Mi volt a színpadkép koncepciója? – kérdeztük Nováktól, aki abban már az elején bizonyos volt, hogy nem hagyományos előadást szeretne csinálni; és azt is előre elképzelte, hogy a közönség ennek a produkciónak az aktív részese lesz, hiszen az elmúlt negyven évben minden egyes rendezői munka és interpretáció körbejárta már, hogy hogyan lehet megfogalmazni az István, a király üzenetét.
Ráadásul ebben a térben, az óriási méret miatt különösen fontos, hogy az előadás egyesítse magában a koncert, színház, show, interakció együttesét.
Volt több verzió ehhez, így például megálmodták az esztergomi bazilika elé, volt négy sarokban elhelyezett négyszínpad-koncepció is, nagy utat járt be a gondolatkör, de az alapvető vízió a 40. évforduló ünnepélyessége okán az volt, hogy a közönség legyen a főszereplő.
Ami a szakralitást illeti, Novák Péter szerint maga a darab vált szakrális élménnyé. – Persze kérdés, hogy mit értünk szakralitás alatt: ha az ősi kultúrákhoz, a kereszténységhez, a rockzenéhez, a színházhoz fűződő viszonyt, akkor ez mindenképp szakrális darabnak ígérkezik. Hihetetlen mértékben váltak a kollektív tudatunk részévé Bródy János szövegei, Szörényi Levente dallamai.
Véleménye szerint egy nagy klasszikust az jellemez, hogy járja a maga útját, és valahogyan mindig aktuálisnak és fontosnak is érezzük, ez az ókori görög színjátszás óta így van. – Egyvalami biztos – összegezte –, egy nemzet életében a megszületésénél nagyobb történet nem lehet, a pusztulás pedig drámai, tehát minderről időre beszélni és saját, egyben közös ügyként kezelni, majdhogynem kötelességünk.
Borítókép: István, a király (Fotó:Teknős Miklós)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!