A népzenétől jutott el a jazzig, a kortárs művekig s a rockoperáig is, tavasszal Ruila erdőelvi hercegnőt alakította az Eiffel Műhelyházban a Szörényi Levente és Lezsák Sándor jegyezte Atilla – Isten kardja című produkcióban.
– Nagy élményt jelentett ez a koncertszerű előadás, hiszen elképesztő hangú énekesekkel és kedves, régi kollégákkal játszhattam együtt. Novák Péterrel a Honvéd Együttesben dolgoztam sokat a pályám kezdetén, s ez ugyancsak igaz Drucker Péterre, akivel számos közös koncertem volt, amikor a Honvéd Férfikart vezette. Sokszor hívtak, hol beugróként Szvorák Katalin helyére, hol új feladatokra. Számomra mindig öröm volt az éneklés a kórussal – nyilatkozta az Országút oldalán megjelent portréinterjúban Herczku Ágnes.
Az énekesnő elmesélte, hogy kíváncsian várta az Atillát, a közös munkát, hisz most debütált a rockoratórium műfajában. Mint elmondta, érdekes volt számára az is, hogy annak idején a Margitszigeten a tömegben, még táncosként vehetett részt a Novák Tata rendezte Egri csillagokban, amelynek Varga Miklós volt az egyik főszereplője.
Az interjúban elmondta, hogy számos műfaj érdekli, gyerekkorától zenei mindenevő. A nagyszerűen zongorázó, gitározó nagymamája révén olyan családban nőtt fel, ahol a békeidőkben a vasárnapi ebédek utáni szórakozást a házi muzsikálás jelentette.
Nagyon természetes volt a kapcsolatunk a zenével, nem létezett családi ünneplés közös éneklés nélkül. Később a zenész kollégák sem „csak” folkloristaként gondoltak rám, kezdettől fogva hívtak kortárs darabokhoz, jazz- és világzenei produkciókhoz
– fogalmazott a művésznő.
Pályája a Honvéd Együttesben kezdődött, ahol táncolt, de néha énekelt is. A próbatermük mellett volt a Yellow Stúdió, ahová folyton-folyvást jöttek a zenészek lemezfelvételekre több műfajból, így botlott belé Borbély Mihály vagy Vasvári Pál, később Nikola Parov is. – Ha bárhol megkérdezték, mit csinálok, azt feleltem, néptáncos vagyok a Honvédban, de nagyon szeretek énekelni… Ennek ellenére sorban érkeztek a felkérések – emlékezett vissza a kezdetekre Herczku Ágnes.
Történelem–esztétika szakon végzett, az ott szerzett tudást számos területen hasznosítja, például egy-egy koncert felépítésekor. Az ELTE Zenei Tanszékén eltöltött két év is igen sokat adott neki.
– Hálás vagyok fantasztikus tanáraimnak, mert óriási háttértudást kaptunk tőlük. Persze családi nyomásra jelentkeztem annak idején egyetemre, nálunk fontos volt, hogy legyen az embernek biztos megélhetést nyújtó hivatása. Úgy vélték, diplomával a zsebben ez meglesz – mondta tanulmányairól.
Kapcsolata a népzenével akkor kezdődött, amikor rájött: ha ez a hivatása, akkor nem mindegy, hogy mivel és hogyan lép a közönség elé, az már felelősséggel jár.
A forrásnál kell kezdeni. Bartók Béla is kiemeli, a gyűjtőutakon rögzített anyagok csupán pillanatfelvételek. Mintha az ember egy fotóból próbálna hiteles filmet létrehozni: lehetetlen. Őszinte kíváncsiság kell a népzenéhez. El kell menni falura beszélgetni az emberekkel, meghallgatni újra és újra a dalokat
– vallja Herczku Ágnes.
A Zeneakadémia Népzenei Tanszékén kamarazenét, kamarazene-tanítási módszertant oktat. Mint elmondta, nagyon élvezi, ha valami megszületik. Figyelve, ki milyen karakter, kiből mit lehet kihozni, hogyan tanulnak meg a hallgatók egymásra támaszkodva és egymásból inspirálódva egyre jobban kinyílni. Ezt tagadhatatlanul a Honvéd Együttesből és a Magyar Állami Népi Együttesből hozta magával.
Réka szerepére készülve felelevenítette, hogy kilencévesen szeretett bele az István, a királyba, néhány hét elteltével kívülről fújta az egész darabot. Elvarázsolta Sebestyén Márta hangja.
Behúzott a népzene bűvkörébe. Ha akkor valaki azt mondja, egyszer majd én is Réka lehetek… És hihetetlen, hogy most én is részese leszek ennek a produkciónak augusztus 19-én, dupla előadással az arénában! Elnyűhetetlen ez a mű, az évtizedek során kulturális örökségünk darabjává vált, az életemnek pedig meghatározó részévé
– nyilatkozta az Országútnak Herczku Ágnes énekművész.
