Olyan történelmi pillanatban Csurka István írta ezt a drámát, amikor a közép-európai diktatúrák pattanásig feszítették az itt élő emberek türelmét, de még nem lehetett látni, hogyan lehetne véget vetni ennek. Aztán jöttek az 1989-es események, a rendszerváltás. A darab alapproblémája azonban azóta sem veszített aktualitásából, hiszen az etnikai kiszorítás politikája valójában a rendszerváltás után sem szűnt meg az elszakított területeken.
Sikerül-e a szülőföldön megmaradni?
A színészek kiválóan érzékeltették azt a fojtogató légkört, amely körülvette az embereket ebben az időszakban. A darabban a magyar értékeket őrző múzeum atyja, Harisnyás Márton, a magyar orvos, Dr. Csernátoni és a Harisnyás család először menekülni akaró, majd mégis maradó többi tagja arra keresik a választ, hogy megtartható-e a magyarság, megőrizhető-e a magyar kultúra Erdély sajátságos történelmi helyzetében. Sikerül-e ilyen körülmények között megmaradni a szülőföldön, vállalva a román elnyomást, vagy elmeneküljenek?
A darab rádöbbent, hogy mindkét útnak megvan a maga ára, egyik sem könnyebb a másiknál. Emberi sorsok fájdalmas kérdéseivel szembesülünk, hiszen a generációs életfelfogásbeli különbségek, az elnyomó hatalom intézkedései ma is nyomasztóan hatnak. A diktatúra miatt keletkezett félelem ugyanis annak összeomlása után is megmaradt az emberekben.
A dráma helyszíne az 1980-as évek Romániája, az ottani kommunista rendszer fojtogató közege, de hasonlóan éreztek a kisebbségben élő magyar emberek a többi elszakított területen is. Helyzetük sehol sem rendeződött, sőt Kárpátalján a jelenlegi háború még tovább rontja azt. Így a darab sem szűkíthető csupán az erdélyi és romániai valóságra. A színészek nem is székely népviseletben játszanak, hiszen amit ők a színpadon átélnek, azt minden magyar megtapasztalta, és ma is átéli az elszakított területeken, és azok is, akik a szülőföldjüktől távol kerülnek.
Különleges multimédiás eszközöket használ Andrási Attila rendező a korhangulat megidézésére, amitől a jelenetek többdimenziós hatást keltenek.
Ami a színpadon történik, annak tükörképe vagy éppen ellenkezője zajlik kivetítve, kicsit elmosódottan a háttérben. Ez a kettősség a darab egészén végigvonul, megmutatva a szereplők kettős érzéseit, őrlődésüket a menni vagy maradni kérdésben. A zenei aláfestés mesteri.
Andrási Attila egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy rendezőként nem célja egyetlen igazságot hirdetni a menni vagy maradni dilemmára.
Ezeket a döntéseket minden otthon maradt és elszármazott magyar maga hozta meg, egyikük számára sem volt könnyű, és egyiküket sem lehet kárhoztatni érte –mondta a rendező. – Az otthon maradtak igazsága mellett az elszármazottak döntése legalább annyira hiteles reakció az elnyomás, a kiszolgáltatottság ellen, a szabadság és az értelmes élet reményében.
Ez egy nagyon személyes ügy, amelyet mindannyian a magunk lehetőségei és ambíciói szerint tudunk képviselni. Nyilvánvalóan az volna a legjobb, ha ott élhetnénk le az életünket, ahová születtünk, az otthonunkban, és ha ebben az otthonban teljes jogú emberként, nem megtűrt páriaként kellene léteznünk. A kisebbségi sors erre nem kínál lehetőséget.
