E „romkert” helyén állt egykor a Szűz Mária-bazilika, 1000 és 1527 között minden magyar király koronázótemploma és 15 (16) király, több királyné és herceg, majd világi és egyházi előkelőség sírhelye. Hamar kialakult a koronázási szertartás három fő kívánalma: ezt Székesfehérváron, a Szűz Mária-bazilikában kellett hogy elvégezze az esztergomi érsek a Szent Koronával. (Kivételes esetekben előfordulhatott, hogy a kalocsai érsek vagy néhány püspök végezte a koronázást.) A minikonferencia résztvevői egyöntetűen kiállnak amellett, hogy szüksége van a magyarságnak egy méltó nemzeti emlékhelyre: ez össznemzeti érdek. S hogy ez valóban így van, igazolták a résztvevők is.
Előadóként hallgathatták meg az ismert középkortörténészt, Szabados Györgyöt, valamint Balogh Elemér alkotmánybírót, a Szegedi Egyetem európai jogtörténészét, az Állam- és Jogtudományi Kar egykori dékánját, de aktív résztvevője volt a minikonferenciának Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi minisztere is.
Szabados György határozottan kijelentette, hogy a keresztény államalapítás korának két fő városa, Székesfehérvár és Esztergom között gerjesztett művitát ideje lenne lezárni. Ehelyett tisztázni kell, hogy István életének és utóéletének mely eseményei mely városokhoz köthetők az írott források alapján. A Kisebbik István-legenda szerint Vajk, azaz Szent István születési helye Esztergom volt: kijelenthetjük, hogy számára fontos, tehát fő város volt. Ugyanakkor István apját, Gézát a fehérvári négykaréjos temetkezőtemplomba temették. Éppen az esztergomi illetőségű Laskai Osvát ferences prédikátor tudósított arról, hogy Istvánt Székesfehérvárott koronázták királlyá. A székesfehérvári Szűz Mária-bazilikában temették el – az Árpádok közül elsőként – 1031-ben Imre herceget. Talán éppen ebben a bazilikában ajánlotta fel a Szent Koronát és az országot Szűz Máriának István király a halála előtt nem sokkal. Írott források nem szólnak István 1038. augusztus 15-én bekövetkezett halálának helyszínéről, csak az biztos, hogy ez nem Fehérvárott történt, ugyanis oda a holttestét vitték eltemetni. Ezért valószínű, hogy az első magyar király szülővárosában, Esztergomban tért örök nyugalomra.
Szent László jóvoltából, aki az István által megvakíttatott Vazul herceg unokája volt, 1083-ban a Szűz Mária-bazilikában lett szentté Imre herceg és István király.
Szabados György arra is kitért, hogy Székesfehérvár térsége már Szent István ükapja, Árpád nagyfejedelem idején is központi szerepet kapott: a krónikákban és históriás énekben fennmaradt fehér ló mondája szerint „miután Árpád más magyarokkal együtt legyőzte és megölte Szvatoplukot, tábort vert Noé hegynél Fehérvár mellett, és ez az első hely, amelyet Árpád Pannóniában kiválasztott.” István a két legfőbb városa között tudatosan osztotta meg a szerepeket. Az egyetemes egyházi közigazgatás hazai központjává, a többi püspökség „metropolitai székévé és tanítójává” Esztergomot tette. Ám a székesfehérvári Szűz Mária-bazilikát „saját kápolnájának tekintette, s olyan szabadságot adományozott neki, hogy fölötte egyik püspök se gyakorolhasson semmiféle hatalmat.” A koronázótemplomot nem engedte az egyetemes egyházkormányzat rendszerébe betagozni, hanem kiváltságolt prépostságként tartotta meg magának – és a mindenkori magyar királynak. Mivel a legendákon kívül a krónikák is királyi székhelyként szólnak Fehérvárról, ezért nem kérdés, hogy a két fő város közül Székesfehérvár lett a korai magyar állam fővárosa.
Balogh Elemér professzor figyelemre méltó megközelítésből indult neki előadásának: – A mi történelmünket az ellenség írta, mert nekünk nem volt írásos történelmünk – mondta a professzor, aki Werbőczy István magyar jogtudóst idézte előadásában:
Nemessé csak a király, királlyá csak a nemesség tehet valakit.
És ez alapjog volt a magyar nemzetnél, amihez hozzátartoztak a szükséges eszközök és helyszínek, mint Szent Korona, Székesfehérvár, esztergomi érsek. Balogh felhívta a figyelmet arra, hogy Ferenc József ad hoc király lett Magyarországon, akit az osztrák család választott meg trónbitorlónak, amit az osztrák jog ugyan elfogadott, de a magyar nem, emiatt tökéletesen illegitim volt 1867-ig. A kiegyezés után a magyar jog szerint koronáztatta meg magát, s ezután a nép nyelvén vált a legtisztességesebb forradalom vérbe fojtója Ferenc Jóskává, mert ekkor már elfogadta őt a magyar.
