Az 1885-ben játszódó történet két főszereplője a páratlan tehetségű szakácsnő, Eugenie (Juliette Binoche) és munkaadója, az ízig-vérig ínyenc Dodin Bouffant (Benoît Magimel), akik húsz éve alkotnak közösen igazi remekműként megkomponált, ínycsiklandó ételkölteményeket a gyönyörű francia udvarház konyhájában. A szenvedély íze című filmet egyébként egy valódi Loire menti kastélyban forgatták, és a helyszín nemcsak a XIX. és XX. század fordulóját idéző konyha, de a mesés park, a kert és a kies vidéki táj miatt is kitűnő választásnak bizonyult.
Forrás: Cirko Film
A film operatőre Jonathan Ricquebourg: képi világa mind a portrék, mind a tájképek esetében megnyerően természetes és valósághű, ugyanakkor káprázatos és aranylóan ragyogó. Csak úgy, mint a színészek alakítása. Mindkét főszereplő páratlan hitelességgel kelt életre egy olyan világot, ahol – az alkotásként bemutatott főzéshez hasonlóan – minden tökéletes ritmusban zajlik, és minden apró mozdulatnak megvan a maga szerepe.
A szemeikből kiolvasható érzelmek is tükrözik, hogy kettejük kapcsolata a tökéletes összhang és odaadás maga. Bár a nő – félve attól, hogy teljesen kiszolgáltatottá válik – hosszú évek óta nemet mond a férfi házassági ajánlataira, egy ponton mégis beadja a derekát. Talán Dodin kitartása győzi meg végül, talán az egyre gyakoribb rosszullétei döbbentik rá saját gyarlóságára és az élet mulandóságára, de egy mesterien kivitelezett lánykérés – amelyre egy tökéletesen megkomponált, többfogásos vacsora kíséretében kerül sor – végül meggyőzik a férfi figyelmességéről és odaadásáról.
A vietnámi rendező által létrehozott film egyik óriási erénye, hogy mindennek megvan benne a maga pontos helye és ideje. Éppen olyan precizitást tükröz, mint Dodin és Eugenie gasztronómiai mesterművei. Minden hozzávaló tökéletes egységbe olvad, egymáshoz idomulva átlényegül valami új, kerek egész remekké. A zene, a lírai párbeszédek, az elragadó látványvilág, sőt minden apró mozzanat ugyanazt a célt szolgálja: a szenvedély ábrázolását és a művészet megszületését.
Ez a mestermű azonban nemcsak a művészet iránti étvágyunkat, de a tudásszomjunkat is csillapítja. A dialógusok némi bepillantást nyújtanak a francia konyhaművészetbe, történelmi áttekintésként felsorolva annak legnagyobb alakjait. Többek között a mérnöki pontossággal megtervezett menüiről és ételkölteményeiről ismert Marie-Antoine Carêmet és a filmben ellenpólusaként megjelenő, letisztult fogásokat és gyors kiszolgálást szorgalmazó Auguste Escoffiert.
Emellett bemutatja a legjellemzőbb francia borokat és ételspecialitásokat. Utóbbiak többségének még a receptjét is megismerhetjük, sőt az elkészítés folyamatát is nyomon követhetjük. Mindehhez persze – a film ritmusához igazodva – nekünk is le kell lassulnunk, meg kell élnünk a pillanatot, és mindennek meg kell adni a módját. De a csodálatos tájat és ételeket látva ez cseppet sem nehéz, hanem nagyon is jólesik.
A szemünk láttára készül el számos csodás leves, főétel, mártás és desszert. Olyan érzékletesen és aprólékos részletességgel jelenik meg mindez a vásznon, hogy akár ihletett és bátorságot meríthetünk ahhoz, hogy mi magunk is megpróbáljuk őket elkészíteni. Azt azonban senkinek sem ajánlom, hogy éhesen üljön be a moziterembe. Bár talán még a viszonylagos jóllakottság sem menti meg a nézőt attól, hogy a film közben nagyokat nyeljen és ellenállhatatlan vágyat érezzen arra, hogy felkeressen egy közelben található, francia ételkülönlegességeket kínáló éttermet.
Borítókép: Juliette Binoche és Benoît Magimel A szenvedély íze című filmben (Forrás: Cirko Film)
