– Már a Simple Plan első lemezével, a No Pads, No Helmets… Just Ballsszal sztárokká váltatok. Miként emlékeztek ezekre a kezdeti évekre?
– Jeff Stinco: Akkoriban állandóan turnéztunk, és érdekes volt megfigyelni, hogy mennyi embert érintenek meg az olyan dalaink, mint a Perfect. Fura volt, amikor először játszottunk például Ázsiában, meglepett, hogy milyen sokan ismernek minket, Japánban a repülőtéren vártak a rajongók, noha még épp hogy csak megalakult a banda. És emlékszem, milyen nagy dolog volt számunkra, amikor először játszották a klipjeinket az MTV-n, majd a zenecsatorna show-műsorában is felléptünk, és az öltözőnkben találkoztunk Samuel L. Jacksonnal.
– Pierre Bouvier: Nem is értettük, mi történik körülöttünk, akkoriban még nem volt közösségi média, nem voltunk közvetlenül kapcsolatban a rajongóinkkal, mint manapság, a kiadó mondta, hogy szépen fogynak a lemezeink és sok jegy kelt el a koncertjeinkre. Akkoriban talán nem értékeltem igazán a sikereinket, utólag látom, hogy milyen fontos időszak volt ez a karrierünkben.

– Hogyan kezeltétek azt, hogy hirtelen ismertté váltatok?
– P. B.: Azért nem volt olyan felfordulás körülöttünk, mint Justin Bieber vagy Britney Spears esetében, ki tudtunk menni az utcára anélkül, hogy mindenki felismerjen, nem éreztem soha magam nagy hírességnek.
– J. S.:
Én másként éltem meg, kicsit belebolondultam a nagy felhajtásba, fel kellett nőjek a feladathoz, hogy kezelni tudjam az ismertté válást.
– Manapság a pop-punk a második aranykorát éli. Mit jelent számotokra ez a műfaj?
– P. B.: Számomra az egész életemet jelenti. Zenei értelemben energikus számok fülbemászó dallamokkal és érzelmes szövegekkel, populáris hangzás némi dühvel és fogós gitárriffekkel.
– J. S.: Sokak számára a nosztalgiát jelenti a pop-punk, az első koncertet, amelyen voltak, a szalagavatóbálon ezek a dalok szóltak, az első csóknak, az első szerelemnek is ezek a számok szolgáltatták a háttérzenét. Mindenkiben rengeteg emléket idéz ez a műfaj, és a nosztalgia ünnepélyessé teszi ezt a stílust.