Minden klasszikus színdarab mai előadásakor az a legizgalmasabb kérdés, hogyan hozza közel a mai kor emberéhez a dráma témáját. Kétségtelenül populáris megoldásnak tűnik, pedig nem az, hogy Lone Scherfig 2011-es Egy nap című filmjének zenéje tér vissza időről időre Avtandil Varszimasvili grúz színházi rendező Othello című drámájában, a Tbiliszi Színházi Központ & Liberty Színház előadásában. A film nagyon röviden arról szól, hogy egy nő (Anne Hathaway) és egy férfi (Jim Sturgess) éveken keresztül találkoznak egy konkrét napon (innen jön a cím: Egy nap), és mindig van egy pillanat, amikor összejöhetnének, de a félreértések sora nem engedi, hogy egymás karjaiban leljék meg zaklatott életük nyugalmát. Remek barátok, tartják a kapcsolatot, segítik egymás életét, de nem mernek bízni, nem mernek szeretni. Sok-sok évnek kell eltelnie, mire rájönnek, hogy őket egymásnak teremtette a sors, és olyan boldogok lesznek ettől a tudástól, hogy madarat lehet velük fogatni, ám ekkor egy véletlen baleset révén meghal a lány.
Othello rosszul szerette Desdemonát
A néző, attól a pillanattól kezdve, hogy meghallja a film zenéjét arról gondolkodik, hogyan jön ez a film az Othellóhoz. A színdarab, mint tudjuk, féltékenységi dráma, a félreértések és ármánykodások sora oda vezet, hogy Othello (Goga Barbakadze) megöli Desdemonát (Natalia Kuloshvili). A grúz előadás lassú, nyugodt tempóban adagolja a nézőnek azokat az információkat, amelyek tudatában megértjük a dráma lényegét, vagyis azt, hogy Othello szerette Desdemonát, ám nem tudott szabadulni azoktól a gondolatoktól, amelyeket Jago (Apolon Kublashvili) ültetett a fejébe. Egyrészt azt látjuk, hogy alaptalanul féltékeny a velencei mór a feleségére, másrészt viszont azt is látjuk, hogyan táplálja Othello féltékenységének tüzét Jago. Apolon Kublashvili a grúz előadás során egyébként szinte lubickol Jago szerepében. Miközben látjuk a percről percre elmélyülő drámát, azzal kell szembesülnünk, hogy manapság, amikor kultúrkörünkben már sokkal több mint a fele a házasságoknak válással végződik, aktuálisabb Shakespeare drámája, mint valaha.
A grúz előadás arra világít rá, hogy egy párkapcsolatban kétféleképpen lehet gondolkodni a férfi-nő viszonyrendszerről. Egyrészt úgy, hogy építkezik az ember, és a nagyon tudatosan a pozitív érzéseire figyel, másrészt lehet persze úgy is, hogy vélt vagy valós hibákat keresünk folyamatosan a másikban, és az elégedetlenkedéseink, a másik vélt vagy valós hibáinak felnagyítása megfolytja a kapcsolatot. Az Othellóban ezt látjuk. Amikor megszólal az Egy nap című film zenéje, akkor pontosan tudjuk, hogy a grúz rendező arra hívja fel a nézők figyelmét, hogy ez a két ember szereti egymást, de nem küzdenek a másikért. A másik iránti bizalmat ugyanis fejben kell kialakítani, bizalmunkat, mint egy ajándékot a másiknak kell adni, a bizalom nem nő ki a földből, mint a fű. Ha megelőlegeztük a bizalmat, akkor kezdődik a kapcsolat. Othello legnagyobb drámája az, hogy nem volt képes egy pillanatra sem megteremteni a bizalom légkörét, nem lubickolt az általa megteremtett boldogságban, nem vette észre, hogy a nő csak őt szereti és senki mást. A boldog és meghitt pillanatokat szétroncsolta féltékenységével. Sok szempontból tanulságos a grúz előadás, és a darab végére megértjük, hogy miért választotta a rendező az Egy nap című film zenéjét kísérőzenének. Leginkább azért, mert lehet élni úgy is persze, hogy a félreértések hullámain sodródunk, de lehet élni úgy is, hogy kezünkbe vesszük a sorsunkat, és mindent megteszünk azért, hogy megéljük a boldog pillanatokat. Azokat, amikor képesek vagyunk egoista önzőségünkön túlemelkedve bizalmi kártyát osztani egymásnak és felhőtlenül élvezni végre az életet. A Jagokat meg üsse meg a guta.
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
Borítókép: Jelenet a színdarabból (Fotó: MITEM)
