Szuiunbek Kasmambetov, a Kirgiz Köztársaság államtitkára arról beszélt, hogy népüknek a Manasz egyfajta enciklopédia, egyfajta államtörvény, amely a kirgiz nép történetét, tradícióit rögzítette. Az ebben leírtakat a mai kor kihívásaival szemben nemcsak meg kell őrizniük, de tovább is kell örökíteni a következő generációknak. Mint mondta, Szajakbaj Karalajev kirgiz énekmondó első külföldi szobrának magyarországi felavatása tovább erősíti a magyar és kirgiz nép közötti, már eddig is sokrétű kapcsolat fejlődését. Külön köszönetét fejezte ki, hogy a szobor avatását a Kirgiz Köztársaság függetlenségének napjához, augusztus 31-éhez közeli napon tartották.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: a Hungarikum Ligetben, a Szent István kápolna előtti téren kialakított keresztény panteonban kaptak helyet a huszadik század magyar főpapjai, vértanúi és hitvallói. A Kölcsey-ház előtti nemzeti panteon pedig azoknak ad helyet, akik Lakitelek szellemiségét formálták az elmúlt évtizedekben. Hangsúlyozta: az egykori avar települést benépesítőknek emléket állító ősök sírja körül pedig már formálódik „a magyarokkal rokon népek panteonja”. Olyan személyiségek szobrai kapnak itt helyet, akik valamilyen formában meghatározták az adott nép történelmét, gondolkodását, akár a helyét a világban. Az első szobor Ibrahim Abaj Kunanbajuli kazah költő mellszobra volt. A lovarda, a jurtatábor és az ősök sírja által határolt terület sajátos környezetet teremt a Manasz énekmondójának is – tette hozzá.
Szultan Raev, az ankarai központú Türk Nemzetközi Kulturális Szervezet, a Türksoy főtitkára arról beszélt, hogy a szoboravató ünnepség a magyarság és a több ezer kilométerre élő kirgiz nép közös gyökereit, történelmét és sorsát idézi fel. Hangsúlyozta: a két nemzet gyökerei nem szakadnak szét, egy napon újra egyesítik a népeiket. A szobrot történelmi emlékműnek nevezte, amely a magyarok tiszteletének jelképe a kirgiz nép felé.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!