Erre utal a cím is: Az első kettő. Mármint Ádámra és Évára, és persze arra, hogy jön, nagyon hamar jön az a kígyó is, a kísértés, aminek aztán persze nagyon nehéz ellenállni. Itt az a kísértés, hogy a két fiatalt szétválasztja egymástól a bürokrácia, és a valódi próbatétel az, hogy összeroppannak-e, vagy képesek kivárni, hogy minden papír meglegyen ahhoz, hogy egybekeljenek. És mivel minden luciferi erő rosszra tör, de közben jót művel (legalábbis ha az ember képes figyelni és tanulni), a fiatalok szembesülhetnek azzal, hogy mielőtt egybekelnének, nem kerülhetik meg annak a végiggondolását, hogy mit jelent nekik a másik. Képesek-e arra, hogy éljenek egymás nélkül, vagy inkább úgy döntenek, hogy elköteleződnek egymás mellett, de annak súlyának kellene lennie? Hamar kiderül: az ő szerelmük viszont súlytalan.
Ők még a világnak beszélnek magukról, miközben az igazi szeretet az, ha már csak a másiknak akarsz mondani bármit is. Annak, aki igazán képes figyelni rád. Nem vagyok benne biztos, hogy a fiatal alkotók tudták, hogy mit mondanak a filmjükkel, ők csak mondták és mutatták azokat a dolgokat, amiket eddig megtanultak az életben. Viszont az biztos, hogy érdemes odafigyelni rájuk. Mert ez a film arról is szól, hogy szomjazzák azokat a szavakat, amiket az idősebbek tudnak mondani nekik. Az életről persze, de leginkább arról, hogyan tudunk jól szeretni.
Borítókép: jelenet a filmből (Vertigo Média)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!