A munkaerőhiány és az extrém meleg nyarak is visszavetették a szőregi rózsatermesztést

Pedig rózsafajtáit is magyar személyiségekről, történelmi helyszínekről nevezte el. Néhány ezek közül még fellelhető Szőregen.

Szőregi rózsanemesítő Godzsák Zoltánné Ilona 20220630 Szeged Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

– Segítség nélkül én és a férjem már nem bírjuk, hiszen gyümölcsfákkal is foglalkozunk, de azok mennyiségét is csökkentettük. Tíz-húszezer fánk volt valamikor, most öt-hatezerre tehető a számuk, rózsatőből ugyanennyi van, összesen fél hektáron – mondja Ilonka.

– A fiatalok sem jelentkeznek nyári munkára? – kérdem. – Pedig jól jöhetne nekik a zsebpénz…

– Előfordul. Évekkel ezelőtt még három-négyszáz család foglalkozott rózsákkal Szőregen. Az ő gyerekeik mind eljártak kötni, és nagyon jól kerestek. De jól lehetett keresni a szemzéssel is. Most is 27 forint egy szemzés, a kötés tíz–tizenöt. Aki ezerötszáz–kétezer tövet beköt egy nap, egészen jól jár. Valamikor öt forinttal is meg voltak elégedve.
– Mikor kezdtek Szőregen rózsával foglalkozni?

– Százat is lehetne mondani, de inkább hetven éve. Működött itt egy kertészet, amelynek a tulajdonosai megfordultak külföldön, ott ismerkedtek meg a rózsával, majd idehaza is meghonosították. Az itteni adottságok, amiként ezt az elmúlt több évtized bizonyította, megfelelőek a termesztéséhez. Ugyanis a szőregi földeken rózsatővel foglalkozunk, a vágott rózsa termesztése üvegházban történik.

Az 1960-as, 70-es években a Monimpex külkereskedelmi vállalaton keresztül történt az értékesítés. Egy-két millió tő évente napjainkban is elhagyja az országot, főként Nyugat-Európába viszik. A termesztés azért csökkent, mert nagyon munkaigényes. Az idősebb generáció, amelyik még bírta a kánikulát, kiöregedett a szakmából, a fiatalok pedig nem kedvelik ezt a tevékenységet. De a rózsa felvásárlási ára sem inspirálja őket, hiszen viszonylag alacsony, például a muskátliéhoz képest. Van két-három nagyobb cég, amelyik több százezres nagyságrendben termeszti a rózsát, a kisebb termesztők is nekik adják el a virágaikat.
Gyalog járjuk be Ilonkáék földjét. Talpunk alatt porlik a talaj.

– Mit jelent konkrétan, hogy a rózsatő gondozása igencsak munkaigényes? – érdeklődöm.

– Csipkebokrot biztosan látott – mondja Ilonka, majd lehajol egy vöröslő tőhöz, és elmutogatja, mit kell tenni. – A bokorról leszedjük a bogyót, a bogyónak pedig kivesszük a magját. Ezt az első év telének végén vagy tavasszal elvetjük. Ősszel, amikor kikel a rózsacsemete, osztályozzuk, válogatjuk, majd a következő év tavaszán nyolcvan centiméteres sorokban, tíz–tizenöt centis távolságra kiültetjük. Még azon a nyáron be kell szemezni. A szemzés, amely épp most kezdődik, a legmunkásabb. A tő föld feletti nyakába kell belehelyezni a szemet, ehhez ejteni kell rajta egy T-vágást, amelybe a vesszőről levett szemet bele kell helyezni. Majd jön a kötő, aki beköti. Ez két hétig marad így, majd leszedik a kötést. Ahogyan elkezd nőni a tő, kapálni, gyomlálni is kell.

Megtudom továbbá, hogy mindezek előtt a csemetesort is ki kell nyitni, mivel az ültetéstől kezdve a tő fel van „kupacolva”, vagyis körül van bástyázva földdel, hogy nedves közegben legyen, ne száradjon ki. Ezt a földet szedik le róla. Ám ezzel sincs még vége a dolognak. Lombhullás után, november végétől, legkésőbb tavasszal vissza kell vágni a tövet szem felett, és el kell távolítani a vadágakat. Ezután kezdődik a rózsatő egész nyáron át tartó nevelése, gondozása.

Régebben kosarakban hordták Pestre a virágot. Beletették a táblás jeget a kosárba, ráhelyezték a csomókba rendezett rózsát, így vitték ki hajnalban a vasútállomásra, hogy feltegyék a vonatra. A fővárosban vagy meg volt bízva valaki, aki árulta, vagy kísérte valaki a szállítmányt. Akkor még leszedték a tőkéről a rózsát, manapság ezt már nem csinálják.

