Sematikus fesztiválhangulat
Az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) fővárosába már csaknem egy évvel korábban megkezdték toborozni a VIT-résztvevőket az egész szocialista blokkon belül, ami azt jelentette, hogy minden pártállam gondosan kiválogatta azokat, akiket a maga részéről alkalmasnak tartott arra, hogy egy ilyen típusú rendezvényen ideológiailag is megfelelnek a szocialista erkölcs elvárásainak. Arról szó sem volt, hogy lasszóval kellett volna fogni az ide jelentkezőket, mert a fiatalok többségének egyik leghőbb vágya volt, hogy egyszer életében eljusson a szovjet KGB fedőszerveként működő Demokratikus Ifjúsági Világszövetség által szervezett baloldali ifjúsági világtalálkozóra, a VIT-re, még akkor is, ha csupa ordas hazugságot és lózungot kellett eközben végighallgatniuk, mert a fesztiválhangulat feledtetni tudta ezeket a blődségeket. A VIT-re való kijutásra az egyik legtöbb esélyük a könnyűzenészeknek volt, annak ellenére, hogy a legtöbb művészeti ág képviseltette magát ezeken a látszólag színpompás, szellemiségében azonban meglehetősen sematikus találkozókon. A kelet-berlini rendezvény mottója is sokat elárult a szocialista blokkban uralkodó akkori közhangulatról: „Antiimperialista szolidaritásért, békéért és barátságért!”
A magyar delegációk általában nagyon népesek voltak, Kelet-Berlinbe, a sorrendben tizedik alkalommal megrendezett VIT-re is mintegy hétszáz fős magyar küldöttség érkezett, természetesen a KISZ Központi Bizottságának (KB) vezetésével és helyszíni kontrolljával.

Az Omega mint másolandó példakép
A keletnémet szervezők előkészítő munkájuk közben a fejükbe vették, hogy a VIT-et megelőzően nagyon sokat fejlesztenek a rockzenei kultúrájukon, ami egy év alatt szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt, mint ahogyan általában véve a többi szocialista országnak is.
A lemaradást behozandó az Omega együttesre esett a választásuk, amely banda utat tud mutatni nekik ebben. Az Omega legnagyobb sikereit ekkoriban az NDK-ban érte el, ahol 1972 végén és 1973 elején hosszasan turnézott.
Ekkor már lehetett a kelet-berlini Magyar Kultúra Házában is kapni az Élő Omega című lemezüket, de az óriási érdeklődés ezen sokkal túlmutatott. Először azt mondták az NDK-s illetékesek, hogy ötven- vagy százezer példányra lenne szükségük, de a végén emelték a tétet, és kétszázezerben állapodtak meg az MHV-val.
A példányszám folyamatos növelésében egyértelmű szerepet játszott a közelgő kelet-berlini VIT, mivel egészen addig az Omegának ezt a lemezét alumíniumtasakokba csomagolva lehetett csak kapni.
Először magát a nagylemezt sem akarták kiadni, majd papírhiányra hivatkozva nem biztosítottak a borítóhoz nyersanyagot, így az Omega maga szerezte be az alumínium alapanyagot a borítókhoz. A VIT-re is való tekintettel ezt a fajta „házi barkács módszert” feladta az MHV, és mivel egyébként is véget ért a papírhiány, így 1973-ban rendes, papírból készült borítóval örvendeztették meg a keletnémeteket. A grafika ugyanaz volt, mint a magyar, eredeti kiadásban, tehát az írás maradt magyarul.
Úgy is hívták ekkor az együttest a keletnémet rajongóik akkoriban, hogy az „Elő Omega”, így, ékezet nélkül.
Az ezt megelőző első három lemezüknél azonban a hosszú hajuk miatt megtiltották, hogy képeken jelenjenek meg az NDK-ban a borítókon, helyettük Magyarországra utaló képeket raktak, persze Omega felirattal, például a Lánchidat megjelenítve.