Ha röviden kellene összefoglalnom a litván társulat Silva, azaz Szilvia című előadását, annyit írnék: operett a varieté dívájáról. Ugyanis a pesti orfeum helyett egy sötét, füstös varietészínházba helyezte át Kálmán Imre operettjének cselekményét Rita Bunikyte rendező, aki annak ellenére, hogy meghagyta a történet ívét és a dalok nagy részét, egészen másfajta hangulatú Csárdáskirálynő-előadást hozott el a 10. Színházi olimpia programjában megrendezett Csárdáskirálynő-fesztiválra, mint amihez a magyar közönség szokott.
A történet és a zene jól ismert.
A litván társulat előadásának középpontjában is Szilvia és Edvin, a két különböző társadalmi rétegből származó fiatal szerelme állt humorral és Kálmán Imre felejthetetlen zenéjével átszőve.
Noha eleinte nagyon szokatlan volt a litván nyelvű előadást hallgatni, mégis lehetett élvezni. Mégpedig azért, mert a főszereplőt alakító színésznő (Marija Arutiunova) elvitte az egész darabot, s nemcsak a hangi adottságai miatt, hanem azért, mert valóban olyan volt a színpadon, mint egy ünnepelt díva a XX. század elején. Megjelenéséhez hozzátartozott az a finom elegancia, ami a jelmezekben is visszaköszönt. Mintha az 1930-as évekbe, a francia éjszakák varietészínházának zenés-táncos világába csöppentünk volna. Az előkelő, többnyire sötét ruhákat azonban ellensúlyozta a díszlet, ami sokkal puritánabb volt.
A litván társulat Csárdáskirálynő (Silva) című operettjében hangsúlyosak a társadalmi viszonyok
A rendező azonban a látvány mellett arra is figyelt, hogy a társadalmi viszonyokat ábrázolja, s egyben szemléltesse, hogy miként viszonyulnak a társadalmi konvenciókhoz és a családi elvárásokhoz a fiatalok és az idősek.
Így nem csupán Szilvia és Edvin, hanem a körülöttük feltűnő karakterek sorsa is kibontakozott.
Ami a dalszövegeket illeti: a litván társulat Csárdáskirálynőjében nem a jól ismert szövegekkel hangzottak el a dalok, ami új árnyalatát mutatta meg az operettnek. És mivel más közegben játszódott a történet, valahol érthető, elfogadható, hogy a szövegeknek is igazodniuk kellett ehhez.
Mindenesetre a három felvonás helyett két felvonásban színpadra állított operettnek sikerült elérnie ugyanazt, mint az eredetinek: érvényesen beszélni a szerelemről és arról, hogy az igaz szerelem képes minden akadályt legyőzni.
A litván előadás fokozatosan bontakozott ki, a második felvonásban azonban a szerelem paródiája is megjelent, hiszen miközben az egész operettnek a szerelem a mozgatója, elhangzott a kérdés: Miért házasodnak össze az emberek? Miért van együtt egy nő és egy férfi egy életen át? A házasság ugyanis arról szól, hogy a házastársak mindent együtt csinálnak, majd megunják egymást… A rövid eszmefuttatás azonban nem bizonytalanította el Bonit és Stasit abban, hogy végérvényesen egymásba gabalyodjanak. Ők ketten most is a darab üde színfoltjai, akik bájos jelenlétükkel vidám perceket szereztek a közönségnek.
Bár a litván Kaunasi Állami Zenei Színház előadása más közegben játszódott, rávilágított arra, hogy egyfelől Kálmán Imre operettje időtlen, más kultúrákat is megérint, másfelől a történet és a zene nem csak az eredeti miliőben működik.
De felmerül a kérdés, hogyan lehet úgy színpadra állítani egy klasszikus operettet, hogy annak a lényege, a mondanivalója ne torzuljon. Rita Bunikyte megmutatta, hogyan lehet: nagyon oda kell figyelni a tartalomra és az arányokra.
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