Ilonka húsz éve került a Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ-hoz Nyíregyházáról. Márk Gergellyel – aki alig tíz éve távozott az élők sorából, és akinek több mint négyszáz magyar rózsafajtát köszönhetünk – egy virágkiállításon ismerkedett meg, ahol az ÁFÉSZ is bemutatta a növényeit. A gyémántdiplomás kertészmérnök a Budatétényi Rozáriumban dolgozott az 1950-es évektől nyugdíjazásáig, ő kezdeményezte a hazai rózsakiállításokat, amelyek európai szinten is nívósnak számítottak. A rózsáit Ilonka akkor kezdte el termeszteni, amikor 2019-ben felmondott az ÁFÉSZ-nál.

– Sajnos már nem mindegyik rózsafajtája elérhető, fáj is emiatt a szívem. De szelektálnom kellett, hiszen nem mindegyik fajta alkalmas arra, hogy a parkokban ugyanúgy díszítsen, mint az ADR minősítésű rózsák – részletezi a Szőregre visszavezető úton. Elmagyarázza, hogy azok a fajták kapják meg ezt a jelzést, amelyek ellenállónak bizonyulnak. Ezeket érdemes kiültetni a parkokba. Oda ugyanis olyanok valók, amelyeket nem kell permetezni, és különlegesebb visszavágásokat sem igényelnek. A virágok úgy váltják egymást a tövön, hogy közben nem barnulnak meg a szirmok, hanem szépen elszáradnak, és észrevétlenül eltűnnek a bokorról. Amelyiknek őszig megmarad a lombja, és amelyiknek szép fényes, sötétzöld a levele, az számít rezisztensnek.

– Gergely bácsi nyugdíjazása után is folytatta a nemesítést törökbálinti kertjében, szélsőséges időjárási viszonyok között. Csaknem hatszáz fajtát nemesített. A szemeket én hoztam el tőle, majd elkezdtem termeszteni, reklámozni a rózsáit – idézi fel a kezdeteket Ilonka.

A magyar rózsanemesítő virágait végül több hazai parkban elültették. Legnagyobb számban a fertődi Esterházy-kastélyban. Ide nyolcezer tő került. Négyszáz fajta lett leszemezve, de 350-et ültettek be. Ezeket Ilonka termesztette négy éven át. Ezenkívül Szolnokon, Nyíregyházán, Keszthelyen, néhány Balaton környéki városban, a budapesti Szent István parkban, Szegeden és Szőregen is megtekinthetők bizonyos rózsafajtái.

Visszatérünk a szőregi Hősök terére, Márk Gergely rózsáihoz. A kertészmérnök az erdélyi Magyarrégenben született, saját nemesítésű rózsáit magyar írókról, költőkről, szentekről, történelmi helyszínekről, a Trianonban elcsatolt területek településeiről nevezte el, ezzel kívánt emléket állítani történelmünknek. Fontosnak tartotta, hogy tanuljanak belőle a fiatalok. Pont emiatt több település, közösség vásárolt a virágaiból. A kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc főiskola a vármegyék elnevezéseit viselő fajtáiból parkot kívánt kialakítani.

– Sokszor eszembe jut, hogy a Budatétényi Rozáriumot Gergely bácsi úgy alakította ki, hogy bejárta az országot, és összegyűjtötte a fellelhető rózsafajtákat. Aki az ő rózsáit szeretné felkutatni, annak is fel kell vennie a vándorcipőt, hiszen magánkertekben is megtalálhatók a virágai – mondja Ilonka.

Sajnálattal jegyzi meg, hogy bár a szőregi termesztésű virág hungarikum lett, a magyar nemesítésű rózsák nincsenek kiemelve a külföldi fajták közül. A szőregi ügy érdekében össze is fogtak néhányan. Nemcsak a Rózsaünnepet hozták létre 1990-ben a művelődési ház akkori igazgatója, Makó Mária javaslatára, hanem a Rózsahölgyek Rendjét is, amelynek egy időben Ilonka az elnöke is volt.

Márk Gergely ezt írta egyik könyvében: „Remélem, hogy könyvem megjelenése felhívja a figyelmet arra, hogy eddigi munkám nemzeti célt szolgált, és bizonyítéka annak, hogy nem vagyunk alábbvalók a nagy nemzeteknél. Hiszek olyan további új fajták előállításában, amelyek bizonyítják – ha az Isten éltet és megsegít –, hogy mi, magyarok alkotóképességben versenytársai vagyunk a világnak.”
Felidézése után néhány percre elcsendesedünk a hősök emlékterén, a Rózsaember virágai között.

Borítókép: Godzsák Zoltánné Márk Gergely rózsafajtáival foglalkozik szőregi rózsakertjében (Fotó: Bach Máté)