Tévéstúdióból joghurtcsatába

A kétpólusú világban a szocialista blokknak mindig is fontos volt, hogy megmutassa vélt felsőbbrendűségét a nyugati imperialista államokkal szemben, amihez jó eszköznek bizonyult a Világ Ifjúsági Találkozók (VIT) sora. Megállja a helyét ez az állítás akkor is, ha két alkalommal a vasfüggönytől nyugatra is rendeztek VIT-et. A VIT rendezvényein központi helyet foglalt el a könnyűzene, mert azt még a legfafejűbb kommunista vezetők is belátták, hogy azzal nagyon gyorsan és egyszerűen meg lehet nyerni maguknak a fiatalságot. Nem volt ez másként ötven éve, 1973 nyarán Kelet-Berlinben sem.

(GERMANY OUT) German Democratic Republic Bezirk Berlin (Ost-Berlin) East Berlin - 10th World Festival of Youth and Students; visitors dancing on the Alexanderplatz - 30.07.1973 (Photo by Herbert Schulze/ullstein bild via Getty Images) Fotó: ullstein bild

Az NDK-ban az Omega nagy példaképnek számított a helyi menő rockbandák számára. Kóbor János visszaemlékezése szerint szinte már kínosan hatott rájuk, hogy szolgai módon másolták őket, nagyon sok dolgot tőlük vettek át, s ezt utólag is elismerték a velük folytatott beszélgetésekben. 

Az 1973-as kelet-berlini VIT előtt pedig kifejezetten megfigyelték őket az NDK-s kollégáik, hogy aztán tudásukat élesben is kamatoztathassák a nagyközönség előtt a világtalálkozón. 

A felszereléstől elkezdve a színpadi megjelenésen át a számok megalkotásának módszertanáig sok mindenben előttük járt az Omega, tehát volt mit másolni róluk, és nem titkoltan az NDK-s rockzenekarok úgy álltak hozzájuk, mintha Benkőék nyugati banda lennének. Ez annak fényében különösen elgondolkodtató, hogy a keletnémetek tudták fogni a nyugati tévé- és rádióadókat, az Omega viszont otthon nem. A keletnémet bandák mindent németül énekeltek mindenhol, így a VIT-en is, miközben még az Omega manírjait is lemásolták. Ezzel együtt jelentőségük a nyugatnémet együttesekre való hatásukban rejlik, ugyanis utóbbiak előszeretettel vették át tőlük a számaikat, amelyeket annak ellenére németül adtak elő, hogy alapvetően angolul énekeltek. 

Ez is egyfajta szolidaritás volt a nyugatiak részéről keleti nemzettársaik iránt. 

A keletnémet zenekarok aztán nem vallottak szégyent, ami köszönhető volt az Omega előzetes gondos tanulmányozásának.

Londonból Berlinbe, Berlinből Szegedre

A VIT sok hazai fiatalnak a világ közepét jelentette arra a néhány napra 1973 júliusának végén és augusztusának legelején. Több visszaemlékező szerint is az utcákon, köztereken látványosan lecsökkent a rendőrök száma, ám rögtön a találkozó utáni napon sűrű igazoltatásba kezdtek, és rendőri brutalitásokról is lehetett hallani, sőt még géppisztolyos katonai fellépésről is, amikor néhányan merő véletlenségből a berlini fal közelében sétáltak. Mások arról számoltak be, hogy a keletnémet lányok – akik közmondásosan szerették a magyar fiúk társaságát – egyenesen irtóztak attól, hogy „elvtársi” csevejbe kezdjenek orosz kortársaikkal.

Az LGT a fentiekkel ellentétben nem érezte úgy, hogy nekik mindenképpen jelen kellene lenniük a kelet-berlini VIT-en és játszaniuk kellene, de a pártállami kötelezettség teljesítése alól ők sem bújhattak ki, „a legbizarrabb barakk” – ahogy Presser Gábor emlegeti a mai napig a kádári Magyarországot – szabályai nekik is kötelezőek voltak.

Nem tehettek mást, felvették a kék dzsörzé egyenruhát – amit Izvesztija-kéknek neveztek – és elmentek a VIT-re. A VIT-et megelőzően alig pár hónappal korábban, 1973 májusában már szintén voltak az NDK-ban, és még azután is sokszor mentek, 

mert rájuk erőltettek egy német nyelvű hangfelvételt, amihez ugyancsak nem fűlött a foguk, már eleve a németül való éneklés sem volt ínyükre, hiszen az nem a rock and roll nyelve.

Valószínűleg a keletnémet elvtársak őket is megfigyelték – ezúttal nemcsak a Stasi által, hanem művészeti szempontból is, akárcsak az Omegát, így az LGT öntudatlanul is hozzájárulhatott az 1973-as kelet-berlini VIT zenei sikeréhez. Már csak azért is lehetett nagyobb erőfeszítés a Loksinak az, hogy Kelet-Berlinbe érjenek, mert ezt megelőzően a londoni Ally Pally fesztiválon játszottak – amit megtekintett Jimmy Miller, a Rolling Stones zenei producere is –, és igen nagy kontrasztot jelentett számukra a világ első számú rocksztárjai mellől a sokszor maradi felfogású és erősen kontraszelektált küldöttségek előtt muzsikálni.

 Nem is érkeztek meg időben az angol fővárosból, amiért eléggé szúrós szemmel néztek rájuk a KISZ-vezetők, de aztán az együttes megtette, amit megkövetelt tőlük a haza. 

A különböző, leglehetetlenebb szituációkban keletkező feszültségek elsimítására egyébként állítólag az volt az egyik legjobb ellenszerük, hogy Laux József dobos bevetette korábbi kapcsolatait, nevezetesen azt, hogy az egyik KISZ-potentáttal korábban egyazon egyházi kórusban énekelt, és emiatt az illető lojális volt irántuk, nyilvánvalóan attól való félelmében, hogy a zenész egyszer csak felemlegeti ezt a kényes intermezzót az életéből valamely illetékes szervnél. 

Kelet-Berlinben aztán játszottak angolai és kubaiak egyetemisták előtt is, akik Magyarországon tanultak, és nagyon lelkesedtek az LGT-ért, de kétszer behívták őket az NDK-s televízióba is. Közben pedig meghalt Walter Ulbricht NDK-pártfőtitkár, de azt a VIT végéig hivatalosan senkivel nem közölték, nehogy elrontsák a hangulatot. 

Atrocitásból így sem volt hiány: az egyik klubkoncertjük szünetében a klubvezető ordítozva németül kérte ki magának, hogy Presserék angolul is énekeltek. 

A nyugalom megóvása érdekében pedig – meg azért, mert a szobájuk időközben buliközponttá vált – némi csúszópénzért cserébe „kibéreltek” egy orvosi rendelőt a kollégiumban, ahol laktak, hogy néhány órára le tudjanak pihenni a napi két-három koncert között. A gálaesten aztán a berlini Operában szégyenszemre kultúrpolitikai nyomásra mintegy ötvenen eljátszhatták a Guantanamerát (igazi, tipikus „magyar dal”), ebben kényszerűségből az LGT is benne volt. 

A VIT-et számukra stílszerűen egy joghurtcsata zárta le az utolsó éjjelen, 

melynek során az erkélyükről félliteres joghurtosdobozokat dobált le a vízilabdás múltjára is büszke Barta Tamás az előttük lévő téren éppen táncaikat önfeledten ropó néptáncosokra, irgalmatlan nagy patáliát csapva, amihez a többi emeleti lakó is csatlakozott. Ezért a viselkedésért, illetve a többi afférért „cserébe” a magyar delegáció nem vitte ki őket a reptérre, így kénytelen-kelletlen további két napig kellett várakozniuk, míg Budapestről küldtek értük egy kisbuszt.
 

A magyar „nagyágyúk” sorából fellépett a VIT-en az ekkor ereje teljében lévő Bergendy is, akiknek a késésben lévő LGT helyett is kellett nyomniuk egy-két bulit, ami miatt kicsit megorroltak Presserékre. 

Így a Jöjj vissza, vándor!, a Jelszó: Love, szeretet vagy a Darabokra törted a szívem című slágereket a tervezettnél többször adták elő, de így is kifejezetten kellemes visszhangot keltettek a dalaik a közönség sorai között, amelyben nem kis szerepe lehetett annak, hogy az NDK-ban – minő véletlen! – éppen 1973-ban jelent meg egy német nyelvű Bergendy-album, ami ismerve az idevonatkozó Omega- és LGT-történetet, nem hagy kétséget afelől, hogy ez az LP is az NDK-s felzárkózási program jegyében született.  

A Hungaria is tiszteletét tette a kelet-berlini VIT-en, ők ezt a fellépést NDK-s karrierjük egyik fontos állomásaként tartják számon. 

A VIT-ről azonban kutyafuttában távozniuk kellett, ők már koncertjük után másnap reggel nyolcra vissza kellett, hogy érjenek Budapestre, amit repülőgéppel oldottak meg, majd onnan Szegedre utaztak, hogy a Szegedi Ifjúsági Napokat se hagyják ki. Nekik egyébként úgy általában véve sem volt haszontalan, hogy bevállalták Kelet-Berlint, mert az egyik, Kongresszusi Palotában rendezett koncertjükön megjelent egy nyugat-berlini impresszárió, Michael Siegel, aki a nagy siker láttán felajánlotta, hogy szervez nekik műsort Nyugat-Berlinbe. A német–német kapcsolatok így segítették a magyar zenészeket a Nyugatra jutásukban.

Borítókép: Hangulatfotó  az 1973-es keletnémet VIT-ről (Fotó: Getty Images)