Mióta a Skillet először bemutatkozott Magyarországon 2011-ben a Nickelback előzenekaraként, visszatérő vendéggé vált nálunk, rendszeresen felléptek a VOLT Fesztiválon, de olyan is előfordult, hogy két egymást követő este adtak teltházas koncertet az Akvárium Klubban. Így számítani lehetett arra, hogy a csepeli Barba Negra sem fog üresen kongani hétfő este, sőt, már a legelső előzenekar, az Eva Under Fire alatt is félig megtelt a nagyjából háromezer-ötszáz fős sátor.

Az említett banda az előzetesen megadott időpontnál korábban csapott a húrok közé, így az amúgy is rövid műsoruk felét le is késtük, az utolsó három dal alapján azonban egy tipikus, vérprofi amerikai női énekes vezette rockegyüttesről van szó. A kisujjukban van a szakma, lendületesek, dinamikusak, érződik rajtuk a fiatalos lelkesedés, de még nem találták meg azt az egyedi ízt, amely igazán emlékezetessé tehetné őket.
Ezzel szemben az új-zélandi Like A Storm régebbi motorosnak számít, Budapesten is játszották már, legutóbb a 2019-es Godsmack-koncerten, de szerte Európában komoly rajongótáboruk van.
A nevükkel ellentétben azonban a zenéjük nem egy viharra, hanem legfeljebb egy nyári futózáporra emlékeztet, kicsit olyanok a dalaik, mintha a Skillet, a Three Days Grace vagy más rádióbarát rockbandákat slágereit némi pszichedelikummal átitatnák.
Azaz dallamosak, de két hangos éneklésre késztető refrén között újra és újra behúzzák a satuféket és belassulnak. A közönséget mondjuk ez cseppet sem zavarta, üvöltötték velük a dalukat, az énekes is ügyesen hergelte őket több alkalommal is bemászva a tömegbe, de a koncert ironikus módon akkor indult be igazán, amikor feldolgozásszámhoz nyúltak és a fináléban elővették az AC/DC TNT című dalát, majd a záró slágerükkel, a Love the Way You Hate Me-vel bebizonyították, hogy tudnak ők, ha akarnak, ha több ilyen egyből fülbemászó dalt írnának, hamar nem előzenekari pozícióban járnák a kontinenst.

Mint említettük, az amerikai Skillet számos alkalommal lépett fel itthon, egészen pontosan ez volt a kilencedik magyar koncertjük röpke tizenkét év alatt és nem véletlenül: ritka lelkes rajongóik vannak itthon, John Copper énekes egy ponton meg is jegyezte, hogy a saját hangját nem hallja az üvöltő közönségtől. A bandának egyébként éppen az az erénye, mint ami miatt bírálni lehet őket:
ritka dallamérzékük van, valószínűleg álmukból felkeltve vagy a mellékhelyiségben ülve is képesek összerakni egy slágeres számot, amelyet ha először hallunk, akkor is be tudunk csatlakozni rögtön a második refrénnél.