A grúz előadás arra világít rá, hogy egy párkapcsolatban kétféleképpen lehet gondolkodni a férfi-nő viszonyrendszerről. Egyrészt úgy, hogy építkezik az ember, és a nagyon tudatosan a pozitív érzéseire figyel, másrészt lehet persze úgy is, hogy vélt vagy valós hibákat keresünk folyamatosan a másikban, és az elégedetlenkedéseink, a másik vélt vagy valós hibáinak felnagyítása megfolytja a kapcsolatot. Az Othellóban ezt látjuk. Amikor megszólal az Egy nap című film zenéje, akkor pontosan tudjuk, hogy a grúz rendező arra hívja fel a nézők figyelmét, hogy ez a két ember szereti egymást, de nem küzdenek a másikért. A másik iránti bizalmat ugyanis fejben kell kialakítani, bizalmunkat, mint egy ajándékot a másiknak kell adni, a bizalom nem nő ki a földből, mint a fű. Ha megelőlegeztük a bizalmat, akkor kezdődik a kapcsolat. Othello legnagyobb drámája az, hogy nem volt képes egy pillanatra sem megteremteni a bizalom légkörét, nem lubickolt az általa megteremtett boldogságban, nem vette észre, hogy a nő csak őt szereti és senki mást. A boldog és meghitt pillanatokat szétroncsolta féltékenységével. Sok szempontból tanulságos a grúz előadás, és a darab végére megértjük, hogy miért választotta a rendező az Egy nap című film zenéjét kísérőzenének. Leginkább azért, mert lehet élni úgy is persze, hogy a félreértések hullámain sodródunk, de lehet élni úgy is, hogy kezünkbe vesszük a sorsunkat, és mindent megteszünk azért, hogy megéljük a boldog pillanatokat. Azokat, amikor képesek vagyunk egoista önzőségünkön túlemelkedve bizalmi kártyát osztani egymásnak és felhőtlenül élvezni végre az életet. A Jagokat meg üsse meg a guta.
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
Borítókép: Jelenet a színdarabból (Fotó: MITEM)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!