A rijekai Ivan pl. Zajc Horvát Nemzeti Színház Balettegyüttese látogatott a városba a Pécsi Balett meghívására, ahol Prokofjev zenéjével a „rossz csillagok világán fakadott” szerelmesek történetét adták elő a 10. színházi olimpia keretein belül. A május 31-én előadott produkciót telt ház előtt mutatták be a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán.
Fotó: Hajnal-Tutek Fanni
Több műfaj összhangját teremtették meg
A Jirí Bubenícek által készített koreográfiát a társulat által előadott produkció több műfaj elemeinek összedolgozásával egészítette ki, ezáltal rendkívül sokrétű, színgazdag előadást láthatott a nagyérdemű.
Egy női és egy férfi színész, Ivna Bruck és Mario Jovev időnként a nézőtéren, a közönség soraiba vegyülve adták elő Shakespeare szövegét horvátul – a megértést az eredeti drámából vett, a függönyre vetített angol feliratok segítették.
Az eredetei, rikejai színházi előadás során a nézőtér sorai közötti széles folyosóra emeltek kifutót idéző színpadot – ez bizonyára még látványosabb hatást keltett volna, de az ilyen módon való megvalósítást a Pécsi Nemzeti Színház adottságai és egybefüggő széksorokkal beépített nézőtere nem tette lehetővé. A színészek jelenléte azonban így is erős adalékot jelentett, időnként a táncművészektől elkülönülve játszottak, máskor teljesen részeseivé váltak az adott jelenteknek, fizikailag is kapcsolódva a balettosokhoz.
A látottakat a háttérbe vetített videójelenetek is színesítették, ezek időnként a díszletet egészítették ki, máskor pedig a táncosok érzelmeinek még intenzívebb kifejezéséhez járultak hozzá. Ez a kreatív megoldás rendkívül ötletes és hatásos adalékot jelentett, a távolabb ülők számára is közel hozva a szereplők arcát és gesztusait.
A szerelmesek gyermeki játékosságát emelték ki
A több műfajt egyesítő előadást minimalista díszlet egészítette ki, amely ugyanakkor ötletes megoldásokkal érzékeltette az egyes jelenetek különböző helyszíneit, felhasználva a reneszánsz építészet jellegzetes motívumait. Ehhez képest a jelmezek – amelyekben szintén a kort idéző megoldásokat lehetett felfedezni, modern elemekkel kombinálva – egyes esetekben kaphattak volna nagyobb figyelmet a még teljesebb és kifinomultabb vizuális összhatás érdekében.
A táncosok harmonikusan, könnyeden mozogtak mind az egyéni, mind a páros és a karjelenetek során. A klasszikus balett elemeit a kortárs kifejezésmóddal gördülékenyen, erővel és eleganciával egyesítő táncművészek között érezni lehetett a szerepeikkel való mély azonosulást.
Kiemelendő a két főszereplő, Maria Matarranz de las Heras (Júlia) és Michele Pastorini (Rómeó) közötti rendkívüli összhang, a szépen, mégis intenzíven megélt érzelmeket a gyermeki játékossággal vegyítve mutatták be és töltötték meg élettel karaktereiket.
A dráma fájdalmát éppen az ábrázolásmód segített még életszerűbbé, közelibbé tenni, fokozva a szereplők sorsa iránti együttérzést. A látottak érzelmi hullámvasútjának megélését tovább erősítette Szergej Prokofjev szenvedélytől és lírától átitatott zenéje. A balett zárójelenete során Maria Matarranz de las Heras és Michele Pastorini gesztusaikkal és mozdulataikkal olyan erős érzelmeket tudtak megjeleníteni, amelyeket szavak segítségével sem lehetett volna kifejezni.
Borítókép: Jelenet az előadásból (Fotó: Hajnal-Tutek Fanni)
