– Milyen volt Tősér Ádámmal a forgatás, akinek első nagyjátékfilmje a Blokád?
– Nagyon praktikus volt, gyakorlatias, szerintem egy rendezőnek muszáj, hogy rendelkezzen ezekkel az erényekkel. Annyi mindent kell összeszervezni, látni és kitalálni. Nyilván mindebben segítségére van sok-sok ember, de mégis nagyon határozottnak kell lenni. A dokumentumfilmes előélete talán segített ebben neki.
– Volt visszakozás önben, hogy olyan politikai drámában szerepeljen, ami a közelmúltunkat dolgozza fel?
– A harminc évre visszamenő történelmünket tekintve új a műfaj, de 1956-ról például rengeteg film készült. Még a rendszerváltozás előtt is sok film készült a forradalomról. Szerintem egy ország történelmében is nagyon fontos, hogy készüljenek ilyen alkotások, mert az ember egyrészt kap egy keresztmetszetet, másrészt tanul a történelemből, harmadrészt lehet, hogy tisztábban lát valamit, hogy ha az alkotók nem hajlanak sem jobbra, sem balra, hanem egyszerűen, tényszerűen fel szeretnének tárni és megmutatni valamit. A forgatókönyvet én nagyszerűnek tartom, pontosnak és jónak, természetesen amennyire a történelmi ismereteim megengedik. Én 1990-ben diplomáztam, amikor a politikai fordulat történt Magyarországon, és amikor az ember benne van valamiben, akkor nem mindig tud rálátni, nem veszi észre az összefüggéseket, hogy a kulissza mögött mi történik. Olvastam Antall Józseffel egy interjúkötetet. Ebben
egy miniszterelnökségre elhivatott ember hatalmas tudásával és gondolataival ismerkedtem meg,
és azt kell mondanom, Magyarország örülhet, hogy ő volt az első szabadon választott miniszterelnöke.
– A vita, ami a film után kialakult, elérte önt? Mi a véleménye arról, hogy vannak, akik Göncz Árpád ábrázolását számonkérik a filmkészítőkön?
– Engem nem környékezett meg, talán mert nem főszerepet játszottam. A családomban is vannak joggal, történelemmel foglalkozó emberek, akikkel beszélgettem erről. Amit a filmben látunk, azok a dolgok így történtek meg. Nincs csúsztatás. Nehéz szembesülni azzal, hogy ha egy politikust, közszereplőt idealisztikusan imád egy ország, mégis megpróbáljuk mikroszkóp alatt, történelmi távlatból szemlélni pályáját, személyiségét. Így
ez az idol összeomolhat, és ez biztos, hogy sok mindenkinek fáj, talán képtelen is elfogadni, hogy emögött történelmi igazság rejtőzik.
Nem szeretnék se pró, se kontra állást foglalni ebben,
azt gondolom, hogy ez a film nem csúszott mellé, és nem csúsztatott. Egyszerűen tényeket közölt.
– Az utóbbi években számos elismerést kapott: Prima Primissima díjas (2019), majd kiváló művész (2020) lett. Hogy látja pályájának ezt az időszakát?
– Anélkül, hogy patetikus lennék,
azért lettem színész, hogy tanítsak és tanuljak azokon a munkákon keresztül, amikben részt veszek.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan színházi előadásokban szerepelhetek, amikben tanulni és tanítani lehet. Én még gimnazistaként Kaposváron minden este úgy mentem haza az előadásokról, hogy meg kell váltani a világot, forradalmat kell csinálni.
– Most is így megy haza?
– Ez a láng és folyamatos lobogás tart a pályán.
– A legjobb színésznő díját kiérdemlő Pál Emőkével a Magasságok és mélységekben együtt játszik. Érezte, hogy kivételes tehetség?
– Már a forgatáson rácsodálkoztam, hogy milyen fantasztikus tehetségű, csodálatos színésznő. Azokban a nem könnyű jelenetekben, ami az ő szerepe, kiváltképp lehetett ezt érezni.
