– A konferencia előzményeit két irányból közelíthetem meg. Mintegy negyedszázaddal ezelőtt, amikor a Nemzeti alaptantervet (NAT) bevezetni készültek, 1996-ban egy kétnapos átfogó konferenciát rendeztek az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán. Ekkor már lehetett tudni, hogy a Hon- és népismeret, illetve a Tánc és dráma elnevezésű tantárgy keretében először – nem választható tantárgyként, hanem kötelezően – néprajzi ismeretek és a néphagyományhoz kapcsolódó praktikus tartalmak nyernek létjogosultságot az oktatási rendszerben – emlékeztetett rá a szervező.
Sándor Ildikó szerint ez egy nagyon fontos oktatástörténeti mérföldkőnek számított, s ez alapozta meg az említett kétnapos szimpóziumot. A találkozón mindenki ott volt, aki korábban a néphagyomány és a pedagógia kapcsolódása érdekében tevékenykedett.
– Az inspiráló, nagy várakozást megelőző rendezvényen én magam is részt vettem. Visszatekintve viszont némi csalódottsággal kell megjegyeznem, hogy e két tantárgy nem tudott úgy gyökeret verni az oktatásban, mint ahogyan elterveztük. Az előadásokból viszont született egy kitűnő kötet, s a közelmúltban – a huszonöt éves évfordulóval összefüggésben – e könyv anyagát elemeztem. Meg kellett állapítanom, hogy elég jelentős terminológiai zavar van: minek is nevezzük a néphagyomány és az intézményes pedagógia összekapcsolását. E tanulmányban a különböző kifejezéseket és a mögötte levő pedagógiai koncepciókat bemutatva a végén azt javasoltam, hogy egy nem terhelt, értéksemleges fogalommal gyűjtőnévként használjuk mindezekre a dolgokra az „etnopedagógia” megjelölést. A tanulmányom az elmúlt évben az Új Pedagógiai Szemlében jelent meg – mesélte a szakember.
A szakcsoportvezető felidézte azt is, hogy a másik előzmény az volt, hogy a Hagyományok Háza mindig kereste a kapcsolatot a közoktatási intézményekkel: mindig folytattak, s folytatnak pedagógus-továbbképzést olyan részterületeken, mint a népi játék, a néptánc, a népi kézművesség.
– Nagyon komoly fejleménynek tartom, hogy az elmúlt években a pedagógusképző intézményekkel folyamatos, jó kapcsolat alakult ki. Ennek fényében gondoltuk, hogy ezt a témát helyezhetjük a fókuszba az idei évben. Itt említhetem a néphagyományból eredő tartalmak helyét a közoktatás rendszerében, s mindazokat a módszereket, ahogy apáink – a szájhagyományozó kultúrában – tanítottak, és ahogyan a tudást átadták. Emellett kitérünk arra, hogy a különböző népcsoportok és etnikumok sajátos műveltségű háttere hogyan befolyásolhatja a modern oktatás kérdéseit – fejtette ki Sándor Ildikó.
Elmondta még, hogy a megszokott módszertanukkal operálnak, miszerint intézményüknek híd szerepe van a tudomány – jelen esetben a néprajztudomány és a pedagógiatudomány – és a gyakorlati szakemberek között, hiszen ők azok, akik mindennapi munkájukban alkalmazhatják a tudományos eredményeket.
– A találkozó iránti érdeklődés páratlan, telt házzal számolunk. A konferenciát két plenáris előadás vezeti be, ezt követik a műhelymegbeszélések, amiken minden résztvevőnek lehetőséget adunk kérdéseik megfogalmazására és nézetük kifejtésére, valamint az eszmecserére. A napot egy vitaszínházzal zárjuk – zárta a program ismertetését a Hagyományok Háza közművelődési és tudományos szakcsoportjának vezetője.
A konferencia részletes programja ITT olvasható.
