba került a zenész mély istenhite, személyes istenélménye is. Elmesélt egy történetet, amiből megtanulta, hogy körbe kell nézni, mert az emberekben is megtalálhatjuk Istent. De arra is válaszolt, hogy szerinte mi most a szabadság mértékegysége az életében: – Én a szabadság rabja vagyok. Mert az, hogy 52 ezer kilométert utazom egy évben, az nem normális – foglalta össze.
A teljes interjú ITT olvasható.
Borítókép: Heinczinger Miklós (Fotó: Kultúra.hu/Kurucz Árpád)
