A nyugati ember önmagára maradt, se Istene, se túlvilági vigasza nincsen, csakhogy az ember megváltásra szoruló lény – ezzel az erős felütéssel indul a kötet. Ám vitatkozni nehéz azzal, hogy a tökéletlenségünkből fakadó állandó hiányok miatt többre vágyunk, mint az evilági jólétre, az anyagi kényelemre. A vallás helyett azonban csak a politika maradt, mely nem az Isten és nem a természet, hanem az ész nevében kíván eljárni. A technológia mindenek feletti korába léptünk, ahol megpróbáljuk felszámolni az Istent, virtuális valóságra cserélni a természetet, miközben antropológiai forradalom zajlik. A filozófiát bekebelezte a politika, a morálról való elmélkedést leváltotta a pszichológia, az erényes létre való törekvés helyett pedig megjelent a terápia. Tűpontos, első olvasatra pesszimista látlelet. Ám itt nem állunk meg, Lánczi nem szaporítja a civilizációnkat sirató könyvek sorát.

A politika, azaz a közügyek gyakorlása egykor az isteni kegyelem, a szabad akarat megnyilvánulásának szerves része volt, a vallástalan modern korban viszont a racionalitásra helyeződött át a hangsúly. Ezzel párhuzamosan egyre több ügyben, az élet egyre szélesebb territóriumán lett a politika a kizárólagosan kompetens.
A nyugati ember önmagára maradt: se Istene, se túlvilági vigasza nincs. Ezt akarja pótolni e világi paradicsomi állapotok ígéretével: ezt egyedül a politikusok tehetik meg, s meg is teszik
– mutat rá a szerző a kifordult világunkat szemlélve.
Lánczi András, miközben látleletet ad erről a modern korról és a benne élő modern emberről, egyúttal azt is bemutatva, hogyan és miért jutott ebbe a technikailag szuperfejlett, lelkileg pedig minden korábbinál esendőbb állapotba, nem áll meg ezen a ponton, hanem keresi a választ a hogyan továbbra. Ez a bátor erőfeszítés emeli ki a szerzőt és a könyvet abból a tucatnyi, a polcunkon sokasodó könyvek közül, amelyek elsiratják a nyugati civilizációt, majd nem ajánlanak semmit a régi helyett.
De lehetséges-e megváltást remélni a politikától?
Aligha. Legalábbis attól a politikától, amiben a filozófiát lecserélte az ideológia. Ha azonban a filozófiát „visszavisszük a városba”, azaz hajlandók vagyunk gondolkodni, készek vagyunk a párbeszédre és végleg leszámolunk az utópiákkal, a marxizmussal, a liberalizmussal és a minden határt felemésztő progresszióval, akkor van esély az újrakezdésre. És van esély egy új politikai filozófiára, egy másmilyen politikai megváltásra.