Michael Kropf: „Mindent, amit a táncról tudok, Magyarországon tanultam”

Nagyszabású záróeseménnyel ér véget a 10. Színházi olimpia június 24-én. Több társulat és művész közreműködésével a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon elevenedik meg egymást követően A csodálatos mandarin és a Bolero története. Michael Kropf, az InterEUropa Balett alapító-igazgatója és a záróprodukció koreográfusa szerint egyfelől a művek, másfelől pedig a nemzetközi művészcsapat jól rezonál a világszínházi esemény szellemiségével.

– A csodálatos mandarin és a Bolero is különleges darab. Milyen személyes kötődése van e művekhez?

– Az alkotói folyamatot rendkívül érdekessé tette, hogy gyermekkoromban Bécsben láttam A csodálatos mandarint, szintén a Boleróval párosítva. Talán egyedüli koreográfus vagyok Magyarországon, aki még láthatta Milloss Aurél táncművész koreográfus, balettigazgató bécsi Mandarin-koreográfiáját, ami nagyon eltér a többi, erre a Bartók-műre jegyzett koreográfiától. E különbség főként akkor szembetűnő, ha a mai irányzatok fényében nézzük A csodálatos mandarint, hiszen a legtöbben modern darabot szeretnének belőle csinálni. 

Számomra azonban ez nem egy modern darab.

Sokkal inkább egy olyan matéria, amelyben karakterfigurák vannak, s ennek megfelelően dolgoztam a darabokon.

– Nemcsak külföldi, de a magyar kötődése is nagyon erős. Hogy került kapcsolatba az itteni táncos élettel és az országgal?

– A Bécsi Balettintézet növendéke voltam, majd továbbképzésre jöttem Magyarországra, végül pedig a Magyar Állami Balettintézetben is végeztem. Ezt követően a Győri Balett, majd a Magyar Állami Operaház tagja voltam, miközben azért a nemzetközi szereplések sem hagytak alább. Ám táncosként igencsak fiatalon sérültem le, méghozzá a Madách Színházban, a Macskák című musical előadása előtt mindössze két órával. Abbahagytam a táncot. Ekkor még volt néhány művészeti projektem, például többen ismerhetik a Máté Péter emlékére, az Egyszer véget ér a lázas ifjúság című dalra készített kézpantomim-produkciómat. Viszont egy ideig más szférában dolgoztam, míg egyszer csak – már nem táncosként – újra a művészeti világba kerültem: balettmesterként, koreográfusként vagy éppen menedzserként. Körülbelül százhúsz tévés show-hoz és százhét darabhoz készítettem már koreográfiát, ebből számtalan munkát pedig magyarországi játszóhelyeken.

S bátran állíthatom, hogy mindent, amit ma a táncról tudok, azt Magyarországon tanultam.

Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE! 

Borítókép: Próbafotó (Fotó: Lea Wolf)