Novák Péter szavaival élve „kétségtelenül a magyar zenés színjátszás egyik legnagyobb hatású darabjáról beszélünk – negyven év és egy operaházi bemutató után”. A két jubileumi koncertelőadás kapcsán Novák Péter felidézte személyes István, a király-előadásainak emlékét, ugyanakkor beszélt a Vikidál Gyula képviselte Koppányról, mint példaképről és a vele egyenértékű, Pelsőczy László megformálta Istvánról, így összegezve az előadás „béke szigete” hatását. Rosta Mária producerrel úgy gondolkodtak, hogy létrehozzák az élményszínház példáját. A közönséget a középpontba helyezve hangsúlyozta, hogy egy hármas színpadot álmodott meg, azaz lesz előttünk egy István-színpad, egy Koppány-színpad és középütt egy szakrális tér, ahol „esketünk, temetünk, keresztelünk, felnégyelünk és koronázunk a végén”.
Az István, a király negyven éve töretlenül sikeres
Rosta Mária a szerzőpárosnak megköszönte, hogy negyven éve dolgozhat velük, és nagyon büszkén mondta el, hogy megpróbálják a negyven év egyik legérdekesebb, de mindenképp legnagyobb előadását megoldani egy ezer négyzetméteres színpadon.
Az augusztusi két előadás alkalmával Istvánt Koltai-Nagy Balázs, Saroltot Schell Judit, Gizellát Horányi Juli, Koppányt Baricz Gergő, Rékát Herczku Ágnes, Tordát Köteles Leander, Asztrikot Orosz Ákos, Vecelint Kardos-Horváth János, Laborcot Borbély Richárd, a főurakat Pallag Márton, Krisztik Csaba és Andrássy Máté, a Sámánasszonyt pedig a szerzők engedélyével Sena Dagadu alakítja majd.
A produkcióban a néptáncosok megjelenése tisztelgés az 1983-as darab és egyben Novák Péter édesapjának emléke előtt is. A közönségnek háromfelé kell majd figyelnie, közös éneklésre is sarkallják őket, sőt a táncosok lemennek majd a nézők közé. A másfél órás produkciónak az a célja, hogy megértsük, a bennünk lévő kettősség, a két pólus: István és Koppány jelenléte egyformán fontos. A gyerekek szerepeltetése pedig jelzés is nekünk, felnőtteknek, a fenntartható jövő fontossága érdekében.
– Történelmi darabnak nevezzük ezt, holott ez egy mitikus darab, és ha van mítosz, akkor van kultusz is, az István, a király pedig egy negyvenéves kultusz – hangsúlyozta Novák Péter.
Mi volt a színpadkép koncepciója? – kérdeztük Nováktól, aki abban már az elején bizonyos volt, hogy nem hagyományos előadást szeretne csinálni; és azt is előre elképzelte, hogy a közönség ennek a produkciónak az aktív részese lesz, hiszen az elmúlt negyven évben minden egyes rendezői munka és interpretáció körbejárta már, hogy hogyan lehet megfogalmazni az István, a király üzenetét.
Ráadásul ebben a térben, az óriási méret miatt különösen fontos, hogy az előadás egyesítse magában a koncert, színház, show, interakció együttesét.
Volt több verzió ehhez, így például megálmodták az esztergomi bazilika elé, volt négy sarokban elhelyezett négyszínpad-koncepció is, nagy utat járt be a gondolatkör, de az alapvető vízió a 40. évforduló ünnepélyessége okán az volt, hogy a közönség legyen a főszereplő.
Ami a szakralitást illeti, Novák Péter szerint maga a darab vált szakrális élménnyé. – Persze kérdés, hogy mit értünk szakralitás alatt: ha az ősi kultúrákhoz, a kereszténységhez, a rockzenéhez, a színházhoz fűződő viszonyt, akkor ez mindenképp szakrális darabnak ígérkezik. Hihetetlen mértékben váltak a kollektív tudatunk részévé Bródy János szövegei, Szörényi Levente dallamai.
Véleménye szerint egy nagy klasszikust az jellemez, hogy járja a maga útját, és valahogyan mindig aktuálisnak és fontosnak is érezzük, ez az ókori görög színjátszás óta így van. – Egyvalami biztos – összegezte –, egy nemzet életében a megszületésénél nagyobb történet nem lehet, a pusztulás pedig drámai, tehát minderről időre beszélni és saját, egyben közös ügyként kezelni, majdhogynem kötelességünk.
Borítókép: István, a király (Fotó:Teknős Miklós)
