A japán fababák, a kokesik világa

Először 2002-ben járt Japánban. Akkor két évet töltött ott, azóta huszonhárom alkalommal látogatott el. 2014-ben részt vett Sikoku szigetén a 88 templom zarándokúton. A következő évben benevezett a Siroisiben tartott 57. Japán Nemzeti Koke­siversenyre, ahol ő volt az első, aki külföldiként díjat kapott. Tóth-Vásárhelyi Réka kokesiket, japán fababákat készítő iparművész műhelyé­ben jártunk.

Tóth-Vásárhelyi Réka Japán baba készítő művész budapesti műtermében Fotó: Teknős Miklós

A távol-keleti hangulatú, ragyogó tisztaságú budapesti műhelyben számos kokesi látható. Kicsik, nagyok, mindenféle színűek. A babák két részből állnak: festett gömb alakú fejből és henger alakú törzsből. A kokesik az asztalon szépülnek, amely tele van festékkel, ecsettel, lakkal. Minden baba arca egyedi, testüket finom, aprólékos minták díszítik. Tóth-Vásárhelyi Réka tízéves volt, amikor a szomszédjukba egy japán házaspár költözött a gyerekeikkel, akikkel szoros kapcsolatba kerültek.

– Nagyon tetszettek a tárgyaik. Mind megfogott a szépségével és a különlegességével. Utána folyamatosan arra vártam, hogy mikor mehetek Japánba – meséli Réka, miközben teát tölt.

A kétezres évek elején az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai karán rajz szakon szerzett diplomát, majd Egerben vizuális nevelés szakon végzett. Huszonhét éves volt, amikor először eljutott a távol-keleti országba, ahol két évig kutatási ösztöndíjjal tanult a Kóbe Egyetemen. Kutatási területe a japán művészeti nevelés módszertana volt. 

Közben megismerkedett az ikebanával, a kalligráfiával, a faszobrászattal, és rátalált a kokesi babákra. A fababák története a XVI. század végén kezdődött. A Japán északi részén élő földművesek nyáron a rizsföldeken dolgoztak, télen faedényeket esztergáltak a gyógyfürdőkbe látogatóknak. A maradék fából a gyermekeiknek készítettek fababákat. 

A tizenegy bejegyzett családban a mesterség apáról fiúra, mesterről tanítványra száll. Ők képviselik a hagyományos dento ágat. Japánban több mint 250 babatípus létezik, amelyek spirituális tartalmat is hordoznak. Az 1950-es években művészek is felfedezték a babákat, akkor jött létre a kreatív irány, a szoszaku ág. Szinte nincs olyan japán háztartás, ahol legalább egy kokesi ne lenne.

Réka előveszi Fekete István vietnami nyelvre fordított Vuk című könyvét, amelyet ő illusztrált. Japánban, a kollégiumban Tasi Kata 11 különböző nemzetiségű diáktársuk gyerekkori meséjét jegyezte le és fordította magyarra. A Mesél a világ című kötetet Réka rajzai díszítik. Miután első japán útjáról hazatért, Kavicsok címmel adták ki Tandori Dezső haikufordításait. 

Az albumban a verseket az iparművész Távol-Keleten készült fotóival párosították. Miután rajztanári pályája véget ért, egyszer egy egész napot eltöltött a munkanélküli-segélyre várva. Míg várakozott, egy fecnire elkezdett haikukat írni. 

Azelőtt soha, akkor egy ültében hetvenet írt. Ezekből született a Rizómák, melyek a fény felé törnek című kötete, amely a bambuszrügyekről kapta az elnevezést.

Fotó: Teknős Miklós

– Amikor megszületett az első lányom, írtam neki egy mesekönyvet a kokesi babáról – idézi fel a kezdeteket Réka. – 2009-ben adták ki A csodálatos fababa meséje – Szakura, a kokesi baba című kötetet, amely magyarul és japánul is olvasható. Nagy sikere lett, és egyre többen kérdezgették tőlem, hogy ilyen babát hol lehet kapni. Japánban? Akkor csinálj te, mondták.

Ez elgondolkodtatta Rékát. Megkereste Czeglédi Zoltán asztalost, akivel azóta is együtt dolgoznak. Az első babái kísérletezési fázisban voltak, de még úgy is elkapkodták őket. Augusztusban nyolc babát készített, karácsonyig száznyolcvanat, aztán egy év alatt ezerötszázat. Mára az elkészített kokesik száma meghaladta a tízezret, saját gyűjteménye több mint ötszáz darabból áll.

Réka már jó ideje készített kokesiket, épp a második lányukkal volt otthon, amikor elgondolkodott azon, vajon a babái a japán versenyeken is megállnák-e a helyüket. Hét évvel ezelőtt az esélytelenek nyugalmával nevezett be a japán kokesiversenyre három kategóriában. Nem sokkal később levele érkezett Siroisiből, amelyben azt kérdezték, elmenne-e a díjkiosztóra.

– Nagyon meglepődtem, hogy díjat nyertem. A kokesi történetében én voltam az első külföldi, akit díjaztak – mondja Réka. 

– Nő már előttem is kapott elismerést, óriási megtiszteltetés, hogy megismerkedhettem vele. Aoki Rjoka, a császári érdemrenddel kitüntetett első női kreatív kokesimester felkarolt, és elhívott a műhelyébe. 2016-ban ismét indultam a versenyen. 

Az öltöztetős baba ötlete a gyerekkoromba nyúlik vissza, amikor vállra hajtogatós ruhákat terveztünk, és azzal öltöztettük fel a papírbabákat. De hogyan lehetne a kokesi babának fából ruhát készíteni? Megmutatom. Az eredeti darab egy japán múzeumban látható, de készítettem róla másolatot.

A zsűri több száz baba közül választotta ki a legjobbakat. Réka alkotása – a 17 részes öltöztetős kokesi szekrénnyel – mindenkit lenyűgözött. A szekrénykében a különböző évszakok ruhái láthatók. Fából vannak a kimonók, a fejdíszek, a legyező, a lámpás, a napernyő. Az alkotást a japán gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszter díjával jutalmazták. 

Réka idén Jamagata megye kormányzójának elismerését egy golyós játékkal nyerte el. A japán–magyar diplomáciai kapcsolatok százötvenedik évfordulója alkalmából 2019-ben a tokiói magyar nagykövetség felkérésére japán és magyar kokesi lányokat készített párban, amelyekből a császári udvar számos tagja és prominens személyiségek is kaptak. 

Szintén a követség kérésére kezdett el magyar népviseletbe öltöztetett babákat festeni. Réka lakberendezőként is dolgozott, a MOME-n­ rajztanár-textiltervező MA diplomát szerzett, a Modell Divatiskolában stylistokat tanított, és cikkeket írt.

Fotó: Teknős Miklós

– Ma már nem tanítok, alkotóműhelyeket vezetek, és a buddhizmussal foglalkozom – fűzi hozzá. – Részt vettem a zalaszántói szentély kifestésében, és a tari emlékparkban is sokat dolgoztam. Különleges munka volt, és megtiszteltetés számomra, hogy Zanglába, az indiai Kőrösi Csoma Emlékházba én készíthettem el egy 15 kilós emlékszobrot fából.

Megrendelésre, esküvőre, születésnapra fotó alapján is készít kokesiket. Máig őrzi Szuzuki Oszamunak, a Suzuki-gyár elnökének köszönőlevelét.

– Azt szeretem, amikor még natúr állapotban a kezembe veszem a fát, és nézem, hogy ki lakik benne. Majd meglátom, és az alapján kezdem el kidolgozni – magyarázza Réka.

A művésznevét – Renka, amelynek jelentése a lótusz ragyogása – a mestere, Aoki Rjoka inspirálta. Két éve, amikor a mester kilencvenéves volt, Réka pedig éppen a fele, közösen állítottak ki Tokióban, egy buddhista szentély galériájában. Rékát különösen foglalkoztatja a lótuszvirág, már mesét is írt róla. A virágzás kezdetén, július 2-án egész napos rendezvényt tartottak a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kertjében.

Búcsúzóul Réka kezembe adja Rácz Ibolyával közösen írt Kokesi – A japán fababák világa című kötetüket. „Amikor az ember babát készít, kicsit isten szerepében tetszeleg, apró figurát teremt, amivel játszani lehet, vagy amulettként őrzi magánál. A Japánban alkotott kokesi baba is hasonló körülmények között született és terjedt el szerte a világon” – olvasható a gazdagon illusztrált könyvben.

Borítókép: Tóth-Vásárhelyi Réka eddig több mint tízezer babát készített. „Kezembe veszem a fát, és nézem, hogy ki lakik benne” (Fotó: Teknős Miklós)