Balázs Péter: A színházbokszok árnyéka miatt kevesen kerülnek reflektorfénybe

Csodálatos alakítások vannak a vidéki színházakban is, igaz, azok – a „színházbokszok” árnyékában – jóval kevésbé kerülnek reflektorfénybe – nyilatkozta lapunknak Balázs Péter Kossuth-díjas színművész.

Fotó: Kurucz Árpád

„Csak Szolnokon van legalább négy-öt olyan tehetség, akiknek Budapesten sem akadna párja.” Fotó: Kurucz Árpád

– Szolnokon befogadták, tavaly díszpolgárrá is választották, és a helyiek is rendszeresen látogatták igazgatósága alatt a színházat.
– Valóban megbecsültek. A napokban is kaptam kedves telefonhívásokat a társulat tagjaitól. A sikert talán az mutatja hűen, hogy a szolnoki Szigligeti Színház tíz évig volt az ország leglátogatottabb színháza. Ez pedig annak volt köszönhető, hogy olyan műsortervet készítettem, amely a közönséget valóban érdekelte. 

A kísérletezést, a furcsaságokat nem szeretik az emberek, azokra nem mennek el.

 A fővárosban sem igazán, talán ezért is ajánlották fel a DK-soknak a kezdeményezés jegyvásárlást a Katona József Színházban. Egykoron én az önkormányzatot kértem meg, hogy azzal támogassák a helyi teátrumot, hogy bérleteket vásároljanak. Megértették: mindenkinek az az érdeke, hogy a saját intézményüket ezzel támogassák. Ez aztán jól is működött.

– A helyi lakosság kisebb létszáma miatt a vidéki színházak nehezebben tudnak gazdaságosan üzemelni, mint a fővárosiak. Ezeken a nehézségeken így sikerült úrrá lenni? 
– A színházak mindenütt támogatásokból tartják fenn magukat. Az önkormányzati és az állami finanszírozás mellett a saját bevételek aránya is döntő. Ehhez viszont valóban népszerű műsorterv kell. Olyan színdarabokat választottam ki, amelyek a színészeknek is jól álltak, amiben sikerük lehetett. A repertoárunkban volt vígjáték, dráma, operett, musical, amelyet bérletben kínáltunk. 

A közönség lelkesedett, és újra és újra visszatért, így jelentős bevételeink keletkeztek. 

Ezekről az összegekről pedig a színház vezetése döntött. A közönségsiker darabok lehetővé tették, hogy a színészeink ne csak többféle szerepet kaphassanak, de azt is, hogy jelentősen többet tudjunk fizetni az alakításaikért, mint más színházakban. Igazgatóként volt még egy másik fontos feladatom: meg kellett teremtenem a színház felújítására szükséges összeget, mert az épület már nagyon rossz műszaki állapotban volt akkoriban. Évekig spóroltunk a felújításra, végül állami támogatással sikerült a szükséges forrást előteremteni.

– Igazgatósága utolsó éveiben meg is történt a szolnoki Szigligeti Színház felújítása, mégsem folytatta igazgatóként.
– A pandémia alatt egy kétéves hosszabbításra még rábeszéltek, hogy ezalatt bonyolítsam le a felújítási munkákat. Ez összetett és fárasztó feladat volt, de keresztülvittem. Így most Szolnokon egy szép új színház van, amely új igazgatóval várja a látogatókat. 

Hálás vagyok a társulat tagjainak, büszke vagyok mindenkire, akivel együtt dolgozhattam.

Csak Szolnokon van legalább négy-öt olyan tehetség, akiknek Budapesten sem akadna párja. Csodálatos alakítások vannak a vidéki színházakban is, igaz, azok – a „színházbokszok” árnyékában – jóval kevésbé kerülnek reflektorfénybe.
 

Borítókép: Balázs Péter színművész az otthonában (Fotó: Kurucz Árpád)