Kedves Attila!
Megdöbbenve és sajnálattal értesültem a Nemzeti Színházban péntek este történt balesetről. Harmincöt éve gyakorló előadóművész, rendező, színház- és cirkuszigazgató vagyok. Behatóan ismerem a színházi üzem minden apró részletét. Tisztában vagyok azzal, hogy ez veszélyes műfaj - legjobb tudásunk, legszigorúbb odafigyelésünk mellett is előfordulnak balesetek.
Kedves Attila, immár húsz éve ismerlek Téged. Munkásságod minden részletét nyomon követtem, ott ültem melletted rendezéseid során: tudom, láttam, miként dolgozol, hogyan bánsz az emberekkel – színészekkel, művésztársakkal, alkotókkal, műszakos kollégákkal. Tudom, láttam, hogy a jogszabályok betartásában és betartatásában, a művészek védelmében, a műszaki ügyek rendben tartásában megrendíthetetlenül élen jársz. Mindig csodáltalak ezért, s tanultam Tőled a jogszabály-követés fontosságát, valamint a zéró toleranciát etikai, erkölcsi, szakmai, biztonsági kérdésekben.
Baleset történt! Megszakad a szívünk – a Tiéd leginkább – hiszen színészeid, mint családtagok élnek a lelkedben. Gigantikus teher zuhant Rád.
Levelem célja, hogy legalább részben próbáljam levenni Rólad e terhet, megpróbáljak támaszt nyújtani - átvállalni valamennyit e mázsás lelki és szakmai súlyból. Mindig úriember voltál, sosem a megalkuvást, a felelősség megkerülését választottad. Egy úriember ilyen helyzetben benyújtja lemondását. Példaértékű döntés.
Most mégis arra kérlek, vizsgáld felül elhatározásodat. Csák János Miniszter Urat pedig arra fogom kérni, ne fogadja el lemondásodat! Szükségünk van Rád! A társulatnak, a színháznak, a hamarosan felépülő színészeknek és a magyar valamint a nemzetközi színházi világ egészének.
Veled vagyunk a bajban!
Barátsággal,
Fekete Péter
főigazgató, Nemzeti Cirkuszművészeti Központ, korábbi kultúráért felelős államtitkár
Borítókép: Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója (Fotó: Németh András Péter)
