Az öröm útja

A közelmúltban Rómában volt látható Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrászművész Via Lucis című fotókiállítása, amely a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében érkezett az Örök Városba. Az alkotóval beszélgettünk.

– Mit jelent önnek, hogy Róma szívében is megcsodálhatták alkotásait? 
– A mondás úgy tartja, minden út Rómába vezet. Én most az Öröm útján jutottam el Itália fővárosába. Ez egy egészen kivételes alkalom és lehetőség. Rajongok Rómáért. Mindig szívesen megyek oda, de hogy egy ilyen fantasztikus és kiemelt helyen mutathatom be a legújabb nagyszabású munkám műtárgyfotóit, ez egészen kiváltságos állapot. Nagyon rangos a helyszín. A Santa Francesca Romana bazilika, melyben a kiállítást megrendezték, a Forum Romanum területén található, közvetlenül a Colosseum mellett. Kiemelt és jól látogatott helyszín, ami biztosítja, hogy rengetegen megtekinthessék a Via Lucist.  

Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrászművész a Santa Francesca Romana bazilikában (A szerző felvétele)

– A Szent Franciska-bazilikában bemutatott kis videófilmben elmondta, hogy kilenc hónapra volt szüksége a szoborcsoport modellezésének elkészítéséhez. Benedetto Toglia atyát. a bazilika rektorát ez igen megérintette, hiszen kilenc hónap egy magzat kihordásának ideje is. 
– Amikor elkészült a tizennégy stáció, számot vetettem, hogy mikor kezdtem és mikor fejeztem be. A domborművek mintázása kilenc hónapot vett igénybe. Ezt boldogan meséltem el a feleségemnek, és ugyanazokkal a szavakkal jellemeztem, mint Benedetto atya. A Via Lucis a műtermemben éppen annyi idő alatt született meg, mint amennyi idő alatt egy anya kihordja a gyermekét. De emellett volt egy másik érdekes észrevételem is. Az agyagban való mintázásnak van egy technikai része is. Szükség van egy váz megépítésére, ami elbírja az agyag súlyát. Sajnáltam erre az időt és hogy gyorsan haladjak, a földre fektettem le a domborműveket és ebben a helyzetben dolgoztam. Ehhez végig térdelnem kellett. 

Amikor szembesültem azzal, hogy kilenc hónap alatt született meg a mű, akkor azon is elgondolkodtam, hogy munka közben gyakorlatilag kilenc hónapon keresztül térdeltem a Jóisten előtt.

– Hogyan született meg az elképzelés vagy az igény a Via Lucis megalkotására? 
– Egy magánember keresett meg és kért fel, hogy készítsem el az Öröm utat. Akkor még nem ismertem a Via Lucist, utána kellett olvasnom. Ezek után boldogan vállaltam el és vágtam bele a munkába. A helyszín Péliföldszentkereszt, Észak-Magyarország egyik búcsújáró kegyhelye. Itt egy Via Crucis már elkészült. A megrendelőm gondolata az volt, hogy ezt egészítsük ki, ezt folytassuk. Nagyvonalú volt a felkérés, teljesen rám volt bízva, mit csinálok. A megbízás kis domborművekre szólt, de ha elsétálunk a helyszínre, akkor láthatjuk, hogy ez „kis domborművekhez” képest elég komolyan túlnőtte magát. Egy nagy léptékű és nagy volumenű mű született. Szerencsére a megrendelőm nem állt el a szándékától ahogy nőttek a méretek, és végig finanszírozta ezt az óriási beruházást. 

