Egyes információk szerint már tudni lehet, ki az a három jelölt, aki a legtöbb szavazatot kapta az Operaház intézményvezetői posztjának betöltésére, a szivárogtatások szerint ezek között nem szerepel Ókovács Szilveszter neve.
A Mandiner mélyinterjújában az erre vonatkozó kérdésre azonban a jelenlegi főigazgató elmondta,
kizártnak tartja, hogy elismert művészek, felelős állami vezetők a meghallgatásokról bármit kiszivárogtatnának, ezért nem is ad hitelt a találgatásoknak, nem tekinti lefutottnak a meccset. A találgatásokról és a szivárogtatásokról egyébként is az a véleménye, hogy ha egy nem nyilvános folyamat folyamatosan nyilvánosságot kap, a lényege sérülhet, ezért nem szabad idáig eljutni.
A jelöltekkel kapcsolatban kifejtette:
Ha olyan, különben kitűnő muzsikusunk is indul, aki huszonöt éve az árokban ül egy bőgőszéken, a színpadnak háttal; vagy olyan nagyszerű művész, aki a kocsiján kívül mást nem vezetett, akkor abszurdba hajlik egy évi 19 milliárd forinttal gazdálkodó vállalatcsoport, az Opera főigazgatói pályázata.
Az Index információi szerint Csák János kulturális és innovációs miniszter azzal indította útnak a grémiumot, hogy szakmai döntést vár tőlük, és legalább három alkalmas jelöltet nevezzenek meg. A kiszivárgott információk szerint a bizottság az alábbi jelölteket választotta:
Kesselyák Gergely, az Operaház jelenlegi első karmestere. A pályázata Mádi Zoltánt főigazgató-helyettesi pozícióra jelöli, Herczeg Tamás pedig ügyvezető igazgató lenne, a balettigazgató-jelölt Harangozó Gyula, míg a Kocsár Balázs jelenlegi fő-zeneigazgató a pályázatban ugyanezen a poszton szerepel.
Miklósa Erika opera-énekesnő, aki pályázatában Popova Aleszja balettművészt, táncpedagógust balettigazgatónak, Vajda Gergely karmestert-zeneszerzőt főzeneigazgatónak, Fabio Ceresa olasz rendezőt művészeti igazgatónak, Bonecz Ervin kulturális menedzsert főigazgató-helyettesnek kérné fel.
Vadász Dániel jogász, énekes, kulturális menedzser, a Co-Opera ügyvezető igazgatója, aki a fő-zeneigazgatói posztra Pier Giorgio Morandi karmestert, főrendezőnek pedig Tompa Gábort, a Kolozsvári Magyar Állami Színház igazgatóját jelölte.
Az interjúban Ókovács Szilveszter reagált az őt írt bírálatokra is, ezek közül a legerősebb vélemény Miklósa Erikától származik, aki szerint a hazai operajátszás válságban van – szervezeti, művészeti és morális értelemben egyaránt. A felvetésre a főigazgató elmondta, semmiképp sem veszi magára a kritikát, miként fogalmaz: ,,Hogy ez miránk igaz-e vagy sem, arra 12 év hat kulturális államtitkára, négy minisztere és egyetlen miniszterelnöke kell megadja a választ. (…) És néhány millió fizető néző, aki közben nálunk járt, és több mint százszor a nyilatkozó művészt is tapsolta színpadainkon. Az Opera ugyanis a magyar állam édesgyermeke, folyamatosan »szülei« figyelmének szakmai, pénzügyi és szervezeti pászmájában létezik, kizárt, hogy ne tűnt volna fel – ráadásul háromféle – válsága.”
Rost Andrea szerint nem szabad, hogy az operához való hozzáférés csupán a budapestiek privilégiuma legyen, Miklósa Erika szerint pedig egyenesen elsorvadt a vidéki operajátszás, mindezekkel kapcsolatban Ókovács Szilveszter azt válaszolta, hogy az államháztartás nem ismeri a gyakorlatot, hogy egy intézmény, jelesül az Opera saját forrásából másnak átadjon, ez ugyanis tilos. Így sem felborítani, sem kiegyensúlyozni nem tudják a vidék opera- és balettjátszását, ám ha a Nemzeti Kulturális Tanács pénzeszközt is rendel majd az elkészült, elfogadandó ágazati stratégiák mellé, azonnal indulhat a fejlesztés.
Hozzátette: mindig propagálja, hogy vegyenek kölcsön produkciókat, amelyeket az adott évben nem játszanak, és ha épp nem milliárdos rezsi-pluszteherrel küzdenek, újra megrendezik a vidékiek seregszemléjeként kitalált Primavera fesztivált, de fontos leszögezni, hogy van friss, vitális, innovatív miniszterük, tehát nem tárcavezető kerestetik itt, hanem pesti operaigazgató.
Érte kritika még az Opera nemzetközi beágyazottságát is. A Mandiner azon kérdésére, hogy sikerült-e a második vonalba felzárkózniuk, ami a terv és elvárás volt, az intézményvezető elmondta:
A világ második vonalában nem vagyunk ott, de az európai másodikban igen. Három kontinens 29 országában jártunk, cikkek százait írták rólunk, kétszáz vendégsztárt fogadtunk. Van az a fanyalgó, akinek bármilyen imponáló teljesítmény is »csak adat«, és van az a távcső, amelyet fordítva illesztenek a szemhez.
Az elmúlt 12 év mérlegét megvonva Ókovács Szilveszter kifejtette, a Magyar Állami Operaház egész biztosan a legsikeresebb hazai társulatok egyike, kívül-belül igen aktív, elaggott repertoárját megújította, fiatal művészek sorát léptette sorompóba, és annyit fejlesztett, mint soha semelyik dekád sem az elmúlt 140 évben.
A Mandiner azt is megkérdezte az intézményvezetőtől, miért gondolja azt, hogy ő a legerősebb pályázó, mire Ókovács Szilveszter egy barátját idézve elmondta: „Nem azért vagyok a kollégáim főnöke, mert ne tudnám adott esetben a munkájukat elvégezni, hanem azért ők az én beosztottaim, mert ma nem tudnák ellátni az én munkámat.”
De hogy ne legyek se túl fennkölt, se túl prózai: én lennék a deres hajú sofőr, aki 12 éve szerpentinen viszem a buszt. Fúj a szél, esik az eső, alig látni, és sok az új utas – nézegetik, tekergetnék a volánt. Tartok tőle, B kategóriás jogsi ide nem lesz elég.
A Mandiner interjúját teljes terjedelmében ezen a linken olvashatja.
Borítókép: Ókovács Szilveszter (Fotó: Máthé Zoltán)
