A királyszállási Nagy-Magyarország Parkban folytatódott szombaton az a rendezvénysorozat, amit a várpalotai Trianon Múzeum újranyitása alkalmából rendeztek. Délelőtt egyebek mellett Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének, a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány elnökének részvételével avatták fel Lantos Györgyi szobrászművész Petőfi Sándort ábrázoló szobrát, majd elültették „Petőfi körtefáját” – ahol Kovács Gyula Makovecz-díjas gyümölcsész, a Tündérkert-mozgalom elindítója mondott beszédet.
Délután a Kárpát-medencei Népfőiskolák interaktív bemutatkozása után a népi írókról, a népi-urbánus vita tanulságairól rendeztek pódiumbeszélgetést Toót-Holló Tamás Herczeg Ferenc-díjas író, irodalomtörténész, a Mediaworks kulturális divíziója, a Kultúrnemzet vezetője; Orbán János Dénes Kossuth-díjas író és Borbély Zsolt Attila politológus részvételével.
Mindhárman megegyeztek abban, hogy az egykori népi-urbánus ellentét napjainkban is látszik, csak másként nevezik a szekértáborokat: leginkább nemzeti és liberális oldalnak. Éppen ezért fontos, hogy a népi írók örökségének milyen mondanivalója van a ma embere számára.

Toót-Holló Tamás a népi írók mozgalmáról beszélt, amely szerinte nem esztétikai, hanem eszmei kategória, amit erős társadalmi érzékenység és jobbító akarat jellemzett. Felidézte az írókat, akik között szélsőjobbal és a szélsőballal rokonszenvező ugyanúgy akadt, legalább annyian kerültek közel a kisgazdákhoz, mint a kommunistákhoz vagy a nyilasokhoz.
A társadalomjobbító akarat kötötte össze őket, ezt pedig nem lehet tőlük elvitatni. Többen vállaltak politikai szerepet, tisztséget is viseltek, egészséges nemzettudattal a társadalmi egyenlőség ügyét próbálták képviselni, miközben szélsőséges megmozdulások részesei lettek. Az írók némelyike saját folyóiratát is elkészítette, rengeteg izgalmas tevékenységet folytatott, miközben politikai mozgalmárként evickélt abban a politikai térben, amely számára az 1920-as, 1930-as években megadatott.
Borbély Zsolt Attila leszögezte, hogy az ideológiai baloldal antiklerikális, kifejezetten nemzet- és hagyományellenes, urbánus világképet vázolt fel. Ezzel szemben az eszmei jobboldal ennek éppen a fordítottját: respektálta a hagyományokat, kötődött a valláshoz és a nemzethez. A politológus feltette a kérdést: ki a nemzeti radikális? Szerinte az, aki nem ideológiák alapján mérlegel, amikor adott pillanatban eldönti, miként kell szolgálnia a nemzetét. Szabó Dezsőt idézve mondta, hogy minden létállapotban olyan véleményagyarral kell küzdeni, amely arra juttatja a magyarságot, ami ezeréves sorsa. Borbély úgy gondolja, az ilyen magatartást képviselők sorába illeszthető például Csurka István és Orbán Viktor is, hiszen Orbán Viktor sok részletében az egykori MIÉP programját fogalmazza meg, miközben Csurka korábbi nézetei egyre inkább elfogadottá válnak. „A magyarság ellenségei próbálnak nekünk kultúrát teremteni, de hála Istennek, állásaik gyöngülnek”, jelentette ki a politológus.
Orbán János Dénes író párhuzamot vont múlt és jelen között, amikor kijelentette, hogy nem képezhetünk szigetet, ahol befelé fordulunk, az erőnk abban áll, ha a világban elfogadnak minket.
Ám szerinte attól sem kell tartani, ha gyaláznak, sőt örülhetünk annak, ha rosszat írnak rólunk idióták, hiszen ugyanez megtörtént Jókai Mór idejében is, amikor azt állították Nyugaton, hogy a magyarok barbárok. De büszke és erős volt a nemzet.