A kiállítás (A szerző felvétele)

– Mi a Via Lucis üzenete korunk emberének?
– A Via Lucist ahogy én sem ismertem, úgy sokan mások sem. Kevés olyan emberrel találkoztam, aki ismerte a történetét. Ez egy újkeletű dolog, a keresztény vallásban újszülöttnek mondható, hiszen a gondolat 1968-ban született meg egy belga szerzetes, író és filozófus, Louis Évely tollából, az Öröm útja címmel. Ebben a műben fejtette ki a gondolatait az Öröm út szükségességéről, hogy ne csak a keresztutat járjuk végig, hanem menjünk el a végső célig, az út beteljesedéséig, átgondolva, hogy mi is volt a keresztút célja. Különös, hogy éppen most, napjainkban indult el a Via Lucis stációinak állítása világszerte. Bár jelenleg még nincs sok, de látszik, hogy fel-felbukkan egy-egy új  Via Lucis. Szükség van rá, hiszen éppen most éljük azokat a nehéz időket, amikor a kereszténységet nagyon sok oldalról éri támadás. Erőt és hitet ad, hogy a keresztút után ráléphetünk az Öröm útjára is. 
– Mit érdemes tudni a szobrokról? 
– A stációk kőtömbökbe vannak befoglalva. A drapp színű süttői mészkőből faragott domborművek tardosi vörösmárvány lábazaton állnak. Ezek Magyarország legjobb minőségű kövei. Érdekessége, hogy Péliföldszentkereszt mellett található mindkét település, ahol ezeket a köveket bányásszák. Tehát egyértelmű volt az anyagválasztás, hogy ezekből a kövekből készítsük el a stációkat. A színen kívül a megmunkálásban is kontraszt van a két kő között. A faragott domborműveknek finom, csiszolt felületük van. A vörös mészkő természetes formájában töredezett felületével jelenik meg. Jó összhangban van a két anyag. A domborművek 85 × 55 centiméter befoglaló formájúak. Jó lehetőséget adott ez a lépték, hogy a bibliai történeteket, a stációkat életnagyságú alakokkal, fejezzem ki. Lehetővé tette, hogy az emberi gesztusokat, érzéseket, emberi kapcsolatokat ezen keresztül mutassam be. A tizennégy dombormű mindegyike hordoz egy-egy keresztet a tetején. A keresztek különböző formájúak, amelyek Nagy-Magyarország területéről lettek összegyűjtve. Így a stációk végigjárása egy kultúrtörténeti séta is egyben.

– Milyen alkotói tapasztalatot jelentett önnek a Via Lucis megalkotása?
– Különös gondolatokat vetett fel bennem. Korábban, főiskolásként mintáztam egy Krisztus-szobrot, egy Corpust. Nagyon fontosnak éreztem, hogy megformázzam. Rövid idő alatt elkészült és úgy gondolom, hogy nagyon szuggesztív művet hoztam létre. Foglalkoztatott a keresztút, a Via Crucis megalkotása is. Erre azonban nem került sor, előbb talált meg a Via Lucis. Amikor mintáztam, hálát adtam a sorsomnak, hogy az Öröm úton dolgozhatok. Nem vagyok biztos benne, hogy most, ennyi idő elteltével, meg tudnám-e mintázni a keresztutat. A szenvedés történeten végigmenni óriási feladat, nagyon nagy lelki teher. Nem tudom, képes lennék-e rá. Boldogsággal töltött el, hogy rögtön az Öröm útjára léphettem rá. 
 

Az Öröm útja (A szerző felvétele)

– Milyen lelki megtapasztalást jelentett?
– Mosolygósan készítettem el a sorozatot. 

Mindannyiunk számára ismerősek az Öröm út stációi. Azok a bibliai események, történetek, amelyek a feltámadás és a menybemenetel közötti állomásokat, valamint a Szentlélek kiáradását ábrázolják. A stációkon leginkább Jézus tanítványaival való találkozásai jelennek meg. A jelenetek ismerősek számunkra a Bibliából, illetve a művészettörténet híressé vált festményeiből, ábrázolásaiból.

 Izgalmas játék és örömteli út volt. Egyben egy nagyon különleges művészeti kihívás is. Hiszen ezeket az állomásokat, jeleneteket korábban, az elmúlt évszázadokban általam tisztelt nagy mesterek másként már megvalósították.
– Miért tartja fontosnak, hogy a Péliszentkereszten felállított Via Lucis a fotókon keresztül minél több helyszínre eljuthasson?
– A fotókiállítás új gondolat volt a részemről. Kaptam egy felkérést, hogy csináljak egy önálló szobrászati kiállítást. A település neve Vászoly. Ritkán vállalok el önálló kiállítást, nagyon sok munkával, logisztikával jár. Első gondolatom az volt, hogy exkuzálom magam, nemet mondok. Ám, amikor megtudtam, hogy ez egy kétszáz fős település, onnantól kezdve érdekessé vált számomra. Jó ötletnek tűnt, hogy az akkor éppen felállított péliföldszentkereszti Via Lucis műtárgyfotóit mutassuk be. A Via Lucis elkészültével nagyon fontossá vált számomra. Magyarországon öt helyen mutattuk be az anyagot, amit aztán a híre vitt tovább és került el újabb településekre. Nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben, Székelyudvarhelyen is bemutattuk. Nem voltam ebben egyedül. A fotózás megkezdésekor felkértem egy kedves ismerősömet, barátomat Sárba Katalint, hogy szálljon be ő is a fotózásba. Én elkészítettem a tizennégy stáció műtárgyfotóit, a helyszínen készült objektív fotókat, és úgy éreztem, hogy jó lenne, ha egy szubjektív szem is bemutatná a kameráján keresztül. Így született meg a közös munka gondolata, majd kerültek megrendezésre a kiállítások. Így jutott el a Via Lucis Magyarországról, egy kétszáz fős faluból Rómába, Európa kulturális fővárosába, a Santa Francesca-bazilikába, Róma legősibb keresztény templomába. Az a tervünk az anyaggal, hogy egy könyvet is összeállítunk róla. Most, hogy a Via Lucis­t befogadta és megszerette Róma, akár ezzel az eseménnyel is kiegészülhet a kötet. 

– Milyen élményekkel tért haza a kiállítás megnyitóról?
– Azt hiszem, nem fogtam fel teljesen az eseményeket, még akkor sem, amikor hazaértem. Szinte beleszédültem a helyzetbe és a lehetőségbe. A képzőművészek pályájuk során elképzelik, hogy hova jutnak el munkáikkal, mik azok a kiállító helyek, ahol bemutatkoznak. Művészi szempontból vannak jelentős kiállítótermek, amikre vágyik az ember és amire gondol, hogy esetleg ott talán majd egyszer kiállíthat. Ez az a helyszín, amire álmomban sem gondoltam. Eszembe se jutott, hogy egy ilyen jelentőségű, ilyen történelmi örökségű helyen én valaha megjelenhetek. Rendkívüli dolognak érzem, hogy egy több ezer éves kultúrájú fővárosba elvihettük a Via Lucis üzenetét. 
– Milyen visszhangja volt a római kiállításnak? 
– Rómában azt tapasztaltam, hogy nagy szeretettel fogadták a kiállítást és rengeteg látogatója volt. Itthon feltettem a közösségi médiára, ahol barátaimmal is megosztottam az eseményt. Az elmúlt évek egyik legsikeresebb, leginkább szeretett posztjai lettek ezek. Sokan nagy szeretettel gratuláltak és örültek neki. A Santa Francesca Romana bazilika rektora, Benedetto Toglia atya arról az örvendetes hírről számolt be, hogy az ünnepek alatt valósággal ellepték a turisták és zarándokok a templomot és megcsodálták a kiállítást. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy az olasz kulturális miniszter, Gennaro Sangiuliano is megtekintette a műveket és nagyon tetszettek neki. Azt mondta, a kiállítás példa értékű, minden országnak így kellene megismertetnie művészetét és kultúráját a világgal. 

Borítókép: Via Lucis kiállítás Rómában (A szerző felvétele)