– A Kilencek költőcsoport első nagy volumenű szellemi alkotása az Elérhetetlen föld című antológia volt, amely kitartó munkával 1969-ben szabad utat kapott. Ezután egy új irodalmi folyóirat indítását készítették elő 1970-ben. Ez az anyag csak most látott napvilágot. Mi történt vele?

– 1970 tavaszán állt össze a szerkesztőbizottság: új periodika indítását terveztük, amelyben nemzedékünk költőinek, íróinak javát szerettük volna publikációhoz juttatni. A szerkesztőbizottság tagjai Fajó János festőművész, Molnár Mátyás, a vajai Vay Ádám Múzeum igazgatója, Oláh János költő, Rózsa Endre költő, Varga László irodalomtörténész és jómagam voltunk. A periodika ötlete Molnár Mátyás fejében született meg, és eredetileg a vajai kastélymúzeumban kialakított alkotóotthon baráti körének kiadványa lett volna. Az engedélyt augusztusban meg is kaptuk a Megyei Tanácstól. Nagyon központosított volt akkoriban a politikai élet, az irodalompolitika is, így sejtettük, hogy nem lesz hosszú életű a vállalkozásunk, ezért indulásként egyszerre három számmal akartunk kirukkolni. Az első két szám bevezetőjét Juhász Ferenc Kossuth-díjas költő, a harmadik számét Voigt Vilmos, a későbbi neves folklórkutató, akkoriban egyetemi adjunktus írta, a borítókat Fajó János tervezte. A kiadványok nyomdai kivitelezése ősszel meg is kezdődött. De a dekoratív, színes borítók idő előtt feltűntek egy minisztériumi „illetékesnek”, és 1970. november 14-i dátummal a kiadási engedélyt visszavonták. A három folyóiratszám kész belíveit a Szabolcs-Szatmár Megyei Könyvtár sokszorosítójában rendőrileg lefoglalták, soha egyetlenegyet sem kaptunk kézhez belőlük.
– Mivel indokolták az engedély visszavonását?
– Az indoklás szerint: „az engedély megadása során hatásköri túllépés történt […], mert az engedélyezés nem a Megyei Tanács Igazgatási Osztálya, hanem a Művelődési Minisztérium Kiadói Főigazgatósága hatáskörébe tartozik.” Aztán elkészült a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága kulturális „szakértőinek” állásfoglalása, amelynek értelmében a Kilencek elnevezésű költőtársaság is a magyar irodalmi élet nemkívánatos eleme, mivel műveikben azt a történelmi folytonosságtudatot képviselik, amely anno nagyban elősegítette az ötvenhatos események kirobbanását. Nincs szükség a nemzeti identitásban gyökerező művészeti alkotásokra, irodalmi művekre különösen nincs, mert ezek ismét olyan felfordulások előkészítői lehetnek, amilyen az „ellenforradalom” volt, amikor is az írók jelentős politikai tényezőkké váltak. Ehelyett a nemzetközi kötődésű, bonyolult kontextusú, belterjes témákat körüljáró modern irányzatokat kell előtérbe helyezni, hogy csökkenjen a népszerű írók, költők nemkívánatos társadalmi befolyása. Ezt később magától az állásfoglalás szövegezőjétől, Király István irodalomtörténésztől, a kor nagy hatalmú kultúrpolitikusától hallottuk. 1989-ben ismét a Művelődési Minisztériumhoz fordultunk, hogy megpróbáljuk visszaszerezni az elkobzott lapszámokat,. Annyi történt, hogy Glatz Ferenc, akkori művelődési miniszter írásban rehabilitálta a periodika hat szerkesztőjét, és megkaptuk a 2. szám rotalemezeit.