– Már a Simple Plan első lemezével, a No Pads, No Helmets… Just Ballsszal sztárokká váltatok. Miként emlékeztek ezekre a kezdeti évekre?
– Jeff Stinco: Akkoriban állandóan turnéztunk, és érdekes volt megfigyelni, hogy mennyi embert érintenek meg az olyan dalaink, mint a Perfect. Fura volt, amikor először játszottunk például Ázsiában, meglepett, hogy milyen sokan ismernek minket, Japánban a repülőtéren vártak a rajongók, noha még épp hogy csak megalakult a banda. És emlékszem, milyen nagy dolog volt számunkra, amikor először játszották a klipjeinket az MTV-n, majd a zenecsatorna show-műsorában is felléptünk, és az öltözőnkben találkoztunk Samuel L. Jacksonnal.
– Pierre Bouvier: Nem is értettük, mi történik körülöttünk, akkoriban még nem volt közösségi média, nem voltunk közvetlenül kapcsolatban a rajongóinkkal, mint manapság, a kiadó mondta, hogy szépen fogynak a lemezeink és sok jegy kelt el a koncertjeinkre. Akkoriban talán nem értékeltem igazán a sikereinket, utólag látom, hogy milyen fontos időszak volt ez a karrierünkben.
– Hogyan kezeltétek azt, hogy hirtelen ismertté váltatok?
– P. B.: Azért nem volt olyan felfordulás körülöttünk, mint Justin Bieber vagy Britney Spears esetében, ki tudtunk menni az utcára anélkül, hogy mindenki felismerjen, nem éreztem soha magam nagy hírességnek.
– J. S.:
Én másként éltem meg, kicsit belebolondultam a nagy felhajtásba, fel kellett nőjek a feladathoz, hogy kezelni tudjam az ismertté válást.
– Manapság a pop-punk a második aranykorát éli. Mit jelent számotokra ez a műfaj?
– P. B.: Számomra az egész életemet jelenti. Zenei értelemben energikus számok fülbemászó dallamokkal és érzelmes szövegekkel, populáris hangzás némi dühvel és fogós gitárriffekkel.
– J. S.: Sokak számára a nosztalgiát jelenti a pop-punk, az első koncertet, amelyen voltak, a szalagavatóbálon ezek a dalok szóltak, az első csóknak, az első szerelemnek is ezek a számok szolgáltatták a háttérzenét. Mindenkiben rengeteg emléket idéz ez a műfaj, és a nosztalgia ünnepélyessé teszi ezt a stílust.
– Nemrég a Mötley Crüe és a Def Leppard koncertezett Budapesten. El tudtok képzelni egy hasonlóképpen hosszú, csaknem fél évszázados karriert a Simple Plan számára?
– P. B.: Bízom benne, már több mint húsz éve zenélünk, de még mindig tele vagyunk energiával, jelenleg is új dalokon dolgozunk és a rajongóbázisunk is folyamatosan bővül. Tavaly volt az egyik legsikeresebb turnénk, amikor a Sum 41 társaságában jártuk végig Észak-Amerikát és Európát, idén a tengerentúlon ismét velük játszunk, ezúttal az Offspringgel is kiegészülve. A jegyek rendkívül jól fogynak, szóval amíg a közönség kíváncsi ránk, nem hagyjuk abba.
– J. S.: Nagyon tetszik egyébként a Mötley Crüe és a Def Leppard hozzáállása, az, hogy bár tudják jól, hogy mindketten hatalmas sztárok, pluszélményt adnak a rajongóiknak azáltal, hogy együtt indulnak útra. Mi is szeretünk nagy együttesekkel koncertezni, ezért is turnéztunk örömmel tavaly a Sum 41-nal, korábban pedig például a State Champsszel. Szeretünk a műfajból minél több bandával közösen fellépni, hogy a hallgatóinknak különleges élményt nyújtsunk. A zenei világban mindig komoly gondot jelent az egók egymásnak feszülése, megy a versengés, ki játszik jobb idősávban, de egyre több banda látja be, hogy ha egyesítjük az erőinket, akkor többre visszük és sokkal nagyszabásúbb koncerteket adhatunk.
– P. B.: És ha valamit megtanultunk a Mötley Crüe-tól, az az, hogy ha bármikor feloszlanánk, utána simán újraalakulhatunk és folytathatunk mindent.
– A Sum 41 pont nemrég jelentette be, hogy hamarosan feloszlik. Nektek volt olyan pillanat a pályátok során, amikor közel álltatok mindehhez?
– P. B.: Minden egyes héten. Csak viccelek, soha nem volt olyan nagy dráma a pályánk során, amely miatt elkerülhetetlennek láttuk volna a szakítást, de voltak persze olyan pillanatok, amikor megfordult a fejünkben a feloszlás.
– J. S.: Számos nehéz pillanatot megéltünk a karrierünk során, de szerintem az attitűdünk átlendített ezeken. Sok banda eljut egy olyan pontra, ahonnan nincs visszaút, nálunk nem voltak ilyen helyrehozhatatlan szituációk. Nagyon kitartó banda vagyunk, és mindig képesek voltunk beszélni a problémáinkról. Ez a közös fejlődési folyamat tart minket össze.
– Hat év telt el az új lemez, a Harder Than it Looks és az eggyel azelőtti album, a Taking One for the Team között. Mi tartott ennyi ideig?
– J.S.: Egyszerűen csak bénák vagyunk.
– P. B.:
A járvány közbeszólt, már 2020-ban szerettük volna megjelentetni, de végül nem akartuk kiadni abban időszakban. Otthon ültünk a családunkkal, nem jártunk össze a bandával, csak várakoztunk, azaz nem a Simple Plan szokásos életvitele szerint teltek a napok. Szóval alapvetően csak négy év telt volna el a két album között, aztán hozzájött még két extra év a körülmények miatt.
– J. S.: A járvány nélkül is komoly kihívást jelentett felvenni ezt a lemezt, azt gondolom, hogy már-már egészségtelenül perfekcionisták vagyunk.
– P. B.: Minél hosszabb ideje létezik egy együttes, annál nehezebb lemezt készíteni. Mert szeretnél kreatív lenni, de közben a rajongók a megszokott hangzásra vágynak, a bandatagok sem feltétlenül ugyanazt szeretnék, szóval rengeteg elképzelést és vágyat kell közös nevezőre hozni.
– Mire jutottatok végül?
– P. B.: Végül úgy döntöttünk, készítünk egy olyan albumot, amilyenre a rajongók a leginkább vágynak.
– J. S.: És szerettük volna visszahozni az első két lemezünk nyers energiáját.
– P. B.: Meg kellett fejtenünk, mi is a Simple Plan lényege valójában. Ezt fogalmaztuk meg ezzel a lemezzel.
– Számos alkalommal játszottatok már Magyarországon. Melyik volt a legemlékezetesebb itteni koncertetek?
– P. B.: Amikor ősszel a Sum 41-nal játszottunk, az nagyon szuper volt, de mindig öröm itt koncertezni. Sajnos ma esik az eső, de nagyon tetszik ez a helyszín.
– J. S.:
Nekem van otthon egy képem a Budapest Parkról, amelyen a tömeg látható a legutóbbi koncertünkön. Iszonyatosan jól néz ki, ki is nagyítottam jó nagy méretben és kitettem a falamra.
– Manapság a lemezipart a streamingszolgáltatók uralják. Szerintetek mindez igazságosabbá vagy egyenlőtlenebbé teszi a piaci versenyt?
– P. B.: Annyit tudok rá mondani, hogy ez van. Egy csomó folyamat van az életben, különösen a művészeti világban, amelyet vagy elfogadsz, vagy panaszkodsz, hogy régen minden jobb volt. Korábban befolyásos embereken múlt hogy lesz-e lemezszerződésed valaha, a streaming mindenki számára megnyitotta az ajtót, hogy megmutathassa magát. És nyilván egy csomó árnyoldala is van, de nincs más választásunk, mintsem elfogadni a jelenlegi helyzetet.
– J. S.: Vicces, de egy mai gyereknek furcsa, hogy régen úgy találkoztunk a barátainkkal, hogy felpattantunk a biciklire és áttekertünk hozzájuk, nem Messengeren üzentünk nekik. És videotékákba, lemezboltokba jártunk, ezzel szemben manapság senki nem hallgat meg teljes albumokat.
– P. B.: Amikor gyerekként megvettünk egy lemezt, ötezerszer végighallgattuk, egy mai fiatal ehelyett meghallgat ezer különböző dalt különböző előadóktól. Nem hiszem, hogy ez a jelenlegi trend jobb lenne.
– J. S.:
Magát az internetet sem szeretem. Viszont a steaming valamennyire megmentette a zeneipart. Lehet, hogy egy-egy dal csupán kilencvenkilenc centért értékesül az Apple Store-ban, de ez is több, mint a semmi, mint amikor a Napsterről és egyéb fájlcserélő oldalakról töltötték le a számokat. Én azonban még mindig bakeliteket vásárolok, és bár bosszant, amikor fel kell kelni és megfordítani a lemezt, de úgy érzem, hogy egyedül így lehet befogadni egy dal minden rétegét.
– Számos együttes a rock ’n’ roll világában komoly függőségekkel küzd. Ti hogyan kerültétek el mindezt?
– P. B.: Nem vagyok egy függő alkat, sokszor iszogattunk és buliztunk a pályánk során, de nem csúsztunk rá a szerekre.
– J. S.: Azt hiszem, azért tudunk még mindig turnézni, mert egészen egészséges életmódot folytatunk. De nehéz megtalálni az egyensúlyt az állandó koncertezés és a családi élet között, ez a mai napig kihívást jelent számomra.
