Változó múzeumi szemlélet

Megtisztelő elismerést kapott a magyar múzeumi szakma. A közelmúltban három magyar szakembert is beválasztottak a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM egy-egy bizottságába. Varga Benedek, az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Adattár igazgatója, a Nemzeti Múzeum korábbi főigazgatója, illetve az ICOM Magyarország korábbi elnöke a stratégiai tervezésért felelős Strategic Plan Commitee tagja lett, Sári Zsoltot, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettesét, az ICOM Magyarország elnökét az etikai bizottság tagjává választották, Galambos Henriettát, a Szépművészeti Múzeum jogi főosztályának vezetőjét pedig a jogi munkacsoportba delegálták. A magyar muzeológia tekintélyét is tükröző döntés azért különösen értékes, mutatott rá Varga Benedek, mert egy rendkívül nehéz helyzetben bíztak fontos feladatokat magyar muzeológusokra.

20230831 budapest Varga Benedek a MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatója havran zoltan magyar nemzet

A stratégiai tervezésért felelős bizottság munkájáról a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatója elmondta, hogy a testület dolgozza ki azokat az irányvonalakat, amelyek – elnökségi jóváhagyás, illetve közgyűlési elfogadás után – a következő években meghatározzák a szervezet munkáját. 

A dolog azért különösen izgalmas, mert miközben hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a sajtóban és az internetes nyilvánosság előtt zajló kulturális küzdelem amolyan papírízű, ideológiai konfliktus, azonközben a múzeumi szakmában sokszor nagyon is komoly tétje és következménye van annak, hogy egyes elméleti kérdésekben miféle eredményre jut a szakma. 

A közelmúltban szinte késhegyre menő viták alakultak ki a múzeum fogalmának, feladatainak definiálása körül – számolt be a 2019-es kiotói kongresszuson elkezdődött konfliktusról Varga Benedek. 
– A múzeum olyan intézmény, amelyet nem lehet elválasztani attól a társadalmi környezettől, amelyben működik – fogalmazott. – Munkájában, törekvéseiben megjelennek azok a művelődéspolitikai célok, kulturális mintázatok, értékpreferenciák, amelyek az adott közösséget jellemzik. A Múzeumok Nemzetközi Tanácsa öt földrész húszezer múzeumát és harmincezer múzeumi szakemberét tömöríti. Érthető, ha azt látjuk, hogy a radikális újítók és a higgadt konzervatívok nehezen jutnak megegyezésre. Szélsőséges polarizációt tükröztek a szervezet kiotói kongresszusának vitái 2019-ben, ahol majdnem szétszakadt az együttműködés olyan fogalmakról vitázva, hogy vajon mit jelent a múzeumok számára a demokratikus és polifonikus tér vagy az emberi méltóság és a társadalmi igazságosság, a globális egyenlőség és a bolygó jólléte. Ezek múzeumi környezetben való megvalósíthatatlansága miatt egyelőre lekerültek a napirendről, ám van vitatéma bőven. Az aktua­litások közül Varga Benedek a gyarmati múlttal való szembenézés kérdését emelte ki. A dolog ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy a hajdani gyarmattartó országokban kell vagy nem kell fókuszt helyezni a bennszülöttek és a gyarmatosítók viszonyára, az esetleges kulturális cserére, arra, hogy mit vittek és mit hoztak a gyarmatosítók, de azt is felveti, vajon hol kell lenniük a műkincseknek. Azaz: vissza kell-e adni a múzeumi tárgyakat azoknak az országoknak, ahonnan származnak. Az intézményvezető rámutatott: a kérdés sem etikai, sem múzeumszakmai szempontból nem olyan egyszerű, amilyennek az ideologikus megközelítés így vagy úgy beállítja. 

Egy-egy tárgycsoport, az emberi történelem egy-egy szelete széles kontextusban mutatható be a nagy múzeumokban, ahol csak át kell sétálnunk a szomszéd terembe ahhoz, hogy láthassuk egy műveltség fejlődését vagy összehasonlíthassunk a szomszédos kultúrával. Egyiptomban azonban csak az egyiptomi múltat láthatjuk, a szomszédos Izraelben csak a kánaá­ni múltat, és ha arra vagyunk kíváncsiak, hogyan hatottak ezek egymásra, nehéz dolgunk lesz. Hozzátette, a kutatás szempontjából is előnyösebb a nagy, gazdag, jól felszerelt, hatalmas tárgyanyagot őrző intézményekben dolgozni, mint mondjuk egy fejlődő ország nem túl erősen támogatott múzeumában. 

Kadhafi átveszi az antik szobrot (Forrás: felicecalchi.com)

De arra is rámutatott, hogy a múzeumi tárgyak sorsa sokszor bizonytalanná válik, ha kikerülnek a nagy intézményekből. Példaként a világhírű kürénéi Vénusz tragikus sorsát említette. 
– A csodálatos szobrot 1913-ben találták meg és szállították Rómába olasz régészek, itt csaknem száz éven keresztül bárki megnézhette. Súlyos viták után 2008-ban Olaszország átadta Líbiának. Líbia azzal érvelt, hogy a hajdani Küréne, ahol a szobrot találták, az ország területén van, az olasz konzervatívok viszont azt kérdezték, hogy vajon mi köze a mai mohamedán arab líbiaiaknak az antik görögökhöz, akik a szobrot készítették. Már itt van min gondolkozni, de a szobor további sora még komolyabb kérdéseket vet föl. A torzót ugyanis Sahhatba szállították, egy olyan kisvárosba, amelynek megközelítése már a Kadhafi-érában sem volt túl biztonságos, a diktátor bukása után pedig az iszlám milíciák bázisává, végül a lázadók és a kormány közötti háború első vonalává lett. A harcok kitörése előtt a szobrot átvitték egy bengázi kereskedelmi bank páncéltermébe. Szerencsére, mert 2013-ban Küréne egész régészeti területet megsemmisítették iszlám szélsőségesek. A szobor valószínűleg megmaradt, de a trezorból elrabolták, és minden bizonnyal az illegális műkincs-kereskedelembe került, a közönség számára elveszett. Vélhetően valamilyen magángyűjteményben van. S talán majd egyszer ismét előkerül.
Ahogy egyébként számos elveszett vagy elveszettnek hitt tárgy bukkan föl a nagy amerikai múzeumokban is.
– Megdöbbentő – zárta a beszélgetést Varga Benedek –, milyen felületes kontroll mellett vásárol némelyik intézmény. De erről majd meséljenek az etikai és a jogi bizottság új magyar tagjai!

Borítókép: Stratégiai döntések előkészítésében vesz részt a magyar szakember (Fotó: Havran Zoltán)