Tata főbb utcáin és terein már a múlt század közepén nyolcvan darab petróleumlámpával igyekeztek megoldani a közvilágítást, sőt az 1880-as években az Esterházy-kastély helyiségeit egy kis vízi erőmű látta el világító árammal. A fővárosban és néhány nagyobb városunkban 1890 körül már bevezették a kőszéngáz-világítást, a gázgyárak berendezésének költségessége azonban ezt nem tette kifizetődővé.
A mindenkor haladó szellemű tatai polgárság ezért a villanyvilágítás bevezetésére gondolt. 1895-ben meg is alakult a „Villanyos Bizottság” Konkoly-Thege Imre elnöklésével. Több céggel folytattak tárgyalásokat, melyeken a vasútállomás és a Kossuth tér között megépítendő „villamos vasút” terve is szerepelt, de a tárgyalások anyagi nehézségek miatt elakadtak, az Esterházyak nem voltak hajlandók támogatni a terveket.
1897-ben Tatát szemelték ki a dunántúli nagyszabású hadgyakorlat központjául. E parádét I. Ferenc József és II. Vilmos császár tatai találkozása tette jelentőssé. Sürgőssé vált a város közvilágításának gyors megoldása. A város az acetiléngyárral kötött szerződést és augusztus közepén fektették le az első csöveket, 30-án pedig már a magánfogyasztók lámpáinak bekapcsolását is megkezdték. Szeptember 10-én kezdődött a nagygyakorlat, s előtte két nappal „fényárban úszott a város”.