A hatalom valódi ellensége

A társadalom hasznos tagjai lehetnek csak a Nagy Hagyma polgárai. Ám, hogy ki az igazán hasznos, arról a bizottsági előválogató után a nézők döntenek, azaz egy ember dönt egy másik ember sorsáról. A Nagy Hagyma a vágyott hely, oda szeretne bekerülni mindenki, bár a jelöltek maguk sem tudják, hogy ott milyen világ vár rájuk. Egy dolgot azonban sejtenek: csakis jobb lehet annál, mint ahol most élnek. A nagy hagyma című előadás a hatalom természetéről, a társadalom és az egyén viszonyáról és a döntések következményeiről szól röviden, katonásan, felesleges manír nélkül. A Marco Augusto Chenevier rendezte magyar nyelvű produkciót a 14. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón (TESZT) láthatta a közönség.

Kedves polgártársak! Nem szokásom a hatalom természetéről, a diktatórikus rendszerek működési mechanizmusáról gondolkodni nap mint nap. De él bennem egy nagyon elnagyolt kép az ilyen világról, s ez találkozott most a Marco Augusto Chenevier, Darragh McLoughlin és Alessia Pinto disztópikus koncepciójával, A nagy hagyma című darabbal. Az ebből készült előadás pedig a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban mutatkozott be az idei TESZT-en. 
A társadalom hasznos tagja
Az előadásban az első percben megtört a klasszikus színpad-nézőtér felállás, ugyanis megszólított minket a Nagy Hagyma válogatóbizottságának egy munkatársa, és elmondta azt is, milyen szerep jut nekünk a következő egy-másfél órában: 

Kedves polgártársak! Azért hívtuk ide önöket, hogy részt vegyenek a Nagy Hagyma tagjelöltjeinek válogatásán. Az önök feladata a jelöltek értékelése.

Gyorsan konstatáltam: itt bizony (mi is) dolgozni fogunk. Egy kérdés van terítéken: ki a társadalom hasznos tagja? Az előválogatón a jelöltnek – akiket Czüvek Loránd, Erős Bálint, Hegyi Kincső, Lőrincz Rita, Mátyás Zsolt Imre, Tar Mónika és Vadász Bernadett alakít – be kell mutatnia érvényes dokumentumait, ezenfelül feladata az erkölcsi integritás bizonyítása és a Hatalom Hangja (Lajter Márkó Ernesztó) által elfogadott képességek valamelyikének birtokában kell lenni. 

 

Ha a jelölt minden kritériumnak megfelel, a bizottság – azaz a közönség – szavazhat arról, az adott személynek van-e helye a Nagy Hagymában. A sorra érkező jelölteknek számuk van, sokszor remegve, félve lépnek a szobába a Hatalom Hangja elé. Görcsös és izzadságszerű – de életszagú –  minden próbálkozásuk, ami arra irányul, bebizonyítsák, hasznos tagjai a társadalomnak. Az előadás kitűnően érzékeltette korunk egyik legnagyobb problémáját, méghozzá azt, hogy az egyének többet szeretnének mutatni magukból, mint ami valójában van bennük. Sőt, többnek szeretnének látszani annál, mint amik. S ahelyett, hogy tényleg a jobbra törekednének, csupán a látszat, a hamisság kialakításába, majd fenntartásába fektetnek igencsak sok – és valójában felesleges – energiát. 

 

Ez részben a Nagy Hagyma működésének hibája. Ugyanis az ápoló, a takarító vagy éppen az önmagát kereső fiatal úgy érzi, hazudnia kell. Hazudnia kell, hogy éljen, hogy túléljen. Szégyenkezik és olyan végzettséget talál ki magának, amiről azt gondolja, a Hatalom Hangja továbbengedi az előválogatón. Orvos, mérnök, gitártanár… Félrenézések, földre szegezett tekintetek árulkodnak arról, milyen kicsinek és jelentéktelennek érzik magukat a válogatóra érkezettek. S valójában kicsik és jelentéktelenek is mindaddig, amíg a Nagy Hagyma által diktált szabályok szerint játszanak.
A nem tudás nem kifogás 
Az előválogatói szituáció – a díszlet nem – az éneklős tehetségkutató versenyeket idézi, ugyanis – ha valakit szavazásra bocsát a Hatalom Hangja – a közönség dönt. A bejáratnál kapott borítékban egy fekete és egy fehér karton lapult. A fehér lap feltartásával igennek szavazunk arra, hogy az adott személy a Nagy Hagyma tagja lehet, a feketével pedig nemmel. Azonban, ha csupán egy fekete lapot is kap bárkitől a tagjelölt, a Nagy Hagyma tagja már nem lehet. Azt azonban senki nem tudja, mi vár arra, akit nem válogat be a bizottság, azaz a nézők. Ezen információmorzsa hiányának minden ránk nehezedő terhével közel két perc alatt „kiszavaztuk” az első jelöltet, aki el is hagyta a termet. Fellélegeztünk, de csak egy másodpercre. Lövés hallatszott. Döntöttünk. De nem a Nagy Hagymáról, hanem életről és halálról. Közösen. A közönség minden tagját összekötötte innentől a tudat, hogy – ha fehér lappal, ha feketével szavazott – az előadás játékszabályai alapján gyilkos. A nem tudás pedig nem kifogás. A nem tudás nem ment fel. 

 

De az emberi természetből is kitűnő leckét adott A nagy hagyma, hiszen egymás után jöttek a szavazásra bocsátott jelöltek, és már jól tudtuk, milyen következményekkel jár csupán egyetlen fekete lap. Mégis – kivétel nélkül az összesnél – csak-csak fellendült egy vagy netán több fekete karton is. 
Kedves polgártársak! Közömbössé váltunk – átvettük a Hatalom Hangja arroganciáját, s kicsit ezáltal mi is a Hatalom Hangjai lettünk –, s úgy hoztunk döntést, mintha mi nem kerülhetnénk hasonló helyzetbe. S habár ez csak színház, ez csak játék, valahogy jól rátapintott arra is, hogy legtöbben az elvárások alapján hozzák meg a döntést: 

A Nagy Hagymában nincs helye hazugoknak, tisztességtelen polgároknak, képesség nélküli polgároknak vagy olyanoknak, akiknek nincsenek rendben a személyi iratai.

Mindenki hazudott, legalább egy kicsit, méghozzá arról, ki is ő valójában. Ám azt sem értékeltük, ha valaki önmagát adta. Jó példa erre a színen többször is megjelenő influenszer (Hegyi Kincső) – véleményvezér – hölgy, akinek az a képessége, hogy különböző közösségimédia-platformokon élethez kapcsolódó kihívásokat – megeszik rágás nélkül egy fánkot, megiszik egy nagy üveg kólát egyszerre stb. – teljesít. Hegyi Kincső egyébként hátborzongatóan hitelesen formálta meg az influenszert a kialakult sztereotípiák mentén. De őt is elítéljük, sőt kinevetjük a magabiztossága és a munkája miatt, pedig egyikőnknek nincs joga eldönteni, hogy az influenszer élete értékes-e, hasznos tagja-e a társadalomnak.

 

A Nagy Hagyma rendszere rugalmatlan, aminek a működését meg csakhamar elfogadta a közönség is. Kedves polgártársak! Egy empátia nélküli világot teremtettünk. Az egyéni élethelyzetek és -utak, a hazugságok mögött meghúzódó motivációk lényegtelenné váltak. 
Fordul a kocka 
Ám mi történik akkor, amikor az előválogatón többször visszautasított személy próbálkozik újra és újra? Vagyis ha a Hatalom Hangjának bizonygatja, hogy ő igenis értékes tagja tud lenni a Hagyma társadalmának. A takarítónő (Lőrincz Anita) próbált bekerülni a Nagy Hagymába, ám megalázóbbnál megalázóbb helyzeteket élt túl. Tűrt. De nem tűrt örökké.

 S innentől gyorsult fel az előadás: a ismétlődő előválogatók és döntések után a takarítónő majdnem megtörte a rendet (és a rendszert). Hacsak néhány percre is, de összedőlni látszott a megingathatatlannak tűnő rendszer. Az előadás pedig finoman érzékeltette, hogy a hatalom olyat várt el az állampolgároktól, amellyel a hatalmi pozícióban lévő személyek nem rendelkeztek. Így pedig a hatalom valódi ellensége önmaga. 

A Hatalom Hangja nem maradhat. A Nagy Hagymát eltörölni azonban nem lehet, mert az eddig elnyomásban élt hölgynek jó mestere volt a hatalom. Ő tehát az új Hatalom Hangja.  S hogy ezzel a Nagy Hagyma társadalmának hasznos tagja lett-e, szavazást már nemigen kell tartani…
Kedves polgártársak! Az előadás kellő mértékben dolgozott a véletlennel, a fiatal színészek pedig lubickoltak ebben a helyzetben. A Nagy Hagyma azonban nemcsak a polgáraival, hanem velünk is kegyetlen: rákényszerítette ugyanis a döntést, a döntésünk következményének terhét pedig nem vette le a vállunkról. S kegyetlen azért is, mert azzal, hogy a régi Hatalom Hangja trónfosztása megtörtént, s a takarítónő vette át a „pozíciót”, rávilágít, hogy a Nagy Hagyma mindaddig működőképes, amíg vannak olyanok, akik kiszolgálják.

Borítókép: Jelenet az előadásból (Fotó: Petro Cojocaru)