A különféle ajándéktárgyak egy szűk szobában, más és más polcokon várják jövőjüket. Egymás mellett tornyosulnak a Theodórosz Terzopuloszról, a színházi olimpia nemzetközi bizottságának alapító elnökéről, a Tadashi Suzuki rendezőről, színház- és fesztiválalapítóról és az Eugenio Barbáról, az Odin Színház és a Nemzetközi Színházi Antropológiai Iskola alapítójáról szóló kötetek. De megtalálni egy gazdagon illusztrált, angol nyelvű könyvet, amely Magyarország kultúrtörténetéről mesél vagy a Szcenárium szakfolyóirat színházi olimpiára összeállított lapszámát. Az ajtó mellett pedig a kész zsákok, maguk az ajándékcsomagok sorakoznak, amolyan zsákbamacskaként, ami – bevallom – felcsigázta a kíváncsiságomat, már hogy mit rejtenek. Karabineres MITEM-matricás kulacsot, kitűzőt, jegyzettömböt, feliratos pólót és egy Fidelio magazint – természetesen tematikust.
Ez lenne a búcsúajándék. A vendégek kezét érkezésüktől nem engedik el. Hoszteszek sietnek eléjük, majd kalauzolják őket szállásukra, valamely partnerszállodába. A gördülékeny színpadi munkát, a díszletépítést, berendezést, bevilágítást, hangosítást műszaki tolmácsok segítik. Ők zömmel diákok, akik nézőtéri felügyelőként, ruhatárosként dolgoznak a „hétköznapokon”, s akik tökéletes angolsággal, németséggel, olaszsággal fordítanak a magyar és a nemzetközi „műszak” közt.
Bár az angol lett világnyelvvé, ám rendezőasszisztensként megéltem, hogy egy amerikai direktort segítve, bizony a szakszavak szintjén komoly körülírásra kényszerültünk, mert nálunk a film és a színház tolvajnyelve német eredetű. Volt. De azért a körülírás megmaradt.
Kováts Karolina érdekes tapasztalatként említette, hogy minél keletebbről érkeznek, annál nagyobbak, annál jobban szervezettebbek a társulatok, amelyek jórészt államilag dotált kőszínházi együttesek. A távol-keleti színházak pedig másodpercre pontosan betartják az előzetes terveket. Esetükben a technikai személyzet komoly létszámmal képviselteti magát, tudniillik hihetetlen aprólékossággal állítják be a fényeket, a zenéket. Hogy a szoftverek, hardverek kompatibilis módon működjenek a Nemzeti Színházéval, azt egyesztendős egyeztetési folyamat biztosítja. Ugyanakkor akadnak, akik saját vezérlőpultokkal érkeznek, s előfordul, hogy a helyszínen készül az előadás, mint az Eugenio Barba ISTA műhelyének Anasztászisz (Feltámadás) című produkciója.
A vendégeknek két ponton alakítottak ki kávézót, társalgót, ahol szemes kávéból főzik a feketét. Mindenki számára gondoskodnak almáról, kekszről, palackos vízről, no és teáról. A polcon sorakozó filteres teák egyike sem hatotta meg az angolokat, akik köszönték szépen, nem kérték. Ők, miként a Távol-Keletről érkezettek, szálas teát kaptak.
A hatodik emeleti művésztársalgóban bankettel búcsúztatják a társulatokat. Ugyancsak itt táplálkozik a világ különböző tájairól érkezett vendégsereg. Mivel mindenki más ételhez szokott, meglehetősen komoly kínálattal készült a vendéglátó. A nemzetközi ISTA műhely riderje például tartalmazta, hogy az együttes java vegán. Ha ez nem lenne elég, számos vendég valamilyen ételallergiában szenved, laktóz- vagy gluténérzékenyek. A japánok pedig mazsolát és mogyorót kértek előzetesen.
Maradva a távol-keletieknél, esetükben illik komolyan venni a protokollt, s be kell tartani évezredes hagyományaikat, mint a meghajlást, a különféle integetéseket. E gesztusokat aztán kellőképpen hálásan fogadták a vendégek. A japán társulat több tagja jelezte, hogy Magyarország számukra azért különleges, mert nem kizárólag udvariasan, de kedvesen látták őket vendégül, amihez nincsenek hozzászokva.
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
Borítókép: Felkészülés az előadásra (Fotó: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt)
