A műgyűjtő gróf alakja méltatlanul szerény mértékben van jelen a magyar történelmi köztudatban. Ennek oka, hogy Vay Péter (1863–1948) arisztokrata származása, katolikus papi mivolta, rendkívüli műveltsége és hazafisága együtt olyan személyiséget alkotott, amelyet nem tudott elviselni a proletárnívót etalonnak minősítő szocialista kultúrpolitika. A furcsa csak az, hogy harminchárom évvel a proletárdiktatúra után sincs például közterület elnevezve róla – leszámítva a nyúlfarknyi dabasi kivételt, egy közt.

Nevét kínosan elhallgatták, pedig óriási szolgálatot tett a nemzetnek, amikor 1907-ben az az ötlete támadt, hogy missziós utazása során összegyűjt a Szépművészeti Múzeumnak egy főként japán fametszetekből álló kollekciót. A múzeum ugyanis mindaddig egyáltalán nem rendelkezett japán anyaggal, a magyar közönség számára a Távol-Kelet művészete lényegében fehér folt volt. E nemes célhoz az állam szerény húszezer koronával járult hozzá, de a gróf így is felülmúlta a várakozásokat. Eredetileg csak régi fametszeteket, tekercsképeket és néhány iparművészeti alkotást szándékozott vásárolni, de sikerült szerzetesektől korai buddhista plasztikákat és festményeket is beszereznie. A számos neves festészeti iskola alkotásaiból vásárolt, mintegy 1200 fametszetből álló kollekción belül Hirosige, Hokuszai, Utamaro, Tojokuni műveit tartotta a legtöbbre. Válogatásában arra törekedett, hogy a művek a legjellegzetesebb stílusokat, iskolákat reprezentálják.

A mostani tárlat megnyitója előtti sajtóeseményen Fajcsák Györgyi, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója, a kiállítás kurátora tartott az újságíróknak tárlatvezetést. Tőle tudtuk meg, hogy a klasszikus japán képzőművészet saját jogon (a japánok által prezentálva) Európában az 1873-as bécsi világkiállításon mutatkozott be először, itt szerettek bele a Távol-Kelet olyan magyar hírnökei, mint Hopp Ferenc, Szemere Attila (Szemere Bertalan miniszterelnök párizsi száműzetésben született fia) és Zichy Jenő műgyűjtők. Vay Péter esetében egy 16 évesen vásárolt japán lakkdoboz díszítése volt az a szikra, amely a figyelmét végérvényesen a Kelet kultúrája felé fordította.