Hazahívó furulyaszó

Az 1904 novemberében bemutatott János vitéz daljáték rendkívül gyorsan meghódította a magyarországi zenés színpadokat. Petőfi Sándor elbeszélő költeményéhez Bakonyi Károly szövegkönyvet, Heltai Jenő verseket írt. A zenéért pedig Kacsóh Pongrác, az akkor még kezdő komponista felelt. A Király Színház színpada óta hatalmas karriert befutott darab ősváltozatát az előző évadban a Magyar Állami Operaház Szabó Máté rendezésében tűzte műsorra.

A mesevilág varázsa

Az mindig egy különös atmoszférát teremt, ha a nézőtéren a gyermekek száma hatványozottan több a szokásosnál. A János vitéz egy ilyen előadás, akármelyik színház is tűzi műsorára. Meséjének ugyanis megannyi rétege van: elgondolkodtatja és szórakoztatja, olykor megríkatja a gyermekeket, de értelmet és mélységet talál benne a felnőtt befogadó is. Ehhez pedig Szabó Máté rendezésében pazar látványvilág társul: Horesnyi Balázs díszlettervei és Füzér Anni jelmezei a mesei világ varázsába elegánsan csempézték be az illúziómentes valóságot.  

 

János vitéz (Boncsér Gergely) és Iluska (Kálnay Zsófia). Fotó: Nagy Attila

Végletek között

Kálnay Zsófia Iluskát alakítja, s érződik, hogy a szerepformálása nagyban merít Iluska traumájából, voltaképpen abból, hogy mostohájával egyfajta bántalmazó kapcsolatban él. Erőlködés nélkül hozza a lány tisztaságából eredő finomságot. Éneke légies, nyugtató, valódi tündér, s nemcsak Tündérországban, nemcsak habos-babos rózsaszirom-ruhakölteményben, hanem egyszerű öltözékben, mezítlábas leányként is. Ugyanis nem a külcsín, hanem a kedvessége, a Jancsi iránt érzett igaz szerelme emeli a tömegből.

Boncsér Gergely János vitéze nagy utat jár be – s nem csupán fizikai értelemben – a boldogság és a kétségbeesés (mint két véglet) között. Iluska iránt érzett szerelme és a hazaszeretete alapjaiban határozza meg a döntéseit: rang és pompa helyett a számára igazat és szépet választja. De Bagó, akit Sándor Csaba formál meg, szintén nagy utat jár be, csak ő a szerelem és a féltékenység tengelyén. Ezenfelül rendkívül szórakoztató a francia királykisasszony, azaz Szemere Zita játéka, de egyben nehéz feladat is, hiszen néhány jelenet alatt kell felnőnie, s elengedni a nagyon várt hőst, az igazi férfit.

A hazatalálás öröme 

A díszlet és az animáció is azt az érzetet keltik, mintha egy kis színházi makettben játszódna a mese.

Egy-egy monumentális díszletelem (például bicska, bögre, ló, hintaló) beemelése valójában az arányokkal való rendkívül látványos játék (és egyben maradandó élmény). Sokszor olyan érzetet kelt, mintha a szereplők a probléma – viszonzatlan szerelem, szétszéledt nyáj stb. – és a helyzet áldozatai lennének, sorsuk egy náluk sokkal, de sokkal hatalmasabb gépezet része. 

Gyönyörű jelenet a francia királykisasszony és János vitéz „tortajelenete”, amelyben – a győztes csatát követően – egy méretes tortakölteményen mint két marcipánfigura áll a királykisasszony és a vágyott férfi.

Pazar vizuális világ jellemzi Szabó Máté János vitéz-rendezését. Fotó: Nagy Attila

S az igazi színházi bravúr a harmadik felvonásbeli Tündérország-jelenet,

amelyben a gyermekek újrajátsszák az ifjú pár történetét az Operaház színpadán. János vitéz és Iluska pedig – feltehetőleg a felújítás előtti operaházi székeken – követik végig az eseményeket, majd végül a paraván ajtói bezárulnak: a mese véget ér. János vitézt hazahívta a furulyaszó, az otthon szeretete, hiszen az otthon újbóli megtalálása a legfontosabb a számára. Olyannyira, hogy még akár le is mondana Iluskáról (de szerencsére nem kell) – ezt domborítja ki Szabó Máté rendezése, ami egyebek között a káprázatos színpadképek miatt is emlékezetes előadás.

Borítókép: Szemere Zita a francia királykisasszony szerepében látható (Fotó: Nagy Attila